2024. 05. 30. csütörtök
Janka, Zsanett
: 385 Ft   : 355 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Sztorozsevoj – Brezsnyev haragja

Sztorozsevoj – Brezsnyev haragja
Nemes Ferenc  |  2021. 05. 06., 11:06

1975. november 9-én, a svéd hadsereg radarosai tucatnyi, nagy sebességgel a Gotland sziget felé közeledő hadihajóra és számos harci repülőgépre lettek figyelmesek. Eleinte meg voltak róla győződve, hogy kitört a III. világháború és a szovjet inváziós erőket látják. Valójában a Balti Flotta a légierővel közösen, egyik saját fregattját üldözte, lőtte és bombázta. A hajón lázadás tört ki és ezért a Kremlből az a parancs érkezett, hogy mindenáron meg kell állítani, de ha ez nem sikerül, könyörtelenül el kell pusztítani.

Valerij Mihajlovics Szablin (1939 – 1976)

Az idealista

Valerij Mihajlovics Szablin harmadosztályú kapitány (korvettkapitány) 1939. január 1 – én született Leningrádban. Családja a szovjet elitbe tartozott, mivel mind nagyapja, mind pedig apja magasrangú tengerésztisztek voltak, akiknek ráadásul sikerült megúszniuk a szovjet fegyveres erőkön 1937 – ben végigsöprő nagy tisztogatási hullámot is. (apját Mihail Szablint többször kitüntették a háború alatt, majd 1948 és 51 között az Északi Flotta helyettes parancsnoki posztját is betöltötte) Állítólag ősei között tisztelhette azt a Mihail Besztusevet, aki a katonatisztek által, 1825 - ben, I. Miklós ellen szervezett dekabrista felkelés egyik vezetője volt és mindössze 23 évesen végeztette ki a cár. Ősi nemesi famíliából származni nem számított különösebben előnyösnek a Szovjetunióban, de ha akadt benne a cár által felakasztatott forradalmár is, az már javított a pedigrén…

Szablin a II. világháborút kisgyerekként élte át, játszótársai nagyrészt a többi tengerésztiszt gyerekei közül kerültek ki. Mint a kommunista rendszer neveltje, lelkes pionír (úttörő), majd Komszomol tag lett. (a szovjet KISZ) Mindössze húszévesen, 1959 – ben lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába, mert bálványozta Lenint, akinek politikai eszmefuttatásait már egészen fiatalon végigolvasta. (ráadásul a párttagság a későbbi előmenetel szempontjából sem ártott) Hogy a bolsevik vezér a saját irományaiba foglalt elvek gyakorlati megvalósítását mennyire gondolta komolyan, nehezen eldönthető, mindenesetre a lelkes fiatalembert lenyűgözték. 16 évesen felvették az elit oktatási intézménynek számító  Frunze Haditengerészeti Intézetbe (ma Szentpétervári Haditengerészeti Intézet). Ide nehéz volt bejutni, de tehetséges fiú lévén, neki ehhez nem volt szüksége családi kapcsolataira, mint sok társának.

Valerij Szablin kadét

Az értelmes fiatalember szerette a tengert, a hajókat és felettesei is úgy vélték, hogy rendkívüli karrier előtt áll, borítékolható volt, hogy idővel admirális lesz. Egykori iskolatársai  azt mondták, hogy maguk között, csak az osztály lelkiismeretének nevezték, mert már – már mániákusan kiállt az általa látott, tapasztalt igazságtalanságok ellen, még akkor is, ha esetleg problémái származtak ebből. Mint meggyőződéses ifjúkommunistát és Komszomol titkárt, régóta zavarta, hogy a párt által kiadott brossúrákban és könyvekben olvasottak, meg a politikai oktatáson elhangzottak köszönő viszonyban sincsenek a mindennapokban tapasztalt valósággal. Mert bár állítólag a Szovjetunió a munkásosztály paradicsoma volt, ahol minden csodálatos és mindenki egyenlő, észrevette, hogy vannak egyenlőbbek is. Például a pártelit tagjai, vagy akár a saját otthoni környezetében élők, családtagjai, ismerősei, akik pozíciójuk révén, különböző kiváltságokat élveztek és jobban éltek mint az átlagemberek. Nekik nem kellett például sorban állni kenyérért a bolt előtt… Az is feltűnt neki, hogy mindent áthat a bürokrácia és persze az ezzel együtt járó korrupció.

Kitüntetéssel végzett az akadémián, majd első beosztásaként tüzértiszt lett egy rombolón. Azonban ígéretes karrierjét csaknem sikerült idő előtt derékbatörnie, mivel mérhetetlen naivitásról tanúbizonyságot téve, levelet írt a Kreml akkori urának az általa nagyon tisztelt Nyikita Hruscsovnak, amelyben beszámolt keserű tapasztalatairól és kérte a pártfőtitkárt, hogy számolja fel az elharapózott bürokráciát, a korrupciót, tisztítsa meg az SZKP – t és térítse vissza az általa ideálisnak vélelmezett lenini útra.

Ekkor, 1962 – ben, Hruscsov már csaknem egy évtizede ült pozíciójában és szerette volna azt a képet kialakítani magáról, hogy végleg felszámolta Sztálin véres hagyatékát, egyszersmind nyitottabbá, szabadabbá tette a Szovjetuniót, ami persze így is megmaradt kőkemény diktatúrának, de ez most nem látszott annyira. Elődje idejében egy ilyen levélért minimum munkatábor, sőt egyes időszakokban főbelövés járt volna. Azt viszont nem tudni, hogy Nyikita Szergejevics mit szólt volna hozzá – talán csak nevetett volna az idealista fiatalember buzgalmán - mivel sohasem olvasta, ugyanis a levélcenzúra hatékonyan működött. Szablin súlyos megrovást kapott és már esedékes előléptetését egy évvel elhalasztották, de karrierje valószínűleg családi hátterének köszönhetően így sem szenvedett csorbát.

Előbb az Északi, majd egy ideig a Fekete-tengeri Flottánál szolgált, de utóbbi állomáshelyét nem nagyon kedvelte és csak számos elutasított kérelem után helyezték vissza korábbi állomáshelyére. Felettesei annyira elégedettek voltak vele, hogy még csak harmincéves volt, amikor felajánlották neki egy romboló parancsnokságát. Ez óriási dolognak számított és hatalmas kiugrási lehetőség volt egy fiatal tengerésztiszt számára, de családja, barátai és főnökei legnagyobb meglepetésére, sőt döbbentére nem fogadta el a megtisztelő felkérést, hanem inkább a moszkvai Lenin Katonai-Politikai Akadémiára ment, ahol a flotta és a hadsereg politikai tisztjeit képezték. Senki sem értette, hogy a biztos szakmai karriert miért adja fel egy enyhén szólva kétes megítélésű pozícióért.

A politikai tiszt, vagyis az úgynevezett zampolit, az egykori hírhedt komisszárok utódja volt. Egy hadihajón ő volt a harmadik ember a kapitány és az első tiszt (sztarpom) után, mint politikai parancsnokhelyettes. Az egykori komisszárok a polgárháború, majd a II. világháború idején többnyire olyan a Párt által küldött civilek voltak, akik annak ellenére, hogy a hadvezetésről és a katonai kérdésekről többnyire a leghalványabb fogalmuk sem volt, teljeskörű felhatalmazással bírtak. Parancsnokokat válthattak le és újakat nevezhettek ki (sőt akár ki is végeztethettek, ha elégedetlenek voltak teljesítményükkel) és beleszólhattak a csapatok irányításába is, aminek gyakran katasztrofális eredménye lett, ezért később ezt a jogukat megvonták tőlük a háború folyamán. Rossz hírük volt és féltek tőlük, még a legkeményebb harctéri parancsnokok is. 1942 – ben a tisztséget átkeresztelték és feladatkörét is jobban körülhatárolták.
Politikailag abszolút megbízhatónak kellett lenniük, mert ők képviselték a hajón és a szárazföldi csapatoknál a Pártot. A gyakorlatban a személyzeti tiszt funkcióját töltötték be, aki mindenkiről mindent tudott és a tengerészek ügyes – bajos dolgaikkal hozzá fordulhattak. Elvileg. Bizonyos szempontból részben azt kellett volna csinálniuk, mint egykor a cári flottában a hajók ortodox pópáinak, vagy máshol a hajók káplánjainak, lelkészeinek…

Persze a tengerészeknek eszük ágában sem volt egy zampolittal megvitatni legbensőbb titkaikat, sőt éppen ellenkezőleg, mivel mindenki tudta róluk, hogy rendszeresen jelenteniük kellett mindenkiről, a kapitánytól, a legutolsó matrózig. Be kellett számolniuk a flotta politikai osztályának és ezen keresztül a KGB - nek, a fedélzeten történtekről, ott elhangzottakról, az ott uralkodó hangulatról. Népszerűtlenek voltak, sőt többnyire utálták őket, amivel persze a politikai tisztek is tisztában voltak, de ezt a kellemetlen helyzetet ellensúlyozta az a tudat, hogy hatalmuk van, ezért gyakran arrogánssá, nagyképűvé váltak és még a kötelező feladataikat sem mindig látták el. Jónéhányan csak azért lettek politikai tisztek, mert tengerész szakmai téren egyébként nem vitték volna sokra, így viszont megnyílt az útjuk a karrier és a magas rang felé is. A kötelező heti kétszer kétórás politikai oktatást (ez általában a központi pártlap, a Pravda, vagy valamilyen központilag kiküldött brossúra felolvasását jelentette), mindenki, többnyire még ők maguk is unták és letudandó, kötelező rossznak tartották, a tengerészek pedig amúgyis kevés szabadidejük további megnyirbálásának.

Szablin 1973 – ban végzett a Lenin Akadémián, kitűnő eredménnyel. Tanulmányai során átrágta magát a kommunista szakirodalmon, átolvasott mindent, olyasmiket is amelyeket talán még oktatói sem. Egyszer viszont bátyjának Borisznak elpanaszolta, mennyire megdöbbent azon, hogy Lenin olyan egykori közeli harcostársainak, mint például Trockij, vagy Kamenyev, Zinovjev, Buharin és mások művei még mindig zároltak, noha Sztálin, aki likvidáltatta őket, már régen meghalt. Mindenesetre neve így is felkerült a legkiválóbb hallgatókat felsoroló márványtáblára. Így aztán politikailag a lehető legképzettebben, ideológiailag felvértezve, de kétségekkel telve kapta meg beosztását a Balti Flotta egyik legújabb hadihajóján, amelynek neve Sztorozsevoj, vagyis Őrszem volt.

Szablin a Lenin Katonai-Politikai Akadémia hallgatójaként

Az Őrszem

A Sztorozsevoj egy Projekt 1135 Burevesztnyik (viharfecske) osztályú tengeralattjáró-elhárító fregatt volt, amely típust a NATO Krivak I – es néven tartott nyilván. A Krivak II, III és IV, valamint az elmúlt évtizedekben épült, a korábbiaknál jóval modernebb V és VI ennek az alaptípusnak a folyamatosan módosított, majd korszerűsített, de elsősorban fegyverzetükben eltérő verziója. A Projekt 11351, vagy Krivak III verzióból Indiába is került (Tarwal-osztály) de ezt eredetileg kifejezetten a KGB tengeri határvédelemre specializált egységeinek szánták. (az átadott nyolc egységből kettőt még ma is használ az FSZB, a KGB utódja) Ezekről elhagyták a tengeralattjáró-elhárító fegyverzet és a tüzérség nagyrészét, így csak egy az orrfedélzetre telepített 100 mm – es löveget, géppuskákat és nyolc torpedócsövet kaptak, valamint helikopter leszállót és hangárt a felépítmény mögötti szekcióba.

Az alap Burevesztnyik osztály 123,5 méteres hosszával és 3575 tonnás vízkiszorításával közepes méretűnek számított. Meghajtása az úgynevezett COGAG (Combined Gas and Gas) rendszerrel, vagyis kettős két – két gázturbinából álló hajtóművel történt. Menethajtóműként két 14950 lóerős M-62, üldözéshez és a maximális, 32 csomó sebesség eléréséhez pedig két 40000 lóerős M-8k – t használtak, amelyeket tengelykapcsolók segítségével lehetett össze, illetve szétkapcsolni a propellerekkel.  Hatótávolsága meghaladta a 9200 kilométert.

Fegyverzetét a tengeralattjárók elleni harchoz optimalizálták, ezért előfedélzetén egy jellegzetes indítókonténert viselt, benne négy URPK-4 Metyel (Hóvihar) hajó és tengeralattjáró elhárító rakéta, két RBU 6000 tengeralattjáró-elhárító komplexumot, valamint oldalanként egy - egy négycsöves, 533 mm – es torpedóvetőt a hajóközépen. Tüzérségi fegyverzetként a felépítmény mögötti két lövegtoronyban, összesen négy darab, 76 mm – es löveget kapott, a repülőgépek ellen pedig a két egyenként 40 rakétát befogadó Osa MA légvédelmi rakétaüteget. Mindehhez az akkor legkorszerűbbnek számító szovjet elektronika, az MGK-345 és Zvezda -2 szonár, Fregat légvédelmi radar és fejlett számítógépes tűzvezető rendszer társult. A Burevesztnyik osztály egységei bár messze nem voltak annyira automatizálva mint amerikai kortársaik, a hetvenes években a legütőképesebb szovjet hadihajók közé tartoztak, méretükhöz képest nagyon erős fegyverzetük révén. A szovjet tervezési filozófiának köszönhetően - amely jószerével a legénységet amolyan szükséges rossznak tekintette -  a mintegy 200  fős személyzet életkörülményei eléggé spártaiak voltak, ami állandó problémát jelentett. 

