2024. 10. 04. péntek
Ferenc
: 400 Ft   : 362 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ellátóhajók – váltásra várva

Ellátóhajók – váltásra várva
Trautmann Balázs  |  2019. 07. 22., 15:51
Ellátóhajók – váltásra várva

Erőt és hatalmat sugároznak a repülőgép-hordozók, a rakétákkal felfegyverzett rombolók – de gondba kerülnek, ha nincs utánpótlás, ha nincs elég teherhajó. Márpedig nincs.

Az 1990-es évek elejétől folyamatosan és jelentősen csökkent az egyes NATO-tagállamok védelmi költségvetése. Ennek megfelelően kevesebb pénz jutott a haditengerészetekre is, s nem meglepő, hogy a szűkös forrásokból inkább tengeralattjárókra, repülőgép-hordozókra vagy éppen cirkálókra költöttek, s nem ellátó- vagy szállítóhajókra. Ez most keményen visszaüt: öregedő, egyre létszámhiányosabb szállítóflottákkal rendelkeznek a nyugati hatalmak. Nagy-Britanniában pedig teljesen komoly vita alakult ki arról, hogy hadihajónak tekinthetők-e a haditengerészetük felszíni egységeit ellátó utánpótlásszállítók? A válasz attól függ, kit kérdezünk.

Minek nevezzelek?

Pedig a tét komoly: három logisztikai hajóegység (Fleet Solid Support Ship – FSSS) gyártására szeretne engedélyt és persze pénzügyi forrásokat kapni a brit haditengerészet. Az ország honatyái ezeket hazai gyártókkal építtetnék meg, így támogatandó a nemzeti ipart. A haditengerészet illetékes szakembercsapatának érvelése szerint ugyanakkor az ellátóhajó jogilag nem hadihajó. Ebben az esetben márpedig – mivel az Egyesült Királyság lapunk megjelenésének időpontjában még az Európai Unió tagja – a vonatkozó jogszabályok alapján (346. cikkely) nemzetközi közbeszerzési eljárást kell lefolytatni.

Ennek megfelelően a Team UK néven alakult csoport – melyet a Babcock International, a BAE Systems, a Cammell Laird és a Rolls-Royce alkot – egy versenyző lehet csupán a többi közül. A honatyák és az őket támogató szakszervezetek vezetői a több ezer munkahely sorsával, az önálló brit hajóipar jövőjével és az otthon elköltött pénz (1 milliárd angol font) tagadhatatlan gazdasági előnyeivel érvelnek – s persze ki nem mondott indok, hogy hamarosan az Egyesült Királyság így vagy úgy, de elhagyja az Európai Uniót. A haditengerészek szerint ugyanakkor komoly következményekkel járhat a jelenleg már zajló beszerzési eljárás leállítása: a projekt több évvel csúszhat, s persze a másik két érdeklődő, a Navantia és a Japan Marine United vállalat sem lesz boldog, ha kiebrudalnák őket a pályázatból – s ennek akár jogi következményei is lehetnek. Igaz, többen megjegyzik: más államok, például a franciák is megoldották, hogy a hadihajók közé sorolják a raktárhajókat, így nemzetbiztonsági okokra hivatkozva hazai gyárak építhetik meg azokat.

Márpedig a brit flotta két, Queen Elizabeth-osztályú repülőgép-hordozójához, pontosabban ezek műveleti alkalmazásához szükség lenne a három modern ellátóhajóra, melyeket a Királyi Kiegészítő Haditengerészet üzemeltet majd. A jelenleg használt Fort Rosalie-osztály két, 24 ezer tonna vízkiszorítású egysége, az RFA FORT ROSALIE és az RFA FORT AUSTIN 1978–1979-ben állt hadrendbe és a tervek szerint hamarosan nyugdíjazni kell azokat. Az FSSS sem lesz sokkal nagyobb: szakértők 25-30 ezer bruttóregisztertonna környékére becsülik a kapacitásukat. A hajók persze nemcsak a repülőgép-hordozó kötelékek, de a brit haditengerészet egyéb flottaműveleteinek kiszolgálásában is oroszlánrészt vállalhatnak majd.

