A belgrádi EDePro cég az Egyesült Arab Emirátusokban megrendezett UMEX 2018 kiállításon mutatta be a „Strsljen” helikopter legújabb, harci változatát.
A „Lódarázs” többfeladatú, pilóta nélküli forgószárnyas technika, amely alkalmas felderítő, légihelyzet-megfigyelő, elektronikus harc, tűztámogató feladatok mellett precíziós fegyverek alkalmazására is. A kiállításon a gyártó a fegyveres változatot mutatta be.
A pilóta nélküli helikopter fegyverzete a 12,7 mm-es gépágyú mellett harckocsi-elhárító rakétákból áll, azonban a feladat jellegétől függően hordozhat sok egyéb kiegészítőt is, mint például komplett radarberendezést, besugárzás-jelzőt, színes TV-kamerát, hőkamerát, rossz fényviszonyok közötti képrögzítő eszközt és lézer célmegjelölőt is.
A személyzet nélküli helikopter erőforrása egy Phoenix-180 gázturbina, amely 160 km/h-s utazósebességet biztosít, illetve a maximális sebesség elérheti a 180 km/h-t is. Az eszköz hossza 8,75 méter, maximális felszállósúlya 750 kg, csúcsmagassága 4 000 méter. Teljes feltöltéssel négy órát képes a levegőben tölteni.
A belgrádi Vecernje Novosti napilap 2018. február 21-én megjelent számában arról számolt be, hogy Szerbia Mi-24/Mi-35-ös harci helikoptereket szerezne be Fehéroroszországtól.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
2024. július 22-én újabb mérföldkövet jelentő eseményt regisztrálhatott a Szlovák Légierő: megérkezett az első két F-16 Block 70 vadászbombázó északi szomszédunk Malacky-Kuchyňa Légibázisára.