2019. október 1-én nagyszabású katonai parádéval ünnepelték a Kínai Népköztársaság alapításának 70. évfordulóját. A felvonulásra való felkészülés idején több fényképfelvétel is napvilágot látott néhány speciális teherautóról, amelyek platójukon mini tengeralattjáróhoz hasonló, gondosan álcázószövetbe csomagolt valamiket szállítottak.
A szakértők a látottak alapján úgy vélték, hogy valamilyen drón tengeralattjárókról lehet szó, de pontos funkciójukat illetően csak találgatni tudtak. Már akkor felvetődött lehetőségként, hogy aknatelepítésre, esetleg torpedó, vagy kisebb robot tengeralattjárók hordozására optimalizálták őket, de az is, hogy speciális búváregységek szállítására szolgálnak.
A pekingi díszszemle után, ahol a járművek – vagy esetleg életnagyságú makettjeik - immár az álcázó borítás nélkül is láthatóak voltak, több dolog is világosabbá vált, de sok kérdés még most is nyitott velük kapcsolatban. A felvonultatott példányokra festett jelzés alapján HSU-001 – nek nevezett eszköz kb. 15 méter hosszú, így mérete hasonló a Boeing Echo Seeker nevű kísérleti tengeralattjáró drónjához, de attól eltérően két hátsó hajócsavarja van és farokrésze hagyományos, kereszt elrendezésű. Törzse is kevésbé szögletes és átmérője ugyan meglehetősen nagy, de ahhoz nem eléggé, hogy nagyobb mennyiségű fegyvert hordozhasson belső terében. A törzs felső részén két darab vaskos, elől egy rövidebb, hátul pedig egy hosszabb, valószínűleg érzékelők hordozására, illetve esetleg a hajtómű légzőcsöveként is funkcionáló „árboc” található, amelyek használaton kívül visszahajthatók.
A HSU-001-ről rendelkezésre álló további, egyelőre minimális mennyiségű információ főleg a fényképek és a hasonló, nyugati típusok analógiái alapján nyugvó találgatás. Nem ismert meghajtási rendszere, hatótávolsága és maximális merülési mélysége, de felépítése és külső kialakítása alapján valószínűleg egyelőre leginkább felderítésre, hírszerzésre, járőrözésre szánják. Erre utalnak a jól látható, törzsbe épített kisebb propellerek is, amelyek az egyhelyben lebegést és a sekélyebb vizekben való hatékonyabb manőverezést segítik.
A szakértők feltételezései szerint, a HSU-001 csak az első tagja lehet egy kifejlesztés alatt álló típuscsaládnak, amelynek későbbi verziói már fegyverzetet is hordoznak majd és valóban alkalmasak lesznek aknatelepítésre, illetve könnyű torpedókkal akár tengeralattjárók elleni hadviselésre is. Ezek után úgy tűnik, hogy Kína is belépett a tengeralattjáró drónokat hadrendbe állító hatalmak sorába.
Látványos bemutatókkal színesített családi nappal ünnepelték a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulóját a budapesti Városligetben, május 21-én, vasárnap. A Magyar Honvédelem Napján tartott szabadtéri rendezvényen a harckocsik, a bemutatók és a katonazenekar aratta a legnagyobb sikert.
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Minisztérium vezetői előtt megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke május 5-én, Szentendrén, MH Altiszti Akadémián.
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
Rendkívül látványos, izgalmas; a modern, high-tech Magyar Honvédség számos elemét bemutató családi nap vár minden érdeklődőt a magyar honvédelem napja alkalmából, a budapesti Városligetben május 21-én, vasárnap, 10 és 18 óra között.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Europa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.