2023. 05. 29. hétfő
Magdolna
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Újabb ománi korvett kezdheti meg szolgálatát

Art of WAR  |  2010. 07. 26., 13:52

Omán királyi haditengerészete az elmúlt napokban ünnepélyes keretek között állította szolgálatba második korvettjét, melyet Al-Rahmani névre kereszteltek. A jeles eseménynek – melyen az ománi és a brit királyi haditengerészet néhány magas rangú tisztségviselője is jelen volt - Portsmouth haditengerészeti bázisa adott otthont.

Omán és a BAE Systems még 2007-ben írta alá azt a szerződést, melynek értelmében a brit gyártóvállalat három darab korvettet épít a szultánság számára. Az érkező korvettekkel jelentősen megerősödik az ománi haditengerészet, mely így hatékonyabban tud majd szerepet vállalni például a nemzetközi vizek felügyeletében. Az első korvettet (Al-Shamikh) 2009 júliusában állították hadrendbe, mely hadihajó hamarosan teljesítheti tengeri tesztsorozatát.

A második ománi korvett Portsmouth-ban

A harmadik korvettet (Al-Rasikh) az előzetes tervek szerint még idén vízre bocsátják. A hadihajók hossza 99 méter, maximális sebességük 25 csomó, személyzetük 103 fő egyhuzamban pedig körülbelül 21 napot tölthet el a tengeren.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!