Kevés, az is öreg

Nem sokkal áll jobban az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete sem. A szállítóflotta gyakorlatilag a teljes összeomlás határára került – s ezt már a katonai vezetés is kénytelen elismerni. Pedig a haditervekben kulcsfontosságú szerep jut a harckocsikat, tüzérséget, alkatrészeket, lőszereket, egyéb felszerelést az adott hadszíntérre eljuttató hajókra, ám az ezek építésére fordítható pénzek nagysága az 1990-es évektől fogva sokáig rohamosan csökkent az amerikaiaknál is.

Erre válaszul csak alapos késéssel, a 2010-es évek közepén indult el az új generációs szállító- és ellátóhajók tervezésének előkészítése. Ráadásul a projektet rögtön sikerült zsákutcába juttatnia a szakértőknek: úgy gondolták, hogy egyetlen, minden feladatra megfelelő hajótestet kell kifejleszteni, melyet aztán már csak az adott célnak megfelelő felszereléssel kell ellátni. Nos, idén kiderült, hogy a Common Hull Auxiliary Multi-Mission Platform nevet kapott elképzelés téves, a 2018-ban indított, alapos tanulmányok eredményei nem támasztották alá az egyetlen fő típusra alapozott fejlesztési elképzelések helyességét. Valóban nehéz elhinni, hogy akad olyan alap, amelyre egyaránt használható variáns épülhetne kórházhajóból, úszó hadműveleti parancsnoki pontból, tengeralattjáró-ellátó egységből, továbbá a repülőgép-hordozók repülőezredeit kiszolgáló vagy általános logisztikai hajóból.

Ezekre a feladatokra most is több hajóosztályt alkalmaznak, melyeket külön-külön, speciálisan az adott célnak megfelelően alakítottak ki. A tanulmányok kiértékelését követően döntés született: legyen inkább kétféle hajótest, az bizonyosan elég lesz: egy nagy méretű és tömegű felszerelések – mint amilyenek a már említett harckocsik, gyalogsági harcjárművek, önjáró lövegek – eljuttatására szánt változat, illetve egy kisebb, például úszó kórházként vagy hadműveleti vezetési pontként szolgáló, számítógépekkel, rádiókkal, műholdas adatátviteli rendszerekkel felszerelt variáns.

Szerepcsere

A haditengerészet június elején küldte el az ajánlatkérő leveleket a szóba jöhető amerikai hajóépítő vállalatoknak. A tervek alapján a győztes céget vagy cégeket 2023-ban választják ki és 2026-ra az első hajónak már hadrendbe is kell állnia – feltéve, ha a védelmi költségvetésben sikerül a megfelelő összegeket lekötni a projektre. Az új egységek beérkezésével a szakemberek szerint egy szerepcserés folyamat veheti majd kezdetét.

A legrosszabb állapotban jelenleg a Készenléti Tartalékos Flotta (Ready Reserve Force) van; ezek a hajók minimális személyzettel és sokszor csak a legszükségesebb karbantartás mellett a kikötőkben várják azt, hogy igénybe vegyék a szállítókapacitásukat. Emellett a világ számos pontján tevékenykednek előre telepített logisztikai hajók, összesen negyvenkilenc. Ezek a fiatalabb, még jelentős élettartam-tartalékkal rendelkező úszóegységek váltanák a Készenléti Tartalékos Flotta hajóit, az újonnan gyártottak pedig – a rendszeresítésük ütemének megfelelően – fokozatosan vehetik át az előre telepített logisztikai hajók feladatkörét, s utánpótlással megrakodva elindulhatnak majd a világ számukra kijelölt, távoli pontjaira.

Forrás: https://honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Negyedik alkalommal ad otthont hazánk a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ szakmai útmutatásával az évenkénti helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatnak Pápán, a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtéren.

  NÉPSZERŰ HÍREK