Az Egyesült Államok Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége, a DSCA, értesítette az USA Kongresszusát arról, hogy Németország az FMS (Foreign Military Sales) program keretein belül öt P-8A Poseidon-t vásárolhat 1,77 milliárd dollár értékben.
Az amerikai fél részéről jóváhagyott német beszerzés az öt, korszerű tengerészeti járőr repülőgép mellett magába foglalja többek között az üzemeltetéshez szükséges berendezéseket, valamint a logisztikai támogatást, alkatrész-utánpótlást is. A Német Haditengerészet jelenleg a Lockheed P-3C Orion típust üzemelteti, mely flotta azonban üzemideje végéhez közelít, nyugdíjazása várhatóan 2024/2025-ben esedékes.
Korábban voltak arra vonatkozó tervek, hogy Franciaország és Németország az Airbus A320neo alapjain fejleszthet ki közösen egy tengerészeti felderítő és járőr repülőgépet, de a mostani Poseidon beszerzés valószínűleg ennek a kooperációnak a végét is jelenti egyben. Mivel Németország már törölte a kiöregedő P-3C flotta modernizációjának programját, vélhetően azért döntött a Poseidon mellett, hogy a pár éven belül búcsúzó Orionoknak időben meglegyen a váltótípusa.
Németország a P-8A Poseidon mellett vizsgálta az Airbus C295MPA, valamint az ATR 72 Rheinland Air Services által korszerűsített változat beszerzésének lehetőségét is, de végül az amerikai típus mellett döntöttek. Franciaország egyébként az Atlantique 2 repülőgépeit váltotta volna az A320neo alapjain kifejlesztett tengerészeti járőrgéppel, de náluk még nem annyira sürgető az utód kiválasztása, hiszen a flotta felújítása programja jó ütemben zajlik.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Az Emirates, a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better" ígéret jegyében. A légitársaság hetente több mint 26 800 First Class ülőhelyet kínál világszerte, teljes egészében privát lakosztályos elrendezésben, mely az iparág legnagyobb ilyen kapacitása.