2025. 04. 27.
Zita
: 407 Ft   : 359 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Borej – befagyott dátumok

Art of WAR  |  2010. 12. 02., 10:00

A Borej-osztály kapcsán egyelőre még mindig a Jurij Dolgorukij fürdőzik a figyelem középpontjában – ez változott volna némileg a napokban a 2. Borej, az Alekszandr Nyevszkij vízbe bocsátásával. Erre a változásra azonban egy picit úgy tűnik még várnunk kell, ugyanis a Szevmash megítélése szerint a tervezett napon, november 30-ának délelőttjén annyira rettenetes volt az idő Szeverodvinszkben, hogy a Project 955(A) / Borej-osztályú boomer az építésének helyt adó csarnokban, fedél alatt maradt, a vízre bocsátást elnapolták.

Az elmúlt napok időjárását megtekintve elmondható, hogy az Arhangelszki régióban napközben is nagyon hideg, -25 fok körüli hőmérsékletek uralkodtak, mely a még enyhe szél ellenére is -30 fok alatti hőérzetet jelent. Valóban nem ideális körülmény az eseményre.

Hogy a következő napokra prognosztizált javulással egyben sort kerítenek-e a 2004 márciusában megkezdett építésü Alekszandr Nyevszkij vízbe bocsátására, arról nem szól a fáma egyelőre.

Kárpótlásnak álljon itt egy, elvileg 2010. augusztus 3-án készült felvétel a Jurij Dolgorukijról.

JurijDolgorukij

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.

  NÉPSZERŰ HÍREK