2023. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 384 Ft   : 359 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Csúszik az Admiral Gorshkov átadása

Art of WAR  |  2010. 11. 26., 11:17

Az indiai védelmi minisztérium a napokban jelentette be, hogy az Admiral Gorshkov repülőgép-hordozó átadása 2012 decemberére várható. Előzetes tervek szerint a hajó teljeskörű modernizációjának és felújításának befejezését, valamint a hajó átadását 2012 elejére várták. A csúszást azzal magyarázzák, hogy az ütemterv szerinti befejező munkálatok kitolódnak, valamint a hajó tengeri próbái is módosulnak, azonban a részletekről egyelőre nem nyilatkoztak.

Az orosz és az indiai fél már korábban, 2004-ben tárgyalásokat folytatott arról, hogy az orosz haditengerészet által kivont, Kijev-osztályú Admiral Gorshkovot eladják India számára. Az üzlet értéke akkor még megközelítőleg 1,5 milliárd dollár volt. 2007-ben, a program halasztására hivatkozva, az indiai fél hirtelen szüneteltette a további kifizetéseket, így a munkálatok abbamaradtak. 2010 márciusában azonban egy újabb szerződés aláírására került sor Oroszország és India között. Az időközben Vikramaditya névre keresztelt hajó modernizálása az új szerződés értelmében immár 2,3 milliárd dollárra rúgott.

Admiral Gorshkov

Természetesen ez az összeg nem csak a hajó modernizálását és a hadrendbe állításának költségét fedezi, hanem beletartozik még a megrendelt 16 darab MiG-29K, valamint néhány Ka-27-es és Ka-31-es helikopter is. 2010 szeptembere közepén az indiai haditengerészet nyilvánosságra hozott néhány információt a kiadásokról: a 2,33 milliárd dollárból 29 millióba került a 40 indiai mérnök képzése és teljeskörü ellátása, továbbá 85 millió dollár ment el a hajó technikai dokumentumainak megvásárlására.

Admiral Gorshkov

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.