Izraeli csapásmérő tengeralattjárók Irán partjainál?

Halálosztó Delfinek

Az izraeli haditengerészetnek jelenleg 6 darab korszerü dízelmotoros tengeralattjárója van, ezek közül 3 tartozik a modern, német gyártmányú Dolphin (Delfin) osztályba. A HDW kieli és a TNSW emdeni gyárában az amerikai segélyekből származó pénzből készült tengeralattjárókat az izraeliek átalakították, és nukleáris töltetek hordozására is alkalmas cirkálórakétákkal szerelték fel. További két hasonló, de modernebb egység beszerzése is folyamatban van. A két új Delfin darabára körülbelül 650 millió USD körül mozog, de ezekbe a példányokba már gyárilag beépítik az üzemanyagcellás meghajtást is, így ezek a tengeralattjárók egy hetet is meghaladó ideig képesek a felszín alatt tartózkodni. Ennek a meghajtásnak köszönhetően a Delfinek rendkívül halk üzemüek, bemérésük és megsemmisítésük komoly kihívást jelent. Az első három Delfin nem rendelkezik ezzel a meghajtással.A meglévő példányok  modernizálása is azt támasztja alá, hogy ezeket hosszú távú, a hazai kikötőktől távol lévő hadmüveleti területeken történő alkalmazásra szánják. A legfontosabb, hogy megnövelték az üzemanyag-kapacitást, így a Delfinek hosszabb ideig tudnak járőrözni. A torpedóvetőcsövek méretét 650 mm-re növelték, mivel így nagyobb hatótávolságú rakétákat tudnak befogadni és indítani.Az 57 méter hosszú, 1925 tonna vízkiszorítású Delfin-osztályú tengeralattjárókat nukleáris töltetek hordozására is alkalmas 1500 km hatótávolságú cirkálórakétákkal szerelték fel. Szintén megtalálható az arzenálban a 135 kilométer hatótávú Harpoon rakéta. Ezeket a rakétákat a torpedóvetőcsövekből indítják. Az egységek 16 torpedót és/vagy rakétát hordozhatnak, amelyeket az orrban található tíz vetőcsőből indíthatnak (a tízből négy nagyméretü 650 mm átmérőjü cső). A Delfinek valószínüleg a világ legmodernebb nem nukleáris meghajtással rendelkező tengeralattjárói, személyzetük 35 fő, és akár 200 méter mélységben is biztonságosan tevékenykedhetnek. A módosított egységek egy feltöltéssel mintegy 10000 kilométert tehetnek meg, így legalább 50 napig járőrözhetnek.

Problémák hosszú sora

Amennyiben Izrael légitámadást indítana az iráni nukleáris létesítmények, illetve a hadsereg vagy az Iszlám Forradalmi Gárda ellen, akkor ezt csak úgy tudja kivitelezni ha megsérti a környező arab államok légterét. Ez azonban diplomáciai bonyodalmakat okozhat, ráadásul veszélybe kerülhet a visszatérő csapásmérő kötelék is. Viszont ha a nemzetközi vizeken keresztül juttatnak el tengeralattjárókat az Indiai-óceánra vagy a Perzsa-öbölbe, akkor közvetlen közelről támadhatják manőverező robotrepülőgépekkel vagy rakétákkal az iráni célpontokat. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsák valahogyan el kell juttatni a célterületre a tengeralattjárókat, ami cseppet sem egyszerü feladat.

A Földközi-tengerről a Szuezi-csatornán észrevétlenül nem lehet átjuttatni őket, hacsak egy nagyobb tanker rakterébe nem rejtik el őket. Ez viszont müszakilag is nehéz feladat, ráadásul kockázatos egy esetleges egyiptomi átvizsgálás miatt. A Gibraltári-szoroson áthajózva, Afrikát megkerülve legalább egy hónap lenne az út, ez pedig a váltás és az utánpótlás megszervezése miatt nehézkes. Márpedig a hagyományos meghajtású izraeli tengeralattjáróknak időnként üzemanyag felvételre van szükségük, ellentétben a nukleáris meghajtású típusokkal, melyek akár hónapokig a felszín alatt maradhatnak. Elméletileg a vörös-tengeri izraeli kikötőből, Eilatból is indíthatóak lennének a tengeralattjárók, a gyakorlatban azonban ez is szinte kivitelezhetetlen, hiszen a rendkívül szük akabai-öbölben és az arab államok által ellenőrzött Vörös-tengeren is szinte lehetetlen észrevétlenül végighajózni.Marad az a verzió, hogy a tengeralattjárók csak a második vagy harmadik csapásmérő vonalat jelentenék és a repülőgépek, illetve a szárazföldi indítású rakéták után vetnék be őket méghozzá hagyományos robbanófejjel a Földközi-tenger biztonságos vizeiről.

Csapás, ellencsapás

Természetesen elképzelhető egy olyan variáció is, hogy az izraeliek Afrika megkerülésével az Atlanti-óceánon keresztül eljuttatják tengeralattjáróikat a térségbe, és azokat az amerikaiak segítségével látják el üzemanyaggal és fegyverzet pótlással. Ez esetben a támadást hivatalosan izraeli egységek hajtanák végre és pusztán a logisztikában müködnének közre az amerikaiak. Irán szempontjából azonban ez egyenértékü lenne az USA teljes bekapcsolódásával a konfliktusba, így a fegyveres megtorlás sem váratna magára sokat. Amennyiben végre is hajtják az izraeli tengeralattjárók a megelőző csapást, a hatalmas méretü Irán területén elhelyezkedő összes célpontot nem fogják tudni egyszerre megsemmisíteni, így a válaszcsapás is elkerülhetetlen. Katonai szakértők sokszor figyelmeztettek már, hogy Irán nem hasonlítható Irakhoz. Egyrészt nem arabok, hanem perzsák, akiknek egészen más a mentalitása és a motivációja. Másrészt bármennyire is szélsőséges irányzat van hatalmon, az választások útján került hatalomra, ellentétben a néhai Szaddam Husszein nevével fémjelzett diktatórikus rendszerrel. Egy belső lázadásnak minimális az esélye, a lakosság pedig származásilag és vallásilag (döntő többségben síita muszlim) is sokkal homogénebb, mint a szomszédos Irakban. Lakosságszámát tekintve is több mint duplája Irán Iraknak, a fegyveres erők jelentős része pedig fanatikus iszlám harcos, aki kész meghalni hazájáért és az eszméért amiben hisz, ellentétben a kis túlzással az első puskalövésre szétfutó irakiakkal. Jellemző adat, hogy az iráni fegyveres erők 44 hadosztályából 12 tartozik csak a hadsereg szárazföldi csapatainak állományába, míg a maradék 32 a fanatikus önkéntesekből álló Iszlám Forradalmi Gárda alárendeltségében tevékenykedik. Az hiú ábránd csupán, hogy egyetlen csapással – hacsak nem egy totális nukleáris háborúval – megsemmisíthető az iráni haderő. Egy ilyen jellegü támadást azonban Izrael nem kockáztathat meg, hiszen az akár világméretü konfliktushoz és több tízmillió ember halálához vezethet…