Száz évvel ezelőtt adták át a német haditengerészet első tengeralattjáróit. Ebből az alkalomból az idén, 2007. május 5-én, a möltenorti hősi emlékműnél koszorúzással emlékeztek meg a búvárhajós fegyvernem áldozatairól. Ezután az eckernfördei támaszpont kranzfelderi kikötőjéből négy hajóegység futott ki tengeri díszszemlére. Az eseményen részt vett a 94 éves Reinhard Hardegen is, aki egyike a még ma is élő hat II. világháborús parancsnoknak. Hardegen több sikeres küldetés után, 1942 elején magkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét. A háborút szerencsésen túlélte, majd a hadifogságot követően Brémában, 32 évesen politikai pályára lépett.
2007. május 5-én ünnepelte 100 éves évfordulóját a német tengerészet tengeralattjárós fegyverneme. A jeles évfordulón egykori és ma is aktív szolgálatot ellátó tengeralattjárósok gyültek össze, hogy koszorúkat helyezzenek el a tengerben nyugvó bajtársak möltenorti hősi emlékmüvénél. Az eseményen a tengerészet zenekara is közremüködött. A ceremónián megjelent a most 94 éves Reinhard Hardegen korvettkapitány is, aki a II. világháború híres atlanti csatájában is részt vett. Az U-123 egykori parancsnoka így foglalta össze tevékenységét: „Összesen 29 hajót süllyesztettem el, és rendkívül szerencsés voltam” – mondta, majd azzal folytatta: – Több mint 30 000 bajtársam azonban nem volt ilyen szerencsés, őket a rombolók, korvettek és a repülőgépek süllyesztették el a hajójukkal együtt.”Reinhard Hardegen 1913. március 18-án Brémában született. Tengerészeti karrierje 1933 áprilisában kezdődött. Két és fél évvel később a haditengerészet légierejébe került tiszti beosztásba. Ekkor egy kiképző repülőgép megfigyelője, majd pedig pilótája lett. Pályáját egy váratlan baleset szakította félbe, és emiatt hat hónapot töltött kórházban. Végül 1939 novemberében helyezték át a tengeralattjárós fegyvernembe, ahol először az U-124-en szolgált. 1940. december 1-jétől Kapitänleutnant (kb. törzskapitány) rendfokozatot kapott, és tíz nappal később kinevezték az U-147 parancsnoki posztjára. Az első őrjárata során elsüllyesztette a 4811 tonnás norvég Augvald gőzöst. 1941. május 16-án átvette az U-123 parancsnokságát. A nyár folyamán a nyugat-afrikai partok közelében újabb öt hajót süllyesztett el, összesen 21 507 tonnát. 1941 októberében megtorpedózta az angol 13 984 tonnás HMS Aurania segédcirkálót, ám az erősen megrongálódott hadihajót két romboló kikötőbe tudta vontatni.1941. december 3-án Lorient-ből az U-123 kifutott négy másik búvárhajóval együtt, hogy a kelet-amerikai partok közelében portyázzon. Hardegen egysége 1942. január 12-én, a kanadai vizeken elsüllyesztette az angol Cyclops nevü teherhajót. A következő két hétben az U-123 további sikert sikerre halmozott: összesen 53 173 tonna vízkiszorítással újabb kilenc hajót küldött a tenger fenekére. Ennek következtében 1942. január 23-án megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztje kitüntetést.1942 márciusában újra az amerikai partok közelében tevékenykedett az U-123-mal. Küldetése alatt további tíz hajót összesen 57 170 tonna vízkiszorítással küldött hullámsírba. Ezek után, 1942. április 23-án a Vaskereszt Lovagkeresztje mellé megkapta a Tölgyfalombokat is. Csak májusban tért vissza a kieli kikötőbe, hogy elvégezzék az U-123-as javítási munkáit.

Ezek után Hardegent 1942. július 31-én a gotehafeni 27. flottilla oktatói posztjára helyezték, majd 1943 márciusától már a mürwiki tengeralattjáró-kiképző és torpedóiskola parancsnoka lett. Innen került át a Torpedófegyverzeti Hivatalba (Torpedowaffenamt). 1944. március 1-jével korvettkapitányi rendfokozatot kapott. Végül 1945 februárjától a 6. tengerészgyalogos-ezred egyik zászlóaljának parancsnoki teendőit bízták rá.A háború után több mint egy évig angol hadifogságban volt, majd 1946 novemberében hazatérhetett. Ezután Brémában kezdett új életet, és politikai pályára lépett. 32 évesen városának képviselő-testületébe választották.