Amikor Szablin elfoglalta új beosztását, a Sztorzsevoj gyakorlatilag még vadonatúj volt. A kalinyingrádi Yantar Hajógyárban épült és 1973. december 30 - án állt szolgálatba a Balti Flottánál, Anatolij Potulnyij kapitány parancsnoksága alatt. A fregattnak már kezdettől fogva meglehetősen mozgalmas volt az élete. 1974 őszén, háromnapos baráti látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából a Szverdlov cirkáló és az Obraztsztvoj romboló társaságában a rostock – i kikötőben. A flotillát személyesen a Balti Flotta főparancsnoka, Vlagyimir Vasziljevics Mihajlin altengernagy vezette. Az elkövetkező hónapokban látogatást tett a fedélzeten Andrej Antonovics Grecsko marsall honvédelmi miniszter is, aki miután megtekintett egy harci bemutatót, elismerően szólt a látottakról. A dolgot kissé árnyalja, hogy nemsokkal ezután, a szovjet hadsereg lapjában, a Krasznaja Zvezdában több bíráló hangú cikk is megjelent a legénység felkészültségével és állítólag laza fegyelmével kapcsolatban. 1975 folyamán a Sztorozsevoj ismét sok időt töltött a nyílt vízen. A legjelentősebb esemény az áprilisban, az Atlanti-óceánon megtartott, nagyszabású „Okean” hadgyakorlat volt, amikor Kubában is megfordult, majd késő ősszel egy balti-tengeri éles rakétalövészet. Ezek után Potulnyij kapitány azt az utasítást kapta, hogy november 6 – án hajózzon be Rigába, hogy másnap több más hajóval részt vehessenek a november7 – i ünnepségek keretében megtartandó flottafelvonuláson és másnap induljon hajójával az esedékes, kötelező átvizsgálásra és javításra Liepajába.

A Sztorozsevoj 1975. november 6-án a rigai kikötőben

Szocialista forradalom újratöltve

Miután Szablin a Sztorozsevoj zampolitja lett, gyorsan nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy homlokegyenest más, mint leváltott elődje, aki szinte állandóan részeg volt. Mivel nem közvetlenül a politikai vonalról érkezett és korábban „igazi” tengerészként is szolgált, másképpen viszonyult beosztottjaihoz, megértette problémáikat, jó parancsnokhoz méltóan törődött velük és valóban segített nekik, nem pedig politikai frázisokkal szúrta ki a szemüket, mint kollégái tették általában. (lényegében azt tette, amit a többi zampolitnak is tennie kellett volna…) Nem véletlen, hogy hamar rendkívül népszerű lett tiszttársai, de főleg az egyszerű matrózok körében. Még az egyébként közutálatnak örvendő politikai oktatásokon is szívesen rész vettek ha ő tartotta, mert Szablin mondanivalója nem a szokásos frázispuffogtatásban merült ki és jó előadó lévén, fel tudta lelkesíteni hallgatóságát, gyakran kimondva azt is, amit azok nem mondhattak ki nyíltan. Többször is levetíttette Szergej Eisenstein híres némafilmjét, a Patyomkin páncélost, ezzel is hangsúlyozva a flotta forradalmi hagyományait.

Már – már túlzott népszerűsége egy idő után kezdett szemet szúrni feletteseinek (tekintve, hogy őróla is jelentettek, hiába volt megbízható elvtárs…) és nem igazán tetszett nekik, ezért több alkalommal figyelmeztették emiatt, de ő ugyanúgy folytatta a munkáját, mint korábban. Legfőbb segítője, sőt későbbi jobbkeze Alkszandr Antonovics Stejn - vagyis Szása - egy fiatal altiszt lett.

Alkszandr Antonovics Sejn, Szablin jobbkeze

Szása Stejn korábban amolyan zűrös srác volt. Mielőtt bevonult a flottához, a Togliattiban működő AVTOVAZ - ismertebb nevén a LADA autógyárban – technikusként dolgozott, az akkoriban nagyon modernnek számító CNC szerszámgépekkel. Az üzemből mindenki el-elemelt dolgokat, hogy fizetése kiegészítéseként eladja a feketepiacon. Szását egyszer elkapták néhány alkatrésszel a táskájában és vádat emeltek ellene lopásért. Mielőtt azonban bíróság elé került volna az ügye, be kellett vonulnia a kötelező háromévi szolgálatra neki éppen a flottához és parancsnoka választás elé állította, hogy a ottmarad, vagy börtönbe megy. Érthető módon az előbbit választotta és ezzel meglehetősen jól is járt. Mivel civil munkája révén értett a számítógépekhez és képzettebb volt társainál, jól elboldogult a hajó elektronikájával is, így hamarosan altiszt lett. Ráadásul mivel ügyesen rajzolt és festett, Szablin felhívta rá Putolnyij kapitány figyelmét és őt bízták meg a vadonatúj hajó még csupasz, úgynevezett Lenin szobájának kidekorálásával. (ez volt a hajókápolna kommunista megfelelője és itt tartották a politikai oktatásokat is) Idővel amolyan kultúrfelelős lett, ő kezelte a hajókönyvtárat, a faliújságot és a vetítőgépet.

November 5 – én a zampolit váratlanul magához rendelte Szását, majd feltette neki a kérdést, hogy hajlandó lenne – e rendszeresen beszámolni a KGB – nek arról, hogy a társai mit beszélnek egymás között, vagyis legyen besúgó. Szásában egy világ omlott össze, hiszen nem ezt várta parancsnokától, akit nagyon becsült. Szablin látva a fiatal altiszt fancsali képét, váratlanul elmosolyodott és közölte, hogy csak próbára akarta tenni, majd bezárta az ajtót és előadta neki régóta formálódó tervét, de lelkére kötötte, hogy ne beszéljen róla senkinek.

A terv egyszerű volt, merész, de végső célját tekintve, eléggé irreális. Szablin először a kapitányt és azokat, akik nem támogatják semlegesíteni kívánta (nem akart vérontást, hanem egyszerűen be akarta zárni őket) és az így megszerzett hajóval előbb a kronstadti bázisra, majd onnan tovább Leningrádba kívánt hajózni. Ott a bolsevik forradalom jelképe, az Aurora cirkáló mellett lehorgonyozva a hajó erős rádióadója segítségével kiáltványt akart intézni a szovjet néphez, majd követelni, hogy az állami rádióban és televízióban is előadhassa felhívását. Eszerint a párt letért a lenini útról, bürokratikussá vált és emiatt elharapózott a korrupció. Végkövetkeztetésként azt kérte a néptől, hogy álljanak mellé, seperjék el a fennálló hatalmat, szabaduljanak meg az alkalmatlan emberektől és építsék fel az igazi, igazságos szocialista társadalmat – amit állítólag Lenin akart - egy új forradalommal.

Az kétségtelen, hogy ő maga hitt az elveiben, de arról a mai napig megoszlanak a vélemények, hogy vajon hitt – e mozgalma sikerében is és ha az esetleg bekövetkezik, utána mit tett volna. További terveit ugyanis teljes egészében senkinek sem mondta el. Hogy mozgalma kiindulópontjául egy hadihajót választott, azt jelképnek is szánta. Úgy számított, hogy mivel tapasztalatai szerint a szovjet társadalom látszólag nyugodt és közönyös felszíne alatt izzik a parázs és nő az elégedetlenség, így csak egy szikrára van szükség az új szocialista forradalomhoz. Valami olyasmire, mint amilyen a kommunista legendárium szerint, a Fekete-tengeri Flottánál, a Patyomkin csatahajón 1905 – ben kirobbant zendülés volt.

A huszadik század legelején, az Orosz Birodalom súlyos gazdasági és morális válságban volt, amelyen a Japántól szárazföldön és vízen elszenvedett súlyos katonai vereség csak tovább rontott. A növekvő munkanélküliség, a nyomor és a sok helyen tomboló éhínség miatt csak idő kérdése volt, mikor következik be a társadalmi robbanás. (a cár kormánya a japánokkal vívott, reményeik szerint könnyű győzelemmel végződő háborút hangulatjavítónak szánta, de alaposan melléfogott…) A Patyomkin csatahajó fedélzetén – egyébként a romlott élelmiszer miatt - kitört lázadás valójában csak egy volt a birodalomszerte ekkoriban kirobbant, véres, fegyveres megmozdulások közül és nem ez indította el az úgynevezett 1905 – ös forradalmat, amelynek nyomán II. Miklós hatalma megingott és politikai engedményekre kényszerült.     .

Szablin és Sejn november 8 - án délután lépett akcióba, kihasználva, hogy a legénység egy része – főleg a tisztek - még nem tértek vissza a kimenőről, vagy éppen az előző napi mulatozást pihenték ki. Putolnyij kapitányt azzal az ürüggyel csalták le a szonárhelyiségbe, hogy ott néhány matróz némi vodka társaságában még mindig ünnepli a forradalmat. A parancsnok szigorú ember lévén, személyesen indult számonkérni a súlyos függelemsértést. (a hadihajókon elvileg tilos volt alkoholt fogyasztani… elvileg…) Leérve azonban, a szobát üresen találta, viszont Szablin a háta mögött becsukta és rázárta az ajtót. Hiába dörömbölt, kiabált, mélyen a hajó gyomrában nem hallotta senki. Odabent egy levél várta, amelyben a zampolit megmagyarázta tettének okait, de ez Putolnyijt egyáltalán nem villanyozta fel.

