Az Izraeli Haditengerészet átveszi az első hét darab parti őrhajót, a végső cél azonban az, hogy 2009-ig megduplázza védelmi képességét. 2006-ban jött létre a megállapodás az Amerikai Egyesült Államok Külföldi Katonai Eladások (US Foreign Military Sales – FMS), valamint az izraeli védelmi minisztérium között, melynek keretében négy darab, az Israel Aerospace Industries által gyártott Super Dvora Mk-III-as, valamint három darab, az Israel Shipyards által gyártott Shaldag vagy Kingfisher típusú hajó beszerzésére kerül sor.
A beszerzésre kerülő hajók ára eléri a 35 millió dollárt, amelynek közel 54%-át, 19 millió dollárt az amerikai hadsereg áll. A hét hajó mindegyikét egy német–svéd sugárhajtásrendszerrel fogják felszerelni, amelyet az MTU Detroit Diesel bocsát rendelkezésre az FMS programon keresztül.
A beszerzésre tervezett hajók maximális sebessége eléri az 50 csomót, míg utazósebességük 32 csomó, amellyel 700 tengeri mérföld a hajó hatótávolsága.
A Super Dvora Mk-III-as 25 méter hosszú, és 5,65 méter széles, vízkiszorítása 72 tonna, míg a Shaldag 56 tonnás vízkiszorítású, méreteit tekintve kissé rövidebb és szélesebb, mint a Super Dvora.
A hajók fegyverzetéhez tartozik egy 20 mm-es ágyú, valamint a hajók mindkét oldalán kisebb ürméretü gépfegyver. A hajókat a Rafael Typhoon típusú 25 mm-es gépágyúkkal is felfegyverzik.![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |