2018. 01. 23. kedd
Rajmund, Zelma
: 310 Ft   : 253 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

ORP Orzeł – Szökés Tallinnból

Art of WAR  |  2018. 01. 08., 09:03

Az 1939. szeptember 17-ről 18-ra virradó ködös éjszakán, váratlanul szinte minden fény kialudt a tallini kikötőben, majd kisvártatva felmorajlott két hatalmas hajómotor. Azonban perceken belül felbőgtek a szirénák és keresőreflektorok kezdték pásztázni a vizet.

A parton felállított géppuskákból és az őrség kézifegyvereiből golyózápor zúdult a menekülő Orzeł tengeralattjáróra, a lengyel hadiflotta büszkeségére.

A Sas és a Keselyű

A csaknem két évszázad után újra függetlenné vált Lengyelország soha nem érezhette magát biztonságban, mivel Németországtól és a Szovjetuniótól semmi jóra sem számíthatott. Az állandó fenyegetettség miatt az ország nagy haderőt tartott fenn, a híres lovasság mellett, jelentős légierővel, motorizált és páncélos egységekkel is rendelkezett, de ezek fegyverzete a harmincas évek közepére már jócskán elavulófélben volt. A Hitler hatalomra jutása után egyre feszültebbé váló európai helyzet miatt a lengyel kormányzat nagyszabású fegyverkezési programba kezdett, hogy egy katonai agresszió esetén eredményesen szállhassanak szembe a támadókkal, jöjjenek azok kelet, vagy nyugat felől. A programban kiemelt szerepet szántak a hadiflottának, amelynek elsősorban a lengyel partokat kellett megvédenie. A flottaparancsnok, Jerzy Swirski admirális ambiciózus fejlesztési terveket dolgozott ki munkatársaival, azonban az ország pénzügyi helyzete és a gazdasági világválság keresztülhúzta a számításaikat és 1939 szeptemberében a lengyel flottát mindössze 4 romboló ( a brit gyártású Błyskawica és testvérhajója a Grom szinte vadonatúj volt, de a Franciaországban készült Burza és a Wicher már eléggé korosnak számított ) , 5 tengeralattjáró és kisebb segédhajók alkották. Ezzel a lengyel hadiflotta alig volt erősebb, mint a közeli kis balti államoké és össze sem lehetett hasonlítani potenciális ellenfeleivel, a német és a szovjet tengeri erőkkel.

Az öt tengeralattjáró közül a három régebbi, Wilk ( Farkas ) osztályú ( Wilk, Rys, Zbik ) Franciaországban készült a harmincas évek elején. Hagyományos elrendezésű, a közepes méretű hajók voltak, a két legújabb egység azonban igazi korabeli csúcstechnológiát képviselt. Ezek voltak az Orzeł vagyis a Sas és a Sep, vagyis a Keselyű. A lengyel államnak súlyos nehézséget jelentett a program finanszírozása, ezért, bár a flotta eredetileg négy új tengeralattjárót igényelt, végül meg kellett elégednie ezzel a kettővel. A költséges beruházáshoz szükséges kb. 21 millió złotyt többféle módon, például az állami tisztviselők, hivatalnokok bérére kivetett 0,5% - os adóval, de emellett emléktárgyak, emlékérmek árusításával és közadakozással teremtették elő. A befolyt összeg az 1933 végén létrehozott Tengerészeti Védelmi Alapba került. Mivel a hajók megépítése nemzeti ügynek számított, ráadásul a lengyel polgárok tudatában voltak a katonai fenyegetésnek, így a haza védelme érdekében szívesen hoztak anyagi áldozatot és 1937 októberére több mint 8,3 millió złoty gyűlt össze, amit az addigra már elindított építési munkálatok finanszírozására fordíthattak.

A lengyelek először egy már bevált, 700-900 tonnás típus teljes dokumentációjának megvásárlásában, majd hazai üzemekben való gyártásában gondolkodtak, de ezt végül elvetették, mert a szakértők véleménye szerint hajógyáraik erre nem voltak felkészülve. Ezek után több nagy francia hajógyárral is felvették a kapcsolatot, mivel a már rendszerben lévő tengeralattjáróik is francia gyártásúak voltak és kedvező tapasztalatokat szereztek velük. Azonban az egész program már elindulása előtt veszélybe került, mert a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Chantiers et Ateliers de la Loire pályázatáról tüzetesebb vizsgálat után kiderült, hogy úgymond túl szép… A benne szereplő, teljesítményadatok ugyanis meglehetősen nagyvonalúan voltak kiszámolva és valójában köszönőviszonyban sem voltak a realitásokkal, ezért mielőtt kitört volna a botrány és a lengyel kormány megvonta volna támogatását, a terveket a flotta elutasította. Kénytelenek voltak tehát más külföldi ( svéd, brit, olasz, amerikai és holland ) gyártókkal is felvenni a kapcsolatot, azonban ezek vagy nem tudták garantálni az elvárásokat, vagy csak túlságosan drágán. Végül a megbízást egy a rotterdami Rotterdamsche Koninklijke Maatschappij és a Vlissingenben működő NV Koninklijke Maatscahappij „De Schelde” nevű holland hajógyárak alkotta konzorcium nyerte el. A Swirski admirális vezette lengyel tárgyalódelegációnak sikerült egy felettébb előnyös megállapodást tető alá hoznia, amit 1936. január 29 - én írtak alá Hágában. Ennek értelmében a hollandok vállalták, hogy az első hajót 30, a másodikat 33 hónapon belül leszállítják ( utóbbit tüzérségi fegyverzet és rádióberendezés nélkül, mert azokat már Lengyelországban építik be ) , valamint átadják a teljes tervdokumentációt és 12 hónapos garanciát vállalnak az esetleg felvetődő műszaki problémákra. A lengyelek ezért cserébe vállalták, hogy részben mezőgazdasági termékek ( elsősorban a holland sörgyárak számára nélkülözhetetlen árpa ) exportjával, továbbá ipari félkésztermékek, szerkezeti anyagok, mint például acélgerendák, lemezek, kábelek, valamint különböző berendezések, felszerelések, stb. szállításával beszállnak a programba, a két hajó összköltségének mintegy 10% - ban.

A holland tervezőknek szorosan együttműködve a lengyelek által delegált mérnökcsoporttal, sikerült a világ egyik legmodernebb tengeralattjáró típusát megalkotni. Alapja a De Schelde által a holland haditengerészetnek épített O-16 volt, de az új hajók ennek már alaposan továbbfejlesztett, a lengyel igényekhez igazított, lényegesen korszerűbb változatai voltak.

Az Orzeł tervrajza

1473 tonnás vízkiszorításukkal és 84 méteres törzsükkel nagyobbak voltak a legtöbb korabeli tengeralattjárónál. A hajótest és a parancsnoki torony kialakításánál, a nagyobb sebesség elérése érdekében gondosan ügyeltek arra, hogy minél kisebb legyen a hidrodinamikai ellenállás, ezért az Orzełnek és a Sepnek kortársaikhoz képest kifejezetten elegáns, áramvonalas lett a burkolata, messze megelőzve a korát. A törzs a bevett gyakorlatnak megfelelően egy külső és egy jóval erősebb, nyomásálló, válaszfalakkal öt részre bontott belső szekcióból állt. A kormányművet és a legtöbb fedélzeti rendszert újdonságként hidraulikusan mozgatták, jelentősen megkönnyítve kezelésüket. A felszínen két 4740 lóerős, hathengeres 6QD42 típusú Sulzer dízelmotor, a víz alatt két 1100 lóerős Brown Boveri villanymotor hajtotta a hajócsavarokat. Az eredeti tervek szerint az Orzeł osztályú hajóknak a felszínen legalább 20 csomós ( kb. 37 km/óra ) , a víz alatt pedig 8,9 csomós ( 16,4 km/óra ) maximális sebességgel kellett volna haladniuk, de ahogy ez más esetekben is gyakran előfordult, ezt nem sikerült elérni, csak megközelíteni. ( a kirótt kötbért a hollandok ki is fizették, nem vitatva annak jogosságát ) A maximális, engedélyezett merülési mélység 80 méter volt, de szükség esetén akár 100 méterig is lemerülhettek gond nélkül.

Az Orzeł és a Sep tekintélyes méretükkel és több mint 7000 tengeri mérföldes hatótávolságukkal kissé nagynak tűntek a Balti-tengerre, azonban szándékosan tervezték így őket. A több irányból fenyegetett ország védelmi stratégiája egy háború esetén a nemzetközi szerződésben garantált ( aztán be nem tartott… ) francia és brit katonai segítségre alapozott, ezért tartották szükségesnek a korábbiaknál nagyobb hatótávolságú, jóval hosszabb bevetésekre is alkalmas tengeralattjárók hadrendbe állítását. Ezeknek már nemcsak a partvidék védelmére, hanem a Lengyelországba vezető, a várt katonai segítség és utánpótlás szempontjából létfontosságú tengeri útvonalak ellenőrzésére is alkalmasnak kellett lenniük.

A fő fegyverzetet a 12 darab 550 mm – es torpedócső alkotta. ( 12 torpedóval a csövekben, nyolccal tartalékban ) A vetőcsövek közül négy-négy az orrban és a tatban került beépítésre, két-két pár pedig közvetlenül a fedélzet járószintje alá, a törzsbe illeszkedő, hidraulikusan kifordítható konténerekben. ( ezeket a gyakorlatokon kívül ritkán használták, mert újratöltésük körülményes volt ) A parancsnoki torony áramvonalasan kinyúlt előre és hátra egyaránt. A hátsó burkolat alatt a mentőcsónak tárolója, elől elforgatható torony, benne egy 105 mm – es Bofors löveggel. A parancsnoki toronyba telepített 40 mm – es, ugyancsak Bofors típusú légvédelmi ikergépágyú használaton kívül egy vízálló aknába volt lesüllyeszthető, mint egy lift. 

Az Orzeł a hajógyári sólyán

Az Orzeł impozáns, áramvonalas tornya

Az Orzel gerincét 1936. augusztus 14 - én fektették le Vlissingenben, testvérhajójáét novemberben Rotterdamban. Amikor az Orzełt 1938. január 15 – én ünnepélyesen vízrebocsátották, az ünnepélyes aktus közben kínos technikai malőr történt, ugyanis a hidegre fordult időjárás miatt, a csúsztatósínen a kenőzsírból, olajból és koszból összeállt ragacs megdermedt, ezért a hajó félúton elakadt és csak negyedórás kínlódás után sikerült három nehéz vontatóhajónak kihúzni a vízre. A baki ellenére a próbafutások alatt, amelyek végső szakaszában már a kiválasztott lengyel személyzet is részt vett, nem adódott különösebb probléma, így a végső ellenőrzések és a hivatalos átvétel után, az Orzeł 1939. február 7 – én megérkezett Gdyniába, ahol három nappal később hatalmas ünnepség keretében szolgálatba állították. A nagyszabású rendezvényen a legfőbb közjogi méltóságok mellett, több mint 30000 ember vett részt. A flotta új büszkeségének állandó támaszpontja a Gdynia külső kerületében, Oksywie – ben lévő bázis lett.

Henryk Kłoczkowski korvettkapitány ( 1902 – 1962 )

Az Orzeł parancsnoka Henryk Kłoczkowski korvettkapitány volt. Kłoczkowskit tehetséges tisztnek, a lengyel haditengerészet egyik legjobb tengeralattjárósának, afféle csodagyereknek tartották. 1902 – ben született Szentpéterváron, jómódú, lengyel nemesi családban, majd kamaszként még a cári flottánál lett kadét. ( a családban nem ő volt az egyetlen haditengerész, mert nagybátyja Wacław Kłoczkowski, előbb az orosz flotta tisztje, majd a függetlenné vált Lengyelország haditengerészetének helyettes parancsnoka volt 1922 és 25 között ) Tanulmányait félbeszakította ugyan az oroszországi forradalom és a polgárháború, de az 1919 és 21 között lezajlott lengyel – szovjet háború alatt, fiatal tisztként már a lengyel folyami erőknél szolgált. A tengeralattjárós kiképzést 1927 – ben a franciaországi, Toulonban kapta, majd hazatérése után maga is kiképzőként tevékenykedett. 1932 és 38 között a Zbik tengeralattjáró kapitánya volt, majd az Orzeł kiszemelt parancsnokaként, tagja lett az építését a helyszínen felügyelő kormánybizottságnak. Kłoczkowski kapitányt igazi profinak és kiváló szakembernek tartották, akiről egyik korábbi felettese és barátja azt állította, hogy valósággal szerelmes a tengeralattjárókba. Tökéletes választásnak tűnt a parancsnoki posztra.

