Több mint kilencezren vesztek a jeges vízbe

Hatvanhat esztendővel ezelőtt, 1945. január 30-án játszódott le a világtörténelem legnagyobb és legsúlyosabb hajókatasztrófája, amely nagyjából hatszor több áldozatot követelt, mint a Titanic 1912-es elsüllyedése. A Wilhelm Gustloff nevü német hajót ezen a napon torpedózta meg és süllyesztette el az S–13-as jelü szovjet tengeralattjáró. Bár a Wilhelm Gustloff nem számított hadihajónak, felszerelései közé légvédelmi fegyverek is tartoztak és kórházhajóként sem volt jelölve. Ráadásul katonákat is szállított, így nem élvezhetett semmiféle védettséget a tengeri hadviselés gyakran könyörtelen világában.

Hannibál-hadmüvelet

A hajó nevét egy német-svájci származású nemzetiszocialista politikusról kapta, akit 1936-ban lőtt agyon a zsidó származású David Frankfurter Svájcban, így a Harmadik Birodalom mártírjává vált. A 208 méter hosszú és 24 méter széles tengerjáró 1937-ben készült el, s akkoriban a világ legnagyobb kirándulóhajója volt. A második világháború kitörésekor a német haditengerészet, a Kriegsmarine hadicélokra lefoglalta, s bár átépítették kórházhajónak, kihasználtsága nem volt megfelelő, így a 2. tengeralattjáró-tanhadosztály kiképzőhajójaként funkcionált.

1945. januárjában a szovjet csapatok előretörése miatt németek százezrei menekültek Poroszországból nyugat felé. A Gotenhafen kikötőjében állomásozó számos hajó volt az egyetlen lehetőségük. Január 21-én Dönitz tengernagy elrendelte a Hannibál-hadmüveletet, azaz minden német hajónak mentenie kellett mindenkit és mindent, amit még lehetett.

A pánikba esett tömeg megrohanta a kikötőben horgonyzó hajót, s az 1500 utasra, valamint 500 főnyi személyzetre tervezett jármüre körülbelül tízezren zsúfolódtak fel. A pontos számok a mai napig nem ismertek, de utolsó útjára indulva valószínüleg 1100 katona és hadihajós, 73 súlyosan sebesült katona, 373 fiatal nő (a női tengerészeti segélyszemélyzet tagjai), és több mint hatezer menekült (többségükben nők és gyerekek) volt a Wilhelm Gustloff fedélzetén.

A január 30-án, a kora hajnali órákban Gotenhafenből kihajózott tengerjáró úti célja Kiel volt. Kezdetben vele tartott a Hansa személyszállító hajó is, de az később, müszaki problémái miatt nem tudta folytatni az útját. Így a menekülteket szállító hajót csak egy romboló, a Löwe kísérte. Bár a hajó kivilágítatlanul szelte a hullámokat, amikor a kapitánya értesült róla, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik felé, az ütközés elkerülése érdekében felkapcsoltatta a hajó piros-zöld navigációs fényeit.

Három torpedó, pánik és több ezer áldozat

Ezt vette észre a közelben tartózkodó, a Balti Flotta kötelékébe tartozó S–13-as jelü szovjet tengeralattjáró – amely német tervek alapján, holland hajógyárban készült –, és három torpedót lőtt ki a hajóra. A támadásnak az is kedvezett, hogy a nagy hideg miatt – az évnek ebben a szakaszában általában mínusz 4 Celsius-fok a megszokott ezen a környéken, a végzetes napon azonban mínusz 15 Celsius-foknál is hidegebbet mértek – elromlott a Löwe romboló radarja, így nem érzékelte a szovjet tengeralattjárót.

Az első torpedó, a vízvonal alatt a Wilhelm Gustloff orrát találta telibe, a második a fedélzeten robbant, a harmadik pedig a gépházat érte. A hajó szinte azonnal a bal oldalára dőlt és süllyedni kezdett. Más hajók feljegyzései alapján este kilenc óra után néhány perccel érkeztek meg az első SOS jelek a halálra ítélt hajóról: „SOS – a Wilhelm Gustloffot háromszorosan megtorpedózták – hatezer fő van a fedélzeten!”

A hajón szinte azonnal kitört a pánik. Az egyik túlélő beszámolója szerint a nők sikoltoztak, és vérfagyasztó volt a látvány. A hajófedélzet felszíne jeges volt, sokan belecsúsztak a viharos tengerbe. Késekkel és baltákkal próbálták meg kiszabadítani a lefagyott mentőcsónakokat, hamar kiderült azonban, hogy hiányoznak az evezőlapátok.

A német mentőegységeknek csak nagyon kevés túlélőt – alig 900 embert – sikerült kimenteniük a rettenetesen hideg vízből, amelyben egy ember csak alig négy percig képes életben maradni. A hajón utazó szinte összes gyermek és csecsemő belefulladt a vízbe, a halottak pontos száma a mai napig nem ismert, valószínüleg azonban több, mint kilencezren vesztek oda a világtörténelem legsúlyosabb tengeri katasztrófájában.

Könyv íródott, film készült a tragédiából

A sors különös fintora, hogy a tragédia éppen 12 évvel Hitler hatalomra jutása után történt. A szovjet tengeralattjáró parancsnoka, Alekszandr Marinyeszko ezért a haditettéért, 1967-es halála után 23 évvel, 1990-ben – a Szovjetunió szétesésének kezdetén – megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Szovjetunió Hőse emlékérmet.

A tengerhajózás máig legszörnyübb tragédiájáról a közelmúltban megrázó dokumentumfilmet mutatott be a ZDF német közszolgálati televízió. A kétrészes film Günter Grass Nobel-díjas német író Ráklépésben címü könyve alapján készült el. A 2002-ben megjelent könyv hetek alatt bestseller lett. Az író gyakran hangoztatta: „azért állított irodalmi emléket a tengerbe veszett ezrek tragédiájának, mert nem hagyta nyugodni, hogy évtizedeken át senki sem akart hallani a Kelet-Poroszországból hajón, lovasszekéren, vagy gyalogszerrel menekülő németek kálváriájáról.”