A malajziai Langkawiban 2019 márciusában megtartott LIMA 2019 haditechnikai kiállításon a szingapúri DK Naval Technologies nevű cég bemutatta az általa fejlesztett, kimondottan futurisztikus hadihajó koncepcióját, amely a gyors torpedónaszádot ötvözi a tengeralattjáróval.
A Seekrieger 30 méter hosszú törzse és felépítménye kifejezetten elegáns vonalvezetésű és áramvonalas kialakítású, a lehető legkisebb lég és hidrodinamikai ellenállás érdekében, így sokkal inkább emlékeztet luxusjachtra, vagy gyorsasági motorcsónakra, mint hadihajóra. A fejlesztők elképzelése szerint, a felszínen fő hajtóműként beépített gázturbinájával elérheti a 80 csomós (kb. 148 km/óra) sebességet, de a kétoldalt leereszthető, stabilitásnövelő támasztóúszókkal akár a 120 csomót (kb. 222 km/óra) is, így az ambíciózus tervek megvalósulásának esetén, a Seekrieger lesz a világ leggyorsabb felszíni hadihajója.
A szingapúri mérnökök azonban ennél is továbbmentek, mert elképzelésük szerint a Seekrieger tengeralattjáróként is üzemelhet majd és akár 100 méteres mélységbe is lemerülhet. Akkumulátorai és másodlagos elektromos motorja 30 csomós (55,5 km/óra) legnagyobb sebességet tenne lehetővé számára a mélyben, ahol 7 napot tartózkodhatna egyhuzamban, háromfős személyzetével.
Mivel a Seekriegert elsősorban partvédelemre szánják, ezért tervezett fegyverzete ennek megfelelően két könnyű torpedóindító, összesen nyolc torpedóval és két Rheinmetall Sea Snake-27 típusú, 27 mm – es, a törzsbe visszahúzható, távműködtetésű gépágyú lesz.
A hajó egyelőre még csak a kiállításon bemutatott makett, valamint számítógépes grafika formájában létezik és még dolgoznak véglegesnek szánt verzióján, így a legoptimistább becslés szerint is még legalább három évet kell várni az első működőképes prototípusra. Az még a jövő titka, hogy lesz-e jövője a különös, várhatóan méregdrága torpedónaszád-tengeralattjáró hibridnek és a hadiflották látnak-e majd benne fantáziát, de elképzelhető, hogy a gazdag, közel-keleti olajállamok rendszeresítik majd.
Látványos bemutatókkal színesített családi nappal ünnepelték a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulóját a budapesti Városligetben, május 21-én, vasárnap. A Magyar Honvédelem Napján tartott szabadtéri rendezvényen a harckocsik, a bemutatók és a katonazenekar aratta a legnagyobb sikert.
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Minisztérium vezetői előtt megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke május 5-én, Szentendrén, MH Altiszti Akadémián.
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
Rendkívül látványos, izgalmas; a modern, high-tech Magyar Honvédség számos elemét bemutató családi nap vár minden érdeklődőt a magyar honvédelem napja alkalmából, a budapesti Városligetben május 21-én, vasárnap, 10 és 18 óra között.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
Zalaegerszegen az elmúlt időszakban valós igény mutatkozott arra, hogy jöjjön egy olyan nagy beruházás, amely kiegyenlíti a helyi vállalkozói viszonyokat. Interjú a város polgármesterével, Balaicz Zoltánnal.
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Europa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.