2023. 09. 22. péntek
Móric
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Omán átvette az utolsó Khareef-osztályú korvettjét

Art of WAR  |  2014. 05. 30., 10:38

Omán haditengerészete a napokban vehette át a harmadik, egyben utolsó Khareef-osztályú korvettjét – írja a Jane’s. A hivatalos átadási ceremóniára 2014. május 28-án, Portsmouth-ban került sor a brit BAE Systems üzemének területén. Az Al Rasikh névre keresztelt korvett Portsmouth-ból Devonport-ba hajózik, ahol megkezdik az ománi személyzet kiképzését.

Mint ismeretes, a szultánság még 2007-ben rendelt három példányt a Khareef-osztályú korvettből, melyek gyártását a BAE Systems végzi az angliai Portsmouth-i hajógyárban. A szerződés értéke 400 millió font, azaz 668,5 millió dollár volt. Az első ilyen hajót, mely az Al Shamikh nevet kapta, még 2013 júliusában adta át a gyártó, amely még az év októberében Ománba került. A második példány, mely az Al Rahmani nevet kapta, ez év márciusában érkezett meg a szultánságba.

korvett

Napjainkban az Al Shamikh és az Al Rahmani Ománban végzi a szükséges teszteket, melyek információk szerint már a vége felé járnak, ez év nyarára a korvettek hadrendbe állhatnak. A korvettek szolgálatba állításuk után az ománi Said Bin Sultan haditengerészeti bázis állományához fognak tartozni. A hajó fegyverzetét többek között gépágyúk, légi célok ellen bevethető MBDA Mica rakéták, illetve hajók elleni Exocet rakéták Block III-as változata alkotja.

korvett

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.