Az amerikai Spruance-rombolóosztály

Az alapkoncepció szerint az új, korszerü rombolóosztály elsődleges feladata a tengeralattjárók elleni harc flottakötelékben és egyedül hajózva egyaránt, másodlagosan pedig légvédelmi és felszíni célok ellen is alkalmazható fegyverzet hordozása. Az ideális hajót egy olyan platformként képzelték el, mely alapképességein túl alkalmas később az új technológiák (érzékelők, fegyverzet, kommunikációs rendszerek) hordozására is, minimális átalakítással. Költséghatékonyság, rugalmasság, fejleszthetőség, komplett csomag, ezek voltak az irányelvek. A fejlesztésre és az első harminc egység legyártásra a Mississippi államban található Litton-Ingalls hajógyár kapott megbízást. A hajók gyártását nem az adott szakterületeken már tapasztalatokkal rendelkező cégek széles körü kooperációjában képzelték el, hanem minden feladatot egy gyáregység kapott meg, ami számos müszaki gondot, ezáltal határidőcsúszást és költségtúllépést eredményezett.

Az új osztály első és egyben névadó egysége, a USS Spruance (DD 963) nevét arról a Raymond Spruance admirálisról kapta, aki a II. világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren a japánok elleni harc egyik vezéralakja volt, irányítása alatt mértek megsemmisítő csapást az amerikaiak a Császári Flottára 1944-ben a Fülöp-szigeteknél.

Felépítés, meghajtás

A régi rombolók viszonylag kisméretüek és nagyon fürgék voltak, az új hajók azonban éppen a többfeladatúság miatt lényegesen nagyobbak lettek, így nagy teljesítményü erőforrás beépítése vált szükségessé. A 172 m hosszú, 18,8 m széles hajótest mozgatására négy darab, összesen 80 000 lóerő teljesítményü General Electric LM2500 gázturbinát építettek be, melyek két hajócsavar segítségével akár 67 km/h sebességre tudják felgyorsítani a hajót. A tengeralattjárók elleni harcban a nagy sebesség mellett fontos a jó gyorsulás is, a Spruance-osztály egységei ebben is jeleskednek. A kényelmes, 20-25 km/h-s cirkálósebességről szükség esetén 53 másodperc alatt képesek maximális sebességig gyorsulni. A hajók vízkiszorítása teljes feltöltöttség esetén 8040 tonna. A gázturbinák számára 1534 tonna üzemanyag áll rendelkezésre, a két helikopter részére pedig 72 tonna kerozint készleteznek.

Karcsú, hosszú hajótest, ugyanakkor jó tengerállóság jellemzi a Spruance-osztály egységeit. A felvételen az osztály első egysége, a USS Spruance (DD 963) látható a USS John F. Kennedy (CV 67) repülőgép-hordozó társaságában a Perzsa-öbölben

A hajó felépítményeinek tagolása hagyományosnak mondható, az orr-részen a fegyverzet egy része kapott helyet, mögötte a hajóhíd és az egyik, érzékelők és antennák elhelyezésére szolgáló árboc, majd pedig a kémény és a második árboc következik. A hátsó rész a helikopterek tárolásához szükséges hangáraké és a leszállófedélzeté, valamint a taton is elhelyeztek némi fegyverzetet.

A hajó tatfedélzetének kialakítása lépcsőzetes

Érdekesség, hogy a jól sikerült hajótestet és a meghajtás főbb elemeit felhasználták a Ticonderoga-osztályú cirkálók létrehozásakor is.

Fegyverzet, elektronikai rendszerek

A tengeralattjárók felderítésére többelemü szonárrendszert alkalmaznak, melynek részei az SQS-53 aktív és SQR-19 passzív beépített szonár, valamint az SH-60B LAMPS III Seahawk helikopterek fedélzetéről bevethető eszközök. Később az összes egységet modernizálták a SQQ-89(V)8 és az SQS-53D szonárokkal, valamint a helikopterek érzékelő- és adatátviteli rendszereit is fejlesztették. Légi célok felderítésére a SPS-40E radar, a vízfelszíni célokra pedig a SPS-55 lokátor van rendszeresítve, míg a navigációt a SPS-64(V)9 radar segíti. Mindegyik hajó rendelkezik a Naval Tactical Data Systems (NTDS) nevü, a teljes harctér áttekintésére alkalmas rendszerrel, valamint a szabványos NATO Link 11 datalink rendszerrel. Müholdas és rádiós kapcsolat létesítésére alkalmas kommunikációs rendszerekkel is el vannak látva. A Spruance-osztály egységeinek fegyverzete meglehetősen összetett. Tengeralattjárók elleni harcra az Mk46-os torpedók és az ASROC rakéták, hajók ellen pedig a két darab, négyes Harpoon rakétaindító szolgál. Később az ASROC indítók helyett 24 hajón a Mark 41 VLS Tomahawk indítókat szerelték fel. Felszíni célok leküzdésére a Tomahawk szárnyas rakéták alkalmasak, légi célok ellen pedig az Mk29 SeSparrow rendszer, illetve a két darab, 20 mm-es Phalanx CIWS Mark 15 gépágyú van rendszeresítve. Kisebb hajók vagy parti létesítmények ágyúzására az orr-részen, illetve a taton elhelyezett egy-egy 127 mm Mark 45 löveget építettek be.

Tüzelés közben az Mk45-ös löveg

A tengeralattjárók elleni harc fontos eszközei a helikopterek. A tervezéskor még csak egy forgószárnyas alkalmazásával számoltak a fedélzeten, később ezt kettőre módosították. Jelenleg az SH-60 Seahawk LAMPS III modifikációját hordozzák a Spruance-osztály egységei.

Az eredeti tervek alapján összesen 30 egység épült, az utolsó, 31. hajó azonban némileg különbözik a többitől. Az Iráni Haditengerészet is rendelt négy Spruance-rombolót, az 1979-es iszlám forradalom után azonban ezeket nem szállították le az amerikaiak, hanem Kidd-osztály néven saját flottájukba sorozták be őket. Ezek az egységek légvédelmi feladatkörre vannak optimalizálva Standard rakétákkal és SPS-48E lokátorral. A Spruance-osztály egységei a folyamatos korszerüsítések révén a 21. század első felében is hatékony eszköznek számítanak.

A USS Fletcher (DD 992) Pearl Harbor kikötőjében