Ezután a Szablin gyűlést tartott a tiszteknek az étkezőben és előadta terveit, majd megszavaztatta őket, a dáma játék fekete és fehér korongjaival. Fehér igen, fekete nem. Legnagyobb meglepetésére a jelenlévő tizenhatból, csak nyolc tiszt nem támogatta, így ezeket kabinjaikba zárták. Ezután a legénység többi tagját is összehívta. Először ismét levetíttette nekik a Patyomkin páncélost, majd lelkesítő beszédet tartott. A matrózok és altisztek elsöprő többsége azonnal melléállt, bár valószínűleg többségük nem tudta, valójában mibe is mászik bele. Egyelőre minden meglepően könnyen ment és meglepően jól alakult, de hamarosan becsúszott egy súlyos hiba. Szablin eredetileg úgy tervezte, hogy másnap reggel, a többi Rigából kifutó hadihajóval tartanak és útközben leválva a kötelékről kanyarodnak Leningrád felé. Ezt húzta keresztül Firsov főhadnagy, az egyik gépésztiszt (mellesleg a hajó Komszomol alapszervezetének titkára) éjszakai szökése. A tisztek gyűlésén még Szablint támogatta, de talán megijedt a várható következményektől, esetleg eleve azért szavazott fehér koronggal, hogy szabadon hagyják és megszökhessen. Mindenesetre nem volt könnyű dolga, mivel a Sztorozsevoj nem a rakpartnál állt, hanem a Daugava folyó (vagy másnéven Nyugati-Dvina) közepén, egy bójánál volt a horgonyzóhelye. Firsov lemászott a horgonyláncon, majd átúszott egy a közelben álló tengeralattjáróra és jelentette a parancsnokának, hogy lázadás tört ki a fregatton. Ha azt várta, hogy bajtársai azonnal pisztolyra és Kalasnyikovra kapva, testületileg lerohanják, majd visszafoglalják a hajóját, hát alaposan tévedett. A tengeralattjáró kapitánya ugyanis egyszerűen nem hitt neki, vagy csak nem akart a dologba belekeveredni. A csalódott és elkeseredett fiatalember kiúszott a partra és a közeli főúton megpróbált stoppolni, mert a buszok még nem jártak a korai órákban. Senki sem vette fel, mivel azt hitték a vizes, csapzott alakról, hogy egy alaposan a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt elázott tengerész, aki nem ígérkezett túl kellemes útitársnak. Végül talált egy működő nyilvános telefont és felhívta a Riga melletti Bolderia tengerészeti támaszpont ügyeletét. Egy autót kért, hogy bevigyék jelentést tenni, de az álmos és unott ügyeletes tiszt azt hitte, hogy valami ostoba viccről van szó és miután elküldte a pokolba, lecsapta a kagylót. Firsov ezek után kénytelen volt gyalog bekutyagolni a városba, de a parancsnoksághoz érve, ezúttal az őrség nem akarta beengedni, gondolván, hogy részeg. Nem tudhatta, hogy miközben ő dideregve, Riga felé gyalogolt, a Sztorozsevojról egy rádióüzenet ment ki, amellyel vélhetően egy tiszt riasztani próbálta a flottát, de ezt sem vették komolyan. Nem derült ki sohasem ki lehetett az illető.

Akkor kaptak csak észbe, miután Firsov állhatatos követelése és erősködése miatt végül mégis nekiálltak utánajárni a dolgoknak és rádión kapcsolatba lépni a hajóval. Kiderült, hogy tényleg valami gond van, mert a Sztorozsevoj nemcsak nem válaszolt a hívásokra, hanem el is tűnt a horgonyzóhelyéről. Ekkorra azonban a lázadók már több mint kétórányi előnyre tettek szert, mivel amint észrevették a szökést, Szablin azonnal kiadta az indulási parancsot. Égni kezdtek a telefonvonalak Riga, Leningrád és Moszkva között.

Megkeresni! Elpusztítani!

Mihajlin admirális, Gorskov tengernagy a szovjet haditengerészet, valamint Verenkin ellentengernagy a rigai kikötő parancsnoka nem voltak túl boldogok, amikor a rossz hírrel kora hajnalban kiugrasztották őket az ágyból. Ezek után el lehet képzelni Grecsko marsall és persze Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár reakcióját. Utóbbi az előző napokban különösen jó hangulatba került az elfogyasztott nagy mennyiségű alkohol révén, plusz sikerült néhány újabbal gyarapítania, már akkor is tetemes nagyságú kitüntetés kollekcióját. (a népszerű anekdota szerint, élete végére állítólag csak a Hős Anya és a Hős Város érmet nem kapta meg...) Tajtékzott a dühtől, hogy egyáltalán lázadás törhetett ki egy szovjet hadihajón, amit ráadásul a többszörösen kitüntetett, abszolút megbízható, elkötelezett kommunistaként ismert politikai tiszt vezet. Pályafutását a hadseregben Brezsnyev is komisszárként kezdte és ennek köszönhette későbbi vezérőrnagyi rangját is (sőt idővel a marsall címet is megkapta, igaz már jóval a háború után) katonai képességeinek hiánya ellenére. Dühöngése során megkapta tőle a magáét mindenki, még a KGB is. Amikor valamennyire lecsillapodott, nem teketóriázott és kiadta a parancsot a hajó felkutatására, megállítására, ha pedig ez nem sikerül, a megsemmisítésére.

Leonyid Brezsnyev a Szovjetunió marsalljaként

Kapkodás kezdődött. Riasztották a Balti Flottát, a KGB tengeri egységeit és a légierőt. Tizenhárom hadihajót sikerült hamarjában összeszedni. Ezek többségükben a KGB régebbi Poti és modern, erős fegyverzetű Tarantul osztályú őrhajói, valamint néhány Nanucska osztályú rakétás korvett voltak. A kötelék zászlóshajója a Sztorzsevoj egyik testvérhajója lett. Ezzel egyidőben egyes adatok szerint, legalább hatvan repülőgépet is mozgósítottak, akadtak köztük Tu-16 nehézbombázók és Tu-142 típusú, nagy, turbólégcsavaros tengeralattjáró- elhárító járőrgépek is, de a fő csapásmérő erőt a Tukumsi reptéren állomásozó 668. bombázóezred Jakovlev Jak-28I gépei jelentették, amelyek bombaterébe 250 kg – os repeszbombákat függesztettek.

Jakovlev Jak-28I

A hajó felkutatására először két felderítőgép szállt fel, azonban ezek a rossz látási viszonyok miatt nem találtak semmit. Ennek ellenére hamarosan utánuk indítottak két bombázót is, amelyek nem tudván merre van a célpontjuk, maguk próbálták azt megkeresni. Egy idő után találtak is egy hajót a Rigai-öböl kijáratának közelében, amelyet a mérete alapján a hajnali derengésben, a szökevénynek véltek. Ledobták rá a bombáikat. Szerencsére egyik sem találta el és csak a repeszek okoztak benne kisebb károkat, mert valójában egy civil teherhajót támadtak meg. Annak halálra rémült rádiósa persze azonnal folyamatos vészjelzést kezdett sugározni, amitől több mint egy órán át zengett az éter, egészen addig, amíg egy hadihajó oda nem ért hozzájuk, hogy segítsen.

A 668. bombázóezred parancsnokát, egy a háborút is megjárt, tapasztalt veteránnak számító alezredest, nem egykönnyen lehetett megijeszteni, de az hogy személyesen a védelmi miniszter ordítozott vele telefonon és tolta le, már neki is sok volt. Ezért Tukumsiban a műszakiak viharos gyorsasággal kezdték felkészíteni az összes bevethető gépet. Ennek aztán olyan keveredés lett a következménye, hogy a startra kiguruló vadászbombázók közül több is kishíján összeütközött.

Eközben a lázadók hajója elérte a nemzetközi vizeket és Szablin rádión üzenetet küldött a főparancsnokságra követeléseivel, majd utasításra a rádiósok leadták a szovjet népnek szánt kiáltványát is. Utóbbival az volt a gond, hogy véletlenül (Vagy szándékosan?) kódolt csatornán, így pontosan azok nem hallhatták akiknek elvileg szólt.

„Megszólítom azokat, akik szívükben őrzik forradalmi múltunkat, azokat, akik kritikusan, de nem cinikusan gondolkodnak jelenünkről és népünk jövőjéről. A miénk pusztán politikai cselekedet. A Szülőföld valódi árulói azok lesznek, akik megpróbálnak megállítani minket. Hazánk elleni katonai támadás esetén hűségesen megvédjük. De most csak egy célunk van, hogy kimondjuk az igazságot.”

