Volt egyszer egy magyar csatahajó - 90 évvel ezelőtt süllyedt el a Szent István

1867-1918 között az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete jelentős mértékben megerősödött. A dinamikus fejlődés az 1870-es évek második felétől indult meg, amikor a világon elsőként kezdték meg építeni a naszádoknál nagyobb torpedóhajókat. Az I. világháború végéig, a magyar hajógyárak, összesen 88 darab hadihajót – köztük 13 tengeralattjárót – gyártottak, melyek közül a Szent István csatahajó volt a legnagyobb.A XX. század elején, a tengeri hatalom elsődleges szimbólumává vált az angol Dreadnought típusú hadihajóból kialakuló hajóosztály is, amelyet a tengeri harc mindent eldöntő eszközének tekintettek. Éppen ezért a Monarchia haditengerészetének akkori parancsnoka is ezt az utat kívánta követni, amikor 1908 februárjában felvázolta egy Dreadnought építési elképzeléseit. Később még több terv született, amelyből végül a négydarabos megrendelést hagyták jóvá. Mivel akkoriban a monarchia közös pénzügyminisztere még nem támogatta az építést, ezért a haditengerészet saját költségén kezdte meg az új típusú hadihajók építését.

A Tegetthoff (vagy Viribus Unitis) hajóosztály első hajóegységeinek (Viribus Unitis – Egyesült Erővel, illetve Tegetthoff) gerincét 1910-ben Triesztben fektették le. Ezután már a magyar országgyülés is megszavazta az építéshez szükséges pénzt, mindössze azzal a kikötéssel, hogy az egyik csatahajót a Ganz-Danubius cég építheti meg. Ezt követően, 1912 elején Triesztben, illetőleg 1912. január 29-én Fiumében a másik két hajó (Prinz Eugen, Szent István) gerinclefektetése is megtörtént. Ez utóbbi lett később (eredetileg a Hunyadi, illetőleg Laudon névváltozat helyett) Ferenc József császár és király döntése után, az első magyar királyról elnevezett Szent István.Az új csatahajóosztály főtervezője Siegfried Popper hajóépítő főmérnök volt. A korszerü egységeket nagy tüzerejü Skoda gyártmányú ágyúkkal szerelték fel. A világon elsőként ennél a hajóosztálynál építettek három ágyút egy forgatható páncéltoronyba. (A tornyok egyenként 652,9 tonnát nyomtak, miközben müködtetésükhöz 91 főre – ebből 1 tiszt, torony parancsnok, 38 tüzér, 50 fedélzeti matróz, 1 villanyszerelő, és 1 tüzér-müszaki beosztottra – volt szükség.)

Magyar hajó magyar gyárból

1905-ben a Danubius cég megvásárolta a fiumei (Bergudi) Howaldt és Társa hajógyárat. Nemsokára már nagy megrendeléseket is kaptak, és különböző típusú rombolókat (Kaiman és Balaton osztály), illetve gyorscirkálókat (Helgoland osztály) gyártottak. 1910 szeptemberében írták alá a hivatalos megrendelést egy csatahajó építésére. 1911-ben egyesült a Ganz és Tsa. Gépgyárral (Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon és Hajógyár Rt.). Ekkor új sólyateret kellet építeni, mert a korábbi alkalmatlan volt a nagy méretü hajó építésére. A Szent István csatahajó teljes építési költségei mindösszesen 60 millió 600 ezer koronát emésztettek fel.

A végül 20000 tonnánál nagyobb vízkiszorítású hadihajót 1914. január 18-án, vasárnap délelőtt 11 órakor bocsátották vízre. A hajó keresztanyja Mária Terézia főhercegnő, Károly István főherceg-tengernagy felesége volt. A vízre eresztést azonban egy súlyos szerencsétlenség (vagy talán szabotázs) árnyékolta be. Ugyanis a horgonyláncok a ledobás után eloldódtak, és a fedélzeten kifutva egy munkást halálra zúztak, rajta kívül azonban egy másik ember is súlyosan megsebesült.A Szent István csatahajó a testvérhajóitól (Viribus Unitis, Tegetthoff, Prinz Eugen) több tekintetben is különbözött. Először is a kémény köré egy platformot építettek, ami a parancsnoki hídtól egészen a hátsó kéményig tartott. Rajta számos 110 cm-es fényszórót helyeztek el. Ezen kívül a kéményt bombavédő rácsozattal is ellátták. Továbbá a daruk mozgatása is máshogy történt. A Szent Istvánt két hajócsavarral építették, míg testvérhajói négyet kaptak. A hajóra furcsa mód nem szereltek fel torpedóhálót sem, amelynek hiánya végül a hadihajó vesztéhez is vezetett egyben.

1915. szeptember 16-án, társadalmi szervezetek egy hímzett magyar zászlót, valamint négy üveg oltárképet és egy bronzból készült Szent István plakettet ajánlottak fel a csatahajó számára, amelyeket ünnepélyes keretek között 1916. január 6-án avattak fel. A hajót időközben 1915. november 17-én helyezték üzembe, majd pedig szolgálatba állították. IV. Károly - az utolsó magyar király - 1916. december 15-én Pólában tartott szemlét, amelynek során megszemlélte a Szent Istvánt is. A csatahajó ezután főleg a pólai kikötőben tartózkodott, amelyet általában csak a lőgyakorlatok idején hagyott el. Ezen kívül részt vett még Póla légvédelmében is.

A pusztulás

1918 első felében az antant hajói elzárták az Otrantói-szorost. Éppen ezért az osztrák-magyar hajóhad akkori parancsnoka, vitéz Nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy elhatározta, hogy az összes rendelkezésére álló tengeri erővel és 25 darab vízi repülőgéppel támadást indít a tengeri zár és az azt őrző flotta ellen. Horthy a „Korfu” fedőnevü terv végrehajtására, az 1. csatahajó osztályból, két támadó csoportot szervezett. Az elsőt személyesen maga vezette a Viribus Unitis zászlóshajóról, míg a másodikat a Szent István parancsnokára, Seitz Henrik sorhajókapitányra bízta. Seitz Henriknek, a Szent István mellett még a Tegetthoff csatahajó, valamint egy rombolóból és 6 torpedóvető motorcsónakból (naszád) álló erő állt rendelkezésére.Az első, és egyben utolsó, tragikus sorsú küldetésére 1918. június 9-ke éjjelén 14 csomóval futott ki a Szent István vezette kötelék. (Horthyék más időpontban és útvonalon haladtak.) Anconából eközben a MAS-15-ös és MAS-21-es jelzésü (Motorscatti Anti Sommergibili – tengeralattjáró elleni motoros naszád) torpedóvető motorcsónakok is kifutottak, azzal a feladattal, hogy fürkésszék ki a Gruzia- és Selve-sziget közötti forgalmat és mérjék föl az aknazárat. Egyes vélemények szerint azonban ez az olasz hírszerzés valószínüleg tudomást szerzett a készülő támadásról is. Ezek az egyenként 16 tonnás motoros hajók, 2 darab 450 mm-es torpedóval voltak felszerelve. Elsőként június 10-én hajnalban, a Premuda-szigettől délre, a MAS-15-ös parancsnoka Luigi Rizzo korvettkapitány vette észre a Szent István és a Tegetthoff csatahajókat. (Luigi Rizzo előzőleg 1917. december 10-én, elsüllyesztette a Monarch-osztályú SMS Wien-t.) Mindössze kb. 500 méterről lőtte ki mindkét torpedóját a Szent Istvánra. Majd 3 óra 31-kor két robbanás is hallatszott. A MAS-21-es parancsnoka Aonzo Giuseppe hadnagy, ezalatt a Tegetthoff-ot vette célba. Az egyik torpedója azonban célt tévesztett, és egyes források szerint az is a Szent Istvánt találta el, míg a második szerkezet viszont nem robbant fel. A MAS-15-ös ezután az üldözőit gyorsan lerázta, és maga mögött hagyta a tett színhelyét.

A Szent Istvánon becsapódó torpedók éppen a jobb oldali első és második kazánházat találták el, valamint átszakították a válaszfalakat is. A lék a vízvonal alatt 5 méterrel keletkezett, így a hajó azonnal 10 fokban megdőlt. Ezt ellenárasztással, kb. 20 perc alatt sikerült 7 fokra mérsékelni. A nehéz helyzetbe került hajó még a part felé vette az irányt, de sebessége ekkorra már alaposan lecsökkent. Majd a gőzhiány miatt a szivattyúk müködése is megállt. A Tegetthoff még megpróbálta elvontatni, de a kötél balszerencsés módon elszakadt. Ekkor már egyre több víz került a hajótestbe, amely utóbb megpecsételte az egység sorsát. A Szent István végül 6 óra 5 perckor felborult, majd mindössze 7 perc alatt (6 óra 12 perckor) gyorsan elsüllyedt. (Ez egyébként a Tegetthoff-osztályra jellemző egyértelmüen tervezési hibák – alacsony vízkiszorítás, magasan lévő súlypont és a 12 darab 305 mm-es löveg óriási súlya – miatt következett be.) Először fordult elő a tengeri hadviselésben, hogy egy csatahajót torpedókkal semmisítenek meg. A Korfu-tervet végső soron nem fejezték be, mert Horthy visszavonulót rendelt el ezután a hajóinak.A Szent István 1087 főnyi legénységből mindössze 4 tiszt és 85 matróz veszett oda, akik közül 41-en voltak magyar anyanyelvüek. Külön érdekesség, hogy a csatahajó elsüllyedését a Tegetthoff fedélzetéről filmre vették. A felvétel értékesítéséből befolyó pénzt később a Vöröskeresztnek ajánlották fel. A film eredetije 1919-ben Franciaországba került, és jelenleg is egy archívumban található. A hivatásos operatőrön kívül egyébként, Mensburger amatőr filmes sorhajóhadnagy is megörökítette a Szent István tragédiáját. (Hadihajók pusztulásáról – ezen kívül – mindössze további két film készült még a II. világháború idején. Az egyik az angol HMS Barham, míg a másik az amerikai USS Arizona hullámsírba merülését vette fel.)

Felvétel a Szent István elsüllyedéséről

Búvárok kedvelt célpontja

A Szent István csatahajó roncsa – az iszapba fúródva 120 fokos dőlésszögben, a gerincével felfelé, balra fordított lövegtornyokkal – napjainkban a Premuda-szigettől 9 mérföldnyire, délre 66 méter mélyen nyugszik.

Jugoszláv búvárok első ízben, 1974-ben merültek le a hajóhoz, majd 1979-ben ismét ők készítették el az első víz alatti felvételeket. Ezután 1990-ben az olaszok, 1994-ben az osztrákok is lemerültek a roncsokhoz. A magyar Szent István Búvárrégészeti Expedíció (SZIBEX) tagjai 1994 októberében látogathatták meg először e tengeri kegyeleti emlékhelyet. A hajótesten akkor 4 lyukat is találtak. Ezekből kettő a MAS-15, egy pedig, a MAS-21 becsapódó torpedóinak volt az eredménye. A Szent István csatahajó réz névtáblája és más maradványok a Póla-i múzeumban láthatók.

Magyar expedíció a roncshoz

Az idei évben, október 2-án, a 90. évforduló alkalmával a magyar búvárok merültek le a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök jelenlétében a Szent István roncsaihoz. A civil és katonabúvárokból álló expedíciót a kegyeleti merülés napján delegáció élén meglátogatta dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter is, aki a horvát haditengerészet hajóján adta át a lemerülő búvároknak a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által adományozott – „A kötelesség előbbre való, mint az élet” feliratú - fekete gránit emléktáblára erősítendő koszorút. Az eseményen jelen volt még Havril András vezérkari főnök, Tömböl László a HM Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, valamint Holló József a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója is.

A hetven méteres mélységben nyugvó roncshoz való lemerülés, majd a több dekompressziós megállást követelő feljövetel egy órát vett igénybe. A felszínre visszaérkező búvárok jelentése után a delegáció koszorú és virágok tengerbe dobásával hajtott fejet a hadisírnak minősülő roncsban rekedt tengerészek emléke előtt.

A civil kezdeményezésü expedíciót Zelenák József kutatóbúvár szervezte, összesen 12 magyar búvár (köztük 9 civil, valamint 3 katona), illetve további horvát közremüködőkkel. Céljuk az volt, hogy megemlékezzenek és feltárják a roncsot, megvizsgálják az állapotát. A hajó belsejébe az admirálisi balkon falán támadt repedésen keresztül lehet bejutni.

A Szent István csatahajó müszaki adatai:

Vízkiszorítása: 20008 t, teljes terheléssel: 21595 tHossz: 152 mSzélesség: 27,9 mMerülés: 8,2 mHajtómüve: 12 db Babcock & Wilcox széntüzelésü kazán (0,69 kg/LE/h fogyasztási értékkel) túlhevítővel felszerelve (amely 6 %-kal nagyobb teljesítményt adott le), 4 db AEG-Curtiss gőzturbina, 2 db hajócsavar, 26550 LE (19600kW)Sebesség: 20,4 csomó (38 km/h)Hatótávolság: 7800 km 10 csomós (19 km/h) sebesség mellettFegyverzet: 12 db 305 mm-es L/45 ágyú, 12 db 150 mm-es L/50 ágyú, 18 db 70 mm-es L/50 ágyú, 2 db 70 mm-es L/18 ágyú, 2 db 47 mm-es L/44 légvédelmi ágyú, 4 db 533 mm-es torpedóvető csőLőszerjavadalmazás csövenként: 305 mm-nél 48 db gránát, 48 db gyújtógránát; 150 mm-nél 180db gyújtógránát, 70 mm-nél 400 db gyújtógránátTorpedókészlet 12 db 533 mm-es éles, 2 db gyakorlópéldányPáncélzat: övpáncél, ágyútornyok, parancsnoki torony: 275 mm, fedélzet: 35 mmLegénység elsüllyedéskor: 1087 fő (állandó személyzet: 962 fő – 1 sorhajókapitány, 1 korvettkapitány, 24 sorhajó- és fregatthadnagy, 12 gépésztechnikus, 2 adminisztrátor, 922 tengerész. Ezen kívül a partraszálló különítmény: 150-180 fő tengerészgyalogos)