Az Orzel problémamentesen szolgálatba állhatott, a Sep építése viszont egyre húzódott és nyugtalanítóan lelassult, mert gyanús meghibásodások hátráltatták a munkát. A lengyelek sejtették, hogy a német titkosszolgálat működik a háttérben, ezért attól tartva, hogy meghiúsul a hajó átadása és végül el sem jut Lengyelországba, gyakorlatilag ellopták a hollandoktól.

1939 márciusában végre elkezdődtek a Sep futási próbái, amelyet már kis létszámú lengyel legénységgel és holland technikusokkal a fedélzeten végeztek. Amikor április 2 – án újabb próbaútra indultak a norvégiai Horten térségébe, az aznapra előírt merülési tesztek befejezése után, a lengyelek váratlanul eltávolították a holland zászlót és helyére felvonták a lengyel lobogót, majd elindultak nyílt tenger felé, ahol az előre kijelölt találkozási ponton már várta őket a Burza romboló, a személyzet többi tagjával és a szükséges felszereléssel. A fedélzeten tartózkodó holland technikusok közül kettőt Norvégiában partra tettek, a másik kettő, aki önként velük maradt, később Lengyelországból tért haza. ( az ügyből nemzetközi botrány lett, amit azonban sikerült elsimítani ) A Sep a Burza kíséretében hajózott Gdyniába, bár az út utolsó szakaszán már a rombolónak kellett vontatnia, mert elfogyott az üzemanyaga. Felfegyverzését eredetileg is Lengyelországban végezték volna el, de a háború kitöréséig még nem tudták befejezni, ezért 1939 szeptemberében nem volt teljesen harcképes.

1939 nyarán, észlelve a németek készülődését a lengyel flotta, demonstratív céllal több nagyszabású hadgyakorlatot is tartott a Danzig-öböl térségében és a nyílt tengeren. Küszöbön állt a háború. 

A háború ártalmas az egészségre…

1939. szeptember 1 – re a lengyel felszíni flotta legértékesebb egységeit, a háború esetére előkészített Peking Terv keretében, Nagy-Britanniába evakuálták, hogy a Royal Navy kötelékében harcoljanak tovább, de az öt tengeralattjáró odahaza, napok óta harckészültségben, bevetésre várt. A számukra kidolgozott hadműveleti utasítás, az úgynevezett Worek Terv szerint a Danzig – öbölben és annak térségében, a számukra kijelölt zónákban járőrözve kellett megakadályozniuk egy esetleges német partraszállási manővert, illetve megbénítaniuk a tengeri összeköttetést Németország és Kelet-Poroszország között. A terv már a német támadás napján kútba esett, mivel azoknak eszük ágában sem volt partraszállni. A már augusztus 24 óta ( a litvániai Klaipeda kikötőváros német elfoglalása ) riadókészültségben lévő, a harcra felkészített és feltöltött tengeralattjárók reggel 6 órakor egymás után kifutottak a bázisról, kivéve az Orzełt, mivel legénységének egy része, beleértve a kapitányt is, otthon volt, illetve még nem tért vissza az előző napi kimenőről. Csak 7 óra után vált teljessé a személyzet, de Kloczkowski kapitány még mindig késlekedett, arra hivatkozva, hogy fel kell tölteni az ivóvíztartályokat. Ekkorra már javában bombázták Gdyniát, ezért minél hamarabb el kellett volna hagyni a támaszpontot, ehelyett a hajó még mindig a rakpart mellett vesztegelt. Szerencsére az erősen párás levegő megnehezítette a német pilóták dolgát és csak későn vették észre a jókora, világosszürke tengeralattjárót, így annak végül sikerült sértetlenül elindulnia, majd lemerülve a víz alatt megközelíteni a számára kijelölt harci zónát a Hel-félszigeten lévő Jastarnia és a Visztula torkolata közötti területet a Danzig-öbölben.

Az Orzeł az elsöprő német légifölény miatt, szinte egész nap a mélyben tartózkodott és csak a sötétség beállta után jött a felszínre, hogy feltöltse lemerült akkumulátorait. Amikor nagyritkán felemelkedett periszkópmélységbe, a viszonylag sekély vízben az ellenség többször is észrevette a magasból és bombákat dobott rá, ezek azonban szerencsére nem találtak.

A legénység legnagyobb döbbenetére, az egyébként máskor nagyon agilis és felettébb magabiztos Kłoczkowski kapitányra most rá sem lehetett ismerni. Miközben egyik cigarettáról a másikra gyújtott ( durván megszegve ezzel a biztonsági rendszabályokat ) , leginkább a harc hiábavalóságán lamentált, vagy gúnyos megjegyzéseket tett parancsnokaikra és a rádión kapott utasításokra, amelyeket egyszerűen nem hajtott végre, arra hivatkozva, hogy hülyeségek, vagy érthetetlen a rádióadás. Egy idő után elkezdett alhasi fájdalmakról és egyensúlyzavarokról panaszkodni, azt állítva, hogy szerinte előző nap a tiszti kaszinóban megmérgezték. A hajó egészségügyi altisztje megvizsgálta, de nem igazán tudott vele mit kezdeni, akárcsak azzal a néhány tengerésszel akiknek testén a napokban furcsa kiütések jelentek meg. 

Amikor másnap rádión parancsot kaptak, hogy Danzig partjainál próbálják meg becserkészni a Westerplatte bombázása után, a Balti-tenger felé távozni készülő Schleswig-Holstein csatahajót, Kłoczkowski egyszerűen nem hajtotta végre a parancsot arra hivatkozva, hogy az üzenet zavaros és különben is arra túl sekély a víz. ( ha elsüllyesztik az öreg páncélost, az még ha csak jelképesen is, de kemény revans lett volna és javította volna morált ) Mint később kiderült a csatahajó, végül nem merészkedett ki a nyílt tengerre, mindenesetre az Orzeł dühös tisztjeiben a történtek nyomán egyre erősebb lett a gyanú, hogy a kapitány szabotálja aküldetésüket és ez a gyanú csak tovább erősödött, amikor 3 – án önkényesen elhagyva a hadműveleti zónát, a semleges Svédországhoz tartozó Gotland szigetéhez hajózott és itt föl és alá cirkálva, még véletlenül sem találkozhattak az ellenséggel. 

Kłoczkowski néha egészen furcsa dolgokra ragadtatta magát. Mialatt a felszínen haladtak Gotland felé, bár állítása szerint igencsak rossszul volt, egy tengerésszel mégis többször felkísértette magát a fedélzetre és érthetetlenül maga elé motyogva letelepedett a mentőcsónak tárolórekeszének tetejére, vagy éppen a fedélzet közepére és ott üldögélt jó darabig, semmivel sem törődve. Eközben a toronyban figyelő őrszolgálatosok rettegve gondoltak arra, nehogy váratlanul feltűnjön egy ellenséges repülőgép és vészmerülést kelljen végrehajtaniuk, mert akkor kint kellett volna hagyniuk a kapitányt és ez számára a biztos halált jelentette volna. Kłoczkowskit ez láthatóan nem nyugtalanította, vagy egyáltalán nem fogta fel, de beosztottai, főleg első tisztje Jan Grudzinski főhadnagy, ekkor már meg voltak róla győződve, hogy szimulál. Feltűnt nekik, hogy bár látszólag nem bírt enni és csak teát ivott, ez egyáltalán nem látszott a kondícióján. Át akarták kutatni a kabinját elrejtett élelem után, de Kłoczkowski akármilyen elesett állapotban is volt látszólag, annak ajtaját mindig gondosan bezárta.

Szeptember 5 – én aztán rádióüzenetet küldött haza, hogy rossz egészségi állapotára való tekintettel váltsák le. Válaszként azt az utasítást kapta, hogy térjen haza, de inkább menjen egy semleges kikötőbe. Az utóbbit választotta és tisztjei tiltakozása ellenére, akik valamelyik svéd, vagy finn kikötőt javasolták, ő ragaszkodott az észtországi Tallinnhoz, arra hivatkozva, hogy még kadét korából jól ismeri és az elmúlt évek során ott tett látogatásai során számos értékes kapcsolatra is szert tett. Furcsa módon a kapitány, az üzenetváltást követően felettébb aktívvá vált, mintha kicserélték volna. Emberei most már biztosak voltak benne, hogy végig megjátszotta magát, csak azt nem tudták eldönteni miért. Szimplán gyáva, vagy áruló? 

Az Orzeł fedélzetén egyre nyomasztóbbá vált a hangulat, amelyet tovább rontottak a frontról érkező egyre rosszabb hírek és az hogy 12 – én elszalasztották a német Bremen nevű tankert, ismét a kapitány miatt, aki váltig állította, hogy az a Bergen nevű norvég hajó. Amíg Grudzinskivel erről vitatkoztak, a tartályhajó egérutat nyert. Szeptember 14 – én késő este érték el Tallinnt, majd bekapcsolt helyzetjelző lámpákkal és felvont lengyel lobogóval megálltak a kikötő bejárata előtt és az Aldis-lámpával bebocsátást kértek. Azt állították, hogy súlyos beteg van a fedélzeten és a hajó sürgős javításra szorul. Fél óra múlva megérkezett a révkalauz, de egyelőre nem akarta őket bekísérni. Időbe telt, mire a lengyel hajó érkezésének híre elért Rudolf Linnuste admirálishoz ( ő volt az észt flotta vezérkari főnöke ) , akit ez nem tett túl boldoggá, de utasítást adott, hogy egy bizottság még az éjszaka közepén szálljon fel a tengeralattjáróra és ellenőrizze. Az észt tisztek végigjárták az összes helyiséget és annak ellenére, hogy nem találtak semmi látható hibát, sérülést ami veszélyeztette volna a hajó biztonságát, végül engedélyezték, hogy befusson a kikötőbe. 

Az „Orzel incidens”

Miután az Orzeł horgonyt vetett Kłoczkowski kaptány, Marian Mokrski hadnagy, a navigátor kíséretében motorcsónakkal kiment a partra, majd beautóztak a városba. Először a flottaparancsnokságra mentek, tisztázni a helyzetet, majd onnan a kórházba. A legénység nem tudta nem észrevenni, hogy a parancsnok alaposan felkészült az útra, mert két bőrönddel, egy írógéppel és egy vadászpuskával felszerelve távozott, ami nyilvánvalóvá tette, hogy nem áll szándékában visszajönni, ennek ellenére nem adta át a parancsnokságot Grudzinskinek. Délután csak Mokrski tért vissza, aki miután végeztek a parancsnokságon, elkísérte parancsnokát a kórházba és egyúttal kihúzatta a saját fájós fogát is. Közölte, hogy a Hágai Egyezmény által garantált 24 órás tartózkodási engedélyen túl további egy napot kapnak, mert meg kell várniuk a kikötőben álló Thalassa nevű német tanker távozását. Az észtek tartózkodóak voltak, de a legénységnek megengedték, hogy partraszálljanak és a még mindig a kiütésekkel vesződő Marian Barwinski matrózt megfigyelésre kórházba szállították. 

Nagylelkűségük azonban nem tartott sokáig, mert másnap dél körül váratlan mozgolódás támadt a kikötőben. Az észt flotta két hadihajója, a Sulev aknaszedő ( egy öreg, 1. világháborús német torpedónaszád ) és a Laine ágyúnaszád ( egy egykori orosz vontatóhajó ) és egy vontatóhajó elállták a kikötő kijáratát, fegyvereiket az Orzełre szegezve. Ezzel egy időben csapatszállító teherautók és egy parancsnoki kocsi fékezett a parton. Grudzinski főhadnagy felháborodva és értetlenkedve fogadta a váratlan eseményeket, de a kivezényelt különítmény parancsnoka közölte vele, hogy felsőbb utasításra a hajót és legénységét azonnali hatállyal internálják, annak ellenére, hogy még nemhogy a 48, de a 24 órás tartózkodási engedély sem járt le. A lengyelek dühösek voltak és nem értették a hirtelen pálfordulást. Nem tudhatták, hogy az észt kormányra a németek részéről erős diplomáciai nyomás nehezedett. A parancsnok a lengyel nagykövetséghez fordult, de Waclaw Przesmycki nagykövet és a katonai attasé is csak annyit tudtak tanácsolni, hogy semmisítsenek meg minden titkos iratot és ne tanúsítsanak ellenállást. Elküldtek ugyan egy tiltakozó jegyzéket az észt külügynek, de Karl Selter miniszter csak sajnálkozását fejezte ki és egyben közölte velük, hogy a döntés végleges.

Az észtek bejelentették, hogy azonnal megkezdik a hajó hatástalanítását, vagyis ideiglenesen mozgás és harcképtelenné teszik. Eddigi horgonyzóhelyéről a kikötő belső részébe vontatták a rakparthoz, majd őrséget állítottak mellé. Grudzinski eligazítást tartott embereinek és közölte velük, hogy az első adandó alkalommal elhagyják a kikötőt. Szerencséjükre az észteknek kevés szakemberük volt a hajó leszereléséhez, így a személyzet egyelőre a fedélzeten maradhatott, mert szükség volt a segítségükre, ők persze ott lassították és szabotálták a munkát ahol csak lehetett és beszélgetés közben megpróbáltak minél több információt kiszedni észt kollégáikból. Míg egyesek eredményesen megakadályozták a rádió, a központi iránytű és a hajócsavarok hajtótengelyeinek szétszerelését, addig mások kifigyelték a kikötő védelmi rendszerét, a parti ütegek elhelyezkedését és az őrség mozgását. Wladyslaw Narkiewicz fedélzetmester csónakkal evezgetett ide-oda, mondván, hogy halat akar fogni, valójában parancsnoka megbízásából, a tervezett menekülési útvonalukon a víz mélységét méregette.

Szeptember 17 – én vasárnap, a lengyel rádió bejelentette, hogy kelet felől szovjet csapatok nyomultak be Lengyelországba. Ez a szörnyű hír adta meg a végső lökést ahhoz, hogy aznap éjjel az Orzeł legénysége megkísérelje a szökést. Addig azonban még hátra volt a torpedók kiemelésének kényes művelete. ( a fedélzeti ágyút és a gépágyút előző nap már hatástalanították, lőszereiket elszállították ) Az elülső szekcióból 14 torpedót gond nélkül sikerült kiemelni, de a hátsó torpedókamráig nem ért el parti emelődaru gémje, ezért egy vontatónak meg kellett fordítani a hajót. ( történetesen orral éppen a kikötő kijárata felé ) Azonban a maradék hat torpedó mégis a helyén maradt, mert váratlanul elszakadt a kiemelésükhöz használt acélsodrony. Hétvége lévén a kikötői raktár zárva volt, így nem tudtak újat vételezni és a műveletet elhalasztották másnapra. Valójában az történt, hogy amíg Piasecki hadnagy elterelte a felügyelő észt tiszt figyelmét, addig Tomasz Przadka altiszt és Paweł Giełdon tengerész elvágták a drótkötelet.

A 18 – ra virradó éjszaka, ködös és párás volt, ideális a meneküléshez. Az Orzeł legénysége az ügyletesek kivételével látszólag nyugovóra tért, de ez csak a látszat volt, mindenki készenlétben várakozott a fekhelyén. Éjjel két órakor, motorkerékpár fékezett a parton és egy észt tiszt kászálódott ki az oldalkocsiból. Néhány szót váltott a parton, puskával álló őrrel, majd lement a tengeralattjáróba és ellenőrizte a vezérlőben üldögélő másik őrt is, aztán bevilágított a legénységi körletekbe és miután mindent rendben talált, távozott. Piasecki hadnagy csak erre várt és azonnal jelt adott a torony mögött rejtőző Jan Olejniknek és Ignacy Swiebockinak. Olejnik odaszólt a parton álmosan járkáló őrnek, aki gyanútlanul felment a fedélzetre, ahol Swiebocki hátulról elkapta, majd a száját bekötötték, hogy ne tudjon kiabálni és együtt lecipelték a hajóba. Ezalatt odalent Jan Piegza altiszt egy korábban elrejtett pisztollyal lefegyverezte a másik őrt, majd társával együtt bezárták egy kabinba. Azonnal meggyulladtak a fények és az addig látszólag alvó tengerészek a szolgálati helyükre rohantak. Chojeczki matróz kirohant a partra, macsakügyességgel felkapaszkodott az egyik villanyoszlopra és fejszével elvágta az elektromos vezetéket, mire szinte az egész kikötő sötétbe borult a keletkező rövidzárlattól. 

A csendet felverte a két Sulzer motor dübörgése és a hajó lassan elkezdett távolodni a rakparttól. Az észtek az áramszünet nyomán, hamar rájöttek, hogy valami nincs rendben és felüvöltöttek a szirénák. A kikötő szájánál felállított kereső reflektorok pásztázni kezdték a vizet, de ennek ellenére az őrség a parton felállított géppuskákkal és a kézifegyvereivel csak vaktában lövöldözött a párába, ami összekeveredve a vastag dízelfüsttel jól elrejtette a világosszürkére mázolt Orzełt. Váratlanul a hajó alja felől, surlódó, csikorgó nesz hallatszott és nagy zökkenéssel megálltak. Ráfutottak egy alattomos homokpadra. Grudzinski azonnal hátramenetet vezényelt, de így is percekbe telt, amíg le tudtak hátrálni a zátonyról és közben a hajó orra is megsérült kissé. Ezután már szabad volt az út, az Orzeł kimanőverezett a kikötőből és amint elég mély lett a víz, azonnal alámerült. A 100 és 130 mm – es partvédő lövegek furcsa módon némák maradtak. Az észtek később ezt azzal magyarázták, hogy nem akartak a kikötőben álló hajókban kárt tenni, de néhány veterán visszaemlékezéseiben azt állította, hogy aznap éjjel váratlan telefont kaptak, hogy ne lőjenek, bármi is történik.

A következő napot az Orzeł a víz alatt töltötte, legénysége jól hallotta a fejük felett elhúzó, utánuk kutató hajók propellereinek hangját és a ledobott vízibombák távoli robbanásait. Valójában ekkorra már nemcsak az észt és a német, hanem a szovjet flotta is a nyomukban volt. Ennek ellenére, Grudzinski kapitány úgy döntött, hogy amíg készleteik és üzemanyaguk engedi, a tengeren maradnak. Merész döntés volt, mert internálásuk után, minden navigációs segédeszközt és térképet elvittek a hajóról. Mokrski hadnagy a navigátor emlékezetből és a svéd partvidék világítótornyainak adatait tartalmazó brossúra alapján ( ez valahogy elkerülte az észtek figyelmét ) rajzolt térképet, amit aztán a napi megfigyelések alapján módosított ahol kellett. Egy alkalommal majdnem sikerült ugyan megszerezni egy elfogott német hajó térképeit, de amikor az rádión segítséget hívott, a megjelenő bombázók elől el kellett menekülniük. 

Október elejére a készletek és az üzemanyag alaposan megfogyatkozott, a legénység is elfáradt, többen betegek voltak, de ekkorra már a hajó is igencsak megviselt állapotba került, ezért az Orzeł elindult a Brit-szigetek felé. Óriási szerencsével kijutottak az Északi-tengerre, úgy, hogy közben többször is hadihajók és repülőgépek támadták meg őket, ráadásul háromszor is zátonyra futottak, de végül kisebb sérülésekkel megúszták a megpróbáltatásokat. Október 24 - én futottak be a skóciai dundee – be, miután a sérült, de sebtében kijavított rádión keresztül, tört angolsággal kapcsolatba léptek a britekkel és azok eléjük küldtek egy rombolót amely biztonságosan bekísérte őket a kikötőbe.

A viharvert Orzeł nemsokkal a dundee – be való megérkezés után

A sérült és viharvert Orzełt a városban működő Caledon Hajógyárban decemberig javították és fegyvereit újra működőképessé tették. Ezalatt a város vezetése nagyvonalúan, vendégként bánt az elveszettnek hitt hajó bátor legénységével. Látogatást tett náluk Sikorski tábornok a lengyel emigráns kormány miniszterelnöke Swirski admirális kíséretében. Sikorski kitüntette a személyzet tagjait, de az esemény során lezajlott egy felettébb kínos jelenet, amikor az Orzeł tisztjei nem fogadták el az admirális kézfogását, mert főparancsnokuk 1939. szeptember 5 - én Romániába távozott és szerintük ezzel cserbenhagyta az embereit. A dolognak nem lett következménye, Swirski jobbnak látta, ha nem csinál ügyet a sértésből és Grudzinskit előléptették, így immár hivatalosan is ő lett az Orzeł kapitánya.

Jan Grudzinski parancsnok ( 1907 – 1940 )

A lengyel hajót ezután a Rosythban állomásozó 2. Tengeralattjáró Flotillába sorolták be és konvojkísérő, majd járőrszolgálatot látott el az Északi-tengeren, főleg a norvég partok térségében. Az Orzeł valószínűleg egyetlen, de annál nagyobb fogása az 5261 tonnás Rio de Janeiro volt. A teherhajó 50 fős legénységén kívül, 330 német katonát, felszerelésüket, valamint járműveiket szállította Norvégiába. 1940. április 8 – án, miután az Orzeł felszólította a megállásra, a hajó nem engedelmeskedett és menekülni próbált, ezért Grudzinski két torpedót indított rá, amelyek közül a második felrobbantotta a raktérben felhalmozott lőszert. 180 – an élték túl a támadást. A norvég hatóságok annak ellenére sem fogtak gyanút a közelgő invázióval kapcsolatban, hogy a túlélők és a vízből kiemelt holttestek többsége a Wehrmacht egyenruháját viselte… Jellemző, hogy a britek sem vették komolyan a lengyel kapitány jelentését és teljesen váratlanul érte őket Norvégia inváziója.

A nagy fogás, a Rio de Janeiro német csapatszállító

Az Orzeł 1940. május 23 - án futott ki újabb járőrszolgálatra, majd június 3 – án rádión parancsot kapott, hogy vegye át a HMS Trident tengeralattjáró körzetét, de ezt az üzenetet nem igazolta vissza. Ekkor még senki sem gondolt rosszra, csak azután, amikor sem 6 – án a tervezett időpontban, sem később nem tért vissza a támaszpontra és többé nem adott életjelt magáról. 1940. június 11 – én jelentették be hivatalosan az Orzeł elvesztését, oka a mai napig ismeretlen.

„Baráti segítségnyújtás”

Az Orzel menekülése felkavarta a kedélyeket és miután a hajót nem sikerült sem elfogni, sem megsemmisíteni, diplomáciai és propagandahadjárat indult mind az észtek, mind a lengyelek ellen német és szovjet részről egyaránt. Azzal vádolták az észt kormányt, hogy együttműködött az Orzeł legénységével és segítette a szökésüket. Erre állami szinten szinte biztosan nem került sor, de az biztos, hogy az észt flottánál és a hadseregben sokan szimpatizáltak a lengyelekkel. A szovjet külügy mégtovább ment és egyenesen azt állította, hogy Észtország kikötőit titkos bázisként használják a lengyel hajók, a szovjet flotta elleni akcióikhoz. A világsajtót is bejárta az „Orzeł incidens” híre, de a német rádió és a lapok rátettek még egy lapáttal, megtoldva a két elrabolt észt tengerész brutális meggyilkolásáról szóló hazugsággal. Grudzinski kapitányt, aki hallgatta a rádióadásokat, ez rendkívül felháborította, hiszen egyiknek sem esett baja. A két foglyot Gotland szigeténél, elegendő élelemmel, egy üveg whiskyvel és 50 dollárnyi készpénzzel csónakba ültette és kitette partra. Búcsúzóul annyit mondott nekik, „ A túlvilágról visszatérőknek kijár az 1. osztályú utazás.” ( a két tengerész szeptember 24 – én tért haza repülőgéppel )

Nemsokkal később a szovjetek bejelentették, hogy a Metaliszt nevű öreg tartályhajójukat elsüllyesztette egy ismeretlen tengeralattjáró és öt ember meghalt, majd másnap a TASSZ hírügynökség a Pionír nevű hajó megtámadásáról adott hírt, átlátszó célzásokat téve, a lengyelekre. Az állítólag odaveszett hajók aztán hónapokkal később egyszer csak előkerültek ( a Metaliszt éppen Tallinnban 1940 nyarán, a Pionír pedig a Kaszpi-tengeren... ) , így nyilvánvaló hogy amennyiben valóban voltak torpedótámadások, akkor is provokáció volt az egész, amit a Balti-Flotta tengeralattjárói hajtottak végre. ( valószínűleg az S-303 és az S-322 )

A szovjetek természetesen nem érték be a vádaskodással, hanem 1939. szeptember 28 – án aláírattak az észt kormánnyal egy kölcsönös katonai segítségnyújtásról és 25000 szovjet katona állomásoztatásáról szóló egyezményt, mondván, hogy Észtország önállóan nem tudja megvédeni magát és a felségvizeit. Ez csak az első lépés volt az ország szovjetizálása felé, ami aztán Lettország és Litvánia esetében is hamarosan megtörtént. A következő év szeptemberében aztán, az addigra teljesen a kommunisták kezére juttatott balti államok bejelentették csatlakozásukat a Szovjetunióhoz. Valójában Észtország, Lettország és Livánia sorsa már 1939 augusztusában eldőlt, a Molotov-Ribbentropp paktum során.

Ha elvész a becsület

Kłoczkowski parancsnok élete az Orzelről való távozása után meglehetősen fordulatosan alakult. Mindössze három nap elteltével kiengedték a kórházból ( eszerint nem lehetett túl nagy baja ) , ezután Tartuban telepedett le, miután tiszti becsületszavát adta, hogy nem hagyja el Észtországot. Ugyanakkor folyamatosan bombázta leveleivel a tallinni lengyel követséget azzal a kéréssel, hogy segítsenek neki Angliába jutni, de nem kapott érdemi választ. Amikor aztán 1940 - ben a Szovjetunió bekebelezet a balti államokat, még a megalakuló Észt Népi Milíciába is belépett, de ez sem mentette meg attól, hogy az NKVD le ne tartóztassa. Moszkvába vitték, de hogy itt mi történt vele nem ismert, de legközelebb a hírhedt kozelszki lágerben tűnt fel újra, ahonnan a Sikorski-Majszkij egyezmény nyomán szabadult a többi lengyel hadifogollyal és az Anders tábornok vezetésével megalakult úgynevezett Keleti-Hadsereg tisztje lett. Így jutott el Londonba, de ebben nem sok öröme telt, mert a lengyel katonai hatóságok már alig várták, hogy bíróság elé állíthassák.

Az 1942 júniusában lezajlott ötnapos tárgyalás még a vád képviselői szerint sem volt tisztességes és hemzsegett az eljárási hibáktól. A vádirat egykori beosztottainak jelentésein alapult és sem a vádlott, sem ügyvédje nem tekinthetett bele az aktákba, de nem hallgatták ki az Orzel legénységének életben lévő tagjait sem, akik a hajó eltűnésének idején, már máshol szolgáltak. Kłoczkowskit végül katonai esküjének megszegéséért és kötelességmulasztásért marasztalták el, dezertálásért nem, így megúszta a kötelet, de a büntetés így is súlyos és megalázó volt. Négy év börtönt kapott, megfosztották rangjától és azonnali hatállyal eltávolították a lengyel flotta kötelékéből. A börtönbüntetést végül nem kellett letöltenie, mert Sikorski tábornok politikai okokból, a háború végéig felfüggesztette a végrehajtását. Ezután előbb a Nazoc nevű lengyel teherhajón szolgált, majd belépve az amerikai kereskedelmi tengerészethez, egy Liberty teherhajó másodtisztjeként kilencszer járta meg konvojokban a veszedelmes atlanti vizeket oda-vissza. 

Kłoczkowski folyamatosan próbálkozott elvesztett becsületének visszaszerzésével. Adatokat, vallomásokat gyűjtött, bár egykori bajtársai és barátai többnyire szóba sem akartak állni vele. Amikor 1946 – ban ügyét újra elővették, a bíróság helybenhagyta a korábbi ítéletet, azzal az indoklással, hogy nem merült fel újabb érdemi információ, vagy mentőkörülmény. A börtönbüntetéstől azonban véglegesen eltekintettek. Évekig kereskedelmi hajókon dolgozott, majd egy kis farmot vásárolt és ott élt családjával. Utolsó éveiben a New Hampshire – ben működő portsmouth – i hajógyár alkalmazta szakértőként tengeralattjárók tervezésénél és építésénél. 1962. október 1 – én szívroham végzett vele. Hatvan éves volt.

Családja 2006 – ban kérelmezte Kłoczkowski kapitány rehabilitációját, de ezt a lengyel hatóságok elutasították, talán nem véletlenül. A háború kitörése után tanúsított magatartása és furcsa betegsége a mai napig talány. Akik mentegetni próbálják, úgy vélik, hogy nem bírva a háború miatt ránehezedő nyomást, pánikbetegség és a stressz okozta pszichoszomatikus tünetek léptek fel nála, de az is lehet, hogy tényleg valamilyen méreg jutott a szervezetébe. Azonban nem kizárt, hogy a német, vagy a szovjet titkosszolgálat ügynöke volt és az volt a feladata, hogy szabotálja az Orzeł küldetését, amit valóban meg is tett. Amennyiben ez az igazság, a feltételezések szerint akkor szervezhették be, amikor a hajó építését felügyelő lengyel kormánybizottság tagjaként Hollandiában tartózkodott és belekeveredett egy korabeli szexbotrányba. Ugyanis kiderült róla, hogy viszonyt folytat egy luxusprostituálttal. Az ügy nemcsak Kłoczkowski hivatalos státusza és családos ember volta miatt keltett megütközést, hanem azért is, mert kérdéses miből fizette a hölgy nem éppen olcsó szolgáltatásait... A kínos eset nem törte ugyan derékba Kłoczkowski karrierjét, de alapot adott az őt körüllengő gyanúra. Ugyancsak érdekes adalékul szolgál történetéhez, hogy hollandiai tartózkodása idején nemcsak nőügyével keltett feltűnést, hanem azzal is amikor társaságban lengyel létére többször is igencsak dícsérte Hitlert. Aztán ugyancsak ő, már a kozelszki fogolytáborban a többi lengyel rab legnagyobb bosszúságára rendszeresen hangzatos kinyilatkoztatásokat tett a Szovjetunió és a kommunizmus csodálatos voltáról... Mindenesetre furcsa, hogy kétes múltja ellenére Kłoczkowski a hidegháború legvadabb éveiben átjuthatott az amerikai biztonsági szervek rostáján és egy titkos katonai technológiával foglalkozó cég alkalmazhatta. Hacsak át nem állították és kettős ügynökként hamis információkat kellett továbbítania Moszkvába.

A kapitány magával vitte titkait a sírba és az igazság manapság talán az egykori NKVD-KGB és/vagy a CIA és az FBI irattáraiban rejtőzhet.

Legendává válva

Az Orzel tengeralattjáró a mai napig igazi legendának számít Lengyelországban. Könyvek, cikkek, sora született róla, sőt költemények Wiktor Budzynski, Jalu Kurek és mások tollából. 1958 – ban a híres tallinni szökés történetét megfilmesítették, ebben az Orzełt testvérhajója a Sep „személyesítette” meg, amely a 2. világháború után, svédországi internálásából hazatérve 1969 – ig állt az immár kommunista berendezkedésű Lengyelország haditengerészetének szolgálatában. Az Orzel nevet 1962 – től 1983 – ig előbb egy a Szovjetuniótól bérelt, majd megvásárolt Projekt 613 típusú ( NATO kódnevén Whisky osztályú ) , majd ennek kivonása után, 1985 óta egy ugyancsak szovjet gyártmányú, Projekt 877E ( NATO kódnevén Kilo osztályú) dízel-elektromos tengeralattjáró viseli. 

A filmsztárrá vált ORP Sep, amely mindössze szabadon álló fedélzeti lövegében különbözött egykori testvérhajójától

A Kilo osztályú dízel – elektromos tengeralattjáró, amely napjainkban az Orzel nevet viseli a lengyel flottában

2008 óta, szinte minden évben indul egy-egy magántőke, vagy a lengyel állam által finanszírozott expedíció a híres hajó roncsának felkutatására az Északi-tengerre, de mindezidáig egyik sem járt sikerrel. A kutatók dolgát nehezíti, hogy az északi vizek valóságos hajótemetőnek számítanak és a tengerfenéken jónéhány tengeralattjáró maradványai is fekszenek, amelyek közül az évek folyamán többet is tévesen az Orzełként azonosítottak. A roncs megtalálása és tüzetes vizsgálata híján, ma is rejtély, hogy a pusztulásának okáról az évtizedek során született számos teória közül melyik lehet igaz. Vajon brit, vagy német akna okozta a végzetét, vagy valami más történt? 1940 júniusának elején, egy járőröző brit bombázó abban a térségben, ahol az Orzełnek nyoma veszett, lebombázott egy nagyméretű, ismeretlen tengeralattjárót. A légitámadásról készült jelentések és egyéb dokumentumok a mai napig titkosítva vannak…

Cikk: Nemes Ferenc

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2018. 01. 15., 11:46
A Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem elnevezésű rendezvénysorozat részeként tartott előadást dr. Koller József dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis parancsnoka a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban a napokban.
2018. 01. 17., 09:03
A 2001 óta összegyűlt hadszíntéri tapasztalatokra alapozva Franciaországban és Nagy-Britanniában is aktuálissá vált a modern hadviselésben fontos szerepet játszó páncélozott csapatszállító és felderítő járművek cseréje.
2018. 01. 11., 16:28
A francia Nexter Systems védelmi vállalat elnöke, Stephane Mayer egy interjúban számolt be ismét arról, hogy 2020 és 2028 között 200 db Leclerc harckocsi és 18 db harckocsi mentőjármű újulhat meg a Scorpion program keretein belül.
2018-01-08 09:03:18
Az 1939. szeptember 17-ről 18-ra virradó ködös éjszakán, váratlanul szinte minden fény kialudt a tallini kikötőben, majd kisvártatva felmorajlott két hatalmas hajómotor. Azonban perceken belül felbőgtek a szirénák és keresőreflektorok kezdték pásztázni a vizet.
2018-01-03 15:23:32
2017. december 13-án, a NATO üzemeltetése alatt működő E-3A korai előrejelző és légtérellenőrző (AWACS) flottából nyugdíjba vonult a második repülőgép, amely csatlakozik korábbi társához az arizonai Davis-Monthan légibázison.
2018-01-02 15:40:49
„A pokolban estem el – (Úgy hívták: Passchendaele)”. Siegfried Sassoon angol költő és katona írta ezt a száz éve, 1917 novemberében véget ért harmadik yperni csatáról, amelynek során nem csak a németekkel kellett megküzdeniük a támadó briteknek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2018. 01. 23., 11:29
z elkobzott Junkers, a Malévhez sorolt Dakota és az NDK-sokat a vasfüggöny felett átrepítő Piper esete.
2018. 01. 22., 10:03
Komoly műszaki problémák miatt változott a német haditengerészet egyik legújabb hajójának programja.
2018. 01. 22., 09:56
„Tizenkét éve közös veszteség ért bennünket. Nem csak egy szomszédos ország katonáit, hanem barátainkat veszítettük el” - mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter azon a megemlékezésen, amelyet január 19-én, a hejcei repülőgép-szerencsétlenség tizenkettedik évfordulóján tartottak a tragédia helyszínén.
2018. 01. 19., 09:41
Mini hadsereget készített magának Hurtony Zsolt, aki egykoron maga is hivatásos katona volt.

  JETfly Magazin

Indonézia lehet a Szu-35Sz újabb külföldi vásárlója, mivel az elkövetkező hónapokban sor kerülhet a szerződés aláírására, melynek keretein belül 11 darab Szu-35-ös harci repülőgép érkezhet Indonéziába.