A francia Naval Group hajógyártással, haditengerészeti fejlesztésekkel és új technológiákkal foglakozó vállalatcsoport, a 2018 októberében megtartott párizsi Euronaval 2018 kiállításon futurisztikus tengeralattjáró koncepciót mutatott be.
Az SMX-31 Electric névre keresztelt, mindössze 70 méter hosszú, kb. 3 400 tonnás jármű kialakítását az ámbráscetek inspirálták.
Az Electric megjelenésében lényegesen eltér a hagyományos kialakítású tengeralattjáróktól. A legszembetűnőbb különbség, hogy elhagyták róla a tornyot, így legalább 20 csomós sebesség elérésére lehet képes a víz alatt. Maximális merülési mélysége nem ismert, de legalább 240 méterre becsülhető. Az áramvonalas burkolatokba rejtett vízsugárhajtóműveknek (pump jets) az elektromos energiát lítium-ion akkumulátorok biztosítanák, számuktól és kapacitásuktól függően 30 – 45 napos bevetéseket lehetővé téve.
Az egész hajótestet jellegzetes, hatszögletű panelek borítanák, amelyek a nagy hatótávolságú szenzorokat és egyéb érzékelőket tartalmazzák. A hajóra a nagyfokú automatizáltság és a mesterséges intelligencia széleskörű alkalmazása jellemző, ezért a hasonló méretű hagyományos egységek 60 fős személyzete helyett, rendszereinek működtetéséhez mindössze 15 ember is elegendő.
A távlati elképzelések szerint az Electric méretéhez képest jelentős csapásmérő erővel rendelkezne, F21 Artemis típusú akusztikus torpedókat, Storm Shadow (SCALP) robotrepülőgépeket, vagy pilóta nélküli drónokat hordozhat akár egyszerre is, de felmerült, hogy a speciális egységek számára kifejlesztett, Propulsor Sous-Marins 3rd Generation hatszemélyes vízalatti szállítójármű hordozója is lehet.
Látványos bemutatókkal színesített családi nappal ünnepelték a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulóját a budapesti Városligetben, május 21-én, vasárnap. A Magyar Honvédelem Napján tartott szabadtéri rendezvényen a harckocsik, a bemutatók és a katonazenekar aratta a legnagyobb sikert.
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Minisztérium vezetői előtt megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke május 5-én, Szentendrén, MH Altiszti Akadémián.
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
Rendkívül látványos, izgalmas; a modern, high-tech Magyar Honvédség számos elemét bemutató családi nap vár minden érdeklődőt a magyar honvédelem napja alkalmából, a budapesti Városligetben május 21-én, vasárnap, 10 és 18 óra között.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Europa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.