Természetesen a Gotland szigeten működő svéd megfigyelőállomások hamar észrevették a nagy szovjet mozgolódást, radarosok pedig elkerekedett szemekkel nézték a felségvizeik felé közeledő tengeri és légi armadát. Egyesek meg voltak győződve róla, hogy az oroszok megindultak ellenük és kitört a III. világháború. A kép akkor vált árnyaltabbá, amikor befutottak a lehallgatott szovjet rádióadások leiratai. A szovjetek pánikban voltak, ezért még azzal sem törődtek, hogy adásaikat kódolják, így a sokszor igencsak éles hangú, olykor ordítozásba torkolló párbeszédek teljesen nyílt csatornákon zajlottak. Kiderült, hogy a pilóták eleinte erősen vonakodtak saját bajtársaik bombázásától, de tartottak a hajó légvédelmétől is, így egy darabig legfeljebb rá – rácsaptak a teljes sebességgel haladó hajóra, vagy alacsonyan, át – áthúztak felette. (azt senki sem közölte velük, hogy a hajóról kikötés után, minden lőszert kirakodtak Rigában, mivel onnan javításra ment volna) Amikor az irányítók többször is rákérdeztek, hogy megértették – e a támadási parancsot, azt nyugtázták ugyan, de nem hajtották végre.

Végül valószínűleg feletteseik fenyegetőzésének hatására, mégiscsak akcióba lendültek, de eleinte bombáikat a hajó elé dobták, hátha ezzel megállásra kényszeríthetik anélkül, hogy kárt tennének benne. Azonban ekkor már a közelben jártak az üldöző hadihajók is és ebből nagy kalamajka következett, mert néhány Jak tévedésből azok zászlóshajóját kezdte el bombázni, de többször megsorozták 23 mm – es fedélzeti gépágyújukkal is, alaposan helybenhagyva azt.  A fregatton állítólag legalább harmincöten megsérültek és több halott is volt, ráadásul legénysége még vissza is lőtt, szerencsére pontatlanul.

Szablin ellenben profi módon, egy darabig sikeresen kerülgette a hulló bombákat. Eközben rádión előbb ígérgető majd egyre inkább fenyegető hangú üzenetek érkeztek, amire válaszul a kapitány felszólította az üldözőket, hogy csatlakozzanak forradalmi küldetésükhöz. Süketek párbeszéde volt. A kapitány nem alkudott, de emberei közül egyre többen megrémültek a bombázástól és a KGB fenyegetéseitől. Sokaknak megfordult a fejében a megadás és elbizonytalanodtak, érdemes – e továbbra is kitartani Szablin mellett. Amikor aztán egy bomba az éppen éles fordulót végrehajtó hajó tatjába csapódva eltalálta a kormányberendezést és az beszorult, minden eldőlt. Ezután már csak körözni tudtak és a legénység többsége belátta, hogy ha életben akar maradni, véget kell vetni ennek az egésznek. Szabadon engedték a kapitányt és tisztjeiket, azok pedig állig felfegyverkezve elindultak visszafoglalni a hajót. Útközben elkapták Sejnt ellátták a baját és bezárták, majd benyomultak a hídra. Itt nem tudni pontosan mi történt, de akármi is volt, az gyorsan lezajlott és Szablin láblövéssel a földre került. Amennyire tudni lehet Putolnyij kapitány terítette le, valószínűleg indulatból, mert a zampolit állítólag nem tanúsított ellenállást. A kapitány úgy érezte, hogy Szablin kijátszotta, becsapta és azt is jól tudta, hogy tettéért, mindannyian bűnhődni fognak, függetlenül attól, hogy részesei voltak – e a lázadásnak, vagy sem. Miután ismét kezébe vette az irányítást, parancsára jelzőrakétákat lőttek fel, jelezve a megadási szándékukat, de ebből megint keveredés támadt, mert az egyik pilóta azt közölte a központtal, hogy a hajó rakétákat lő ki. Némi időbe került amíg tisztázták a félreértést.

A Sztrozsevoj egy Tarantul osztályú KGB – s őrhajóval és a levegőben egy TU-16 bombázóval 1975. november 9 – én

A fregatt megállt és fedélzetét hamarosan ellepték az állig felfegyverzett tengerészgyalogosok a KGB – sekkel. Legalább húsz embert rögtön letartóztattak, a sérült hajót pedig vonatókötélre vették és elindultak vissza a Rigai – öböl felé. 1975.november 9 – én, nagyjából délelőtt 11 órára véget ért a lázadás a Sztorozsevoj fedélzetén.

Elhallgatás és megtorlás

A Szovjetunió vezetése a kommunista rendszer megszilárdulása után, igyekezett azt megingathatatlannak és békésnek láttatni. Azonban időről – időre kirobbantak belső lázongