Még 2018 júliusában írta alá a szerződést Trinidad és Tobago Köztársaság kormánya az ausztrál Austal Hajógyárral, két Cape-osztályú járőrhajó megvásárlásról, mintegy 126 millió dollár értékben.
2019. április 8-án rövid ünnepség után került sor az első fémlemez levágására és ezzel kezdetét vette a típus első két exportpéldányának gyártása.
Az 58 méter hosszú, teljesen alumíniumból készült hajókat, 2 darab 6770 lóerős, Caterpillar 3516C típusú dízelmotor hajtja meg, két hajócsavarral. Maximális sebességük eléri a 25 csomót (kb. 46 km/óra), hatótávolságuk pedig a 4000 tengeri mérföldet, de legalább 28 napot tudnak majd egyfolytában a nyílt tengeren cirkálva eltölteni, 18 – 22 fős legénységgel fedélzetükön. A beépített elektronika magába foglalja az ECDIS térképmegjelenítő és információs rendszert, GPS – t és radart, valamint a korszerű elektrooptikai érzékelőket, amelyek manapság már alapfelszerelésnek számítanak.
A Cape-osztályú hajók fő feladata az őrjáratozás és szükség esetén a tengeri mentés, ennek megfelelően a felszereléshez két nagysebességű, félmerev törzsű motorcsónak is tartozik, amelyekkel szükség esetén eredményesen vehetik üldözőbe a kábítószer, vagy embercsempészeket, illetve a kalózokat. Fegyverzetük alapesetben minimálisan, két 12,7 mm – es géppuskából áll, de ez szükség szerint bővíthető.
A típus tíz eddig legyártott egységét az Ausztrál Királyi Haditengerészet és a határvédelmi erők használják, elsősorban az embercsempészés és az illegális migráció elleni műveletek során, a Trinidad és Tobago Köztársaság számára készülő hajók is ezekhez hasonló felszereltségűek lesznek. A vásárlók várhatóan 2020 második felében vehetik majd át őket.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Minisztérium vezetői előtt megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke május 5-én, Szentendrén, MH Altiszti Akadémián.
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
Zalaegerszegen az elmúlt időszakban valós igény mutatkozott arra, hogy jöjjön egy olyan nagy beruházás, amely kiegyenlíti a helyi vállalkozói viszonyokat. Interjú a város polgármesterével, Balaicz Zoltánnal.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
Az ünnepségre március 31-én került sor Székesfehérváron, ahol – számos hazai és nemzetközi meghívott mellett – jelen volt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is.
Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred megkezdte átfegyverzését a CZ Scorpion EVO 3 típusú géppisztolyokkal. A feladatok mellet kiemelt fontosságú a katonák kiképzése, felkészítése az új fegyverek biztonságos és hatékony alkalmazása.
A honvedelmitabor.hu honlapon április 3-án, hétfőn reggel 9 órától lehet jelentkezni a Magyar Honvédség által szervezett idei nyári gyermektáborokra. Az érdeklődők számára ez nagyon fontos információ, mert egyes táborok esetén egy-két órán belül elfogynak a helyek.
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!