2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 390 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

2015-ben állhat hadrendbe India első nukleáris meghajtású tengeralattjárója

Art of WAR  |  2014. 02. 14., 13:55

India első, hazai gyártású nukleáris meghajtású tengeralattjárójának, az INS Arihant-nak 1 év múlva, tehát 2015-re hadrendbe kell állnia, közölték a hajó fejlesztői.

India vezető rakétatudósa, Avinash Chander azt nyilatkozta, a hajó fegyverzete, aminek részét képezik a nukleáris fejjel felszerelt rakéták is, készen áll a hajóra történő integrációra, amelyet a tengeralattjáró tengeri próbáinak végeztével kezdenek meg. Az új tengeralattjáró hazai bázisa a Visakhapatnam kikötő, amelyet várhatóan márciusban (amint a reaktor teljesen üzemkész lesz) hagy el először a tengeri próbák megkezdésekor. A tengeri tesztek előreláthatólag mintegy 6-8 hónapot fognak igénybe venni. Chander, aki egyben a honvédelmi miniszter tudományos tanácsadója és egyben a Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezet (DRDO) főigazgatója is, elmondta, hogy India törekszik a nukleáris fegyverek integrációjának, illetve a tengeralattjáró meghajtásáért felelős reaktor beüzemelésének maximális biztonsági feltételek szerinti végrehajtására. A főigazgató elmondta, hogy a nukleáris energia alkalmazása rendkívül hatékony, ugyanakkor rendkívül veszélyes is. A tengeralattjáró fedélzetén található reaktort üzemeltető személyzetnek tökéletesen kell felügyelnie a müködést és teljes összhangban kell lennie, hiszen a hibahatár 0. 

Az első, indiai fejlesztésü nukleáris meghajtású tengeralattjáró, vagyis az INS Arihant

Ugyan nem hoztak nyilvánosságra részleteket az INS Arihant fegyverzetével kapcsolatban, de a négy indítóállással rendelkező tengeralattjárót úgy tervezték, hogy képes legyen 750 km hatótávolságú K-15, illetve 3 500 km hatótávolságú K-4 típusú rakéták indítására. Mindkét típusú fegyver nukleáris robbanófejjel van felszerelve, amellyel képesek akár nagyvárosok teljes elpusztítására is. Az INS Arihant 12 darab K-15 és 4 darab K-4 rakéta hordozására képes. A tengeralattjáró ezek mellett alkalmas a hagyományos robbanófejjel ellátott Brahmos szuperszonikus-, továbbá az 1 000 km hatótávolságú Nirbhay szubszonikus robotrepülőgépek hordozására is. Ez utóbbi fegyvert nukleáris robbanófejjel is fel lehet szerelni. Egyes információk szerint India 3 vagy 4 darab Arihant osztályú nukleáris meghajtású tengeralattjárót kíván rendszerbe állítani és további 10 vagy 12, szintén nukleáris meghajtással rendelkező, azonban nagyobb osztályú támadó tengeralattjárót. Ez utóbbiak (SSN – nukleáris meghajtású vadásztengeralattjárók) gyorsan mozognának a repülőgép-hordozó kötelékkel (CBG), míg az Arihant osztályba tartozóak (SSBN – nukleáris meghajtású, robotrepülőgép/ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró) akár 3-4 hónapig is bujkálhatnak az elrettentő stratégia részeként. A vadásztengeralattjárók (SSN) olyan fegyvereket hordoznának, mint a Brahmos vagy a Nirbhay. 

India jelenlegi egyetlen nukleáris meghajtású tengeralattjárója az Oroszországtól bérelt INS Chakra

Technikailag ugyan nagyon hosszú ideig tartózkodhatnának ezek a hajók a vízfelszín alatt, de a személyzet türőképessége határt szab ennek, így általában ez az érték maximum 3 hónap. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a hagyományos dízel-elektromos meghajtású tengeralattjárók 3 naptól maximum pár hétig tartó időintervallumban tartózkodhatnak víz alatt, mivel ezeknek bizonyos időközönként a felszínre kell jönniük az akkumulátorok feltöltése miatt. Az Indiai Haditengerészet a meglévő hadihajói mellé további 45 újat rendelt, ugyanakkor a tengeralattjáró flottája nagyon gyenge jelenleg, mivel ezek zömmel az 1980-as években kerültek beszerzésre. Ez alól kivétel az Oroszországtól bérelt nukleáris meghajtású INS Chakra. Az INS Arihant meghajtását egy 80 megawattos nyomottvizes reaktor végzi, hasonlóan az orosz tengeralattjáróhoz. Figyelemre méltó az Indiai Haditengerészet fejlesztése, hiszen például 3 darab repülőgép-hordozó beszerzését tervezik a következő években, viszont ezek olyanok, mint egy úszó sziget, tehát körkörös védelemre van szükségük, legyen szó akár légi, akár vízfelszíni, akár pedig vízfelszín alatti fenyegetésről. A repülőgép-hordozó kötelékek védelméhez ebből kifolyólag elengedhetetlenek a vadásztengeralattjárók (SSN). India az úgynevezett NFU (No-First-Use) nukleáris doktrínát alkalmaz, amely mint a neve is sejteti a megtorlás eszközeként tekint a nukleáris fegyverekre és a tengeralattjárókról indítható nukleáris fegyverek is részét képezik ennek a stratégiának. A nukleáris fegyverek bevetéséhez az Stratégiai Haderő Parancsnokság (SFC) és a kormány által kiadott felső szintü engedélyre lenne szükség, ha valaha is sor kerülne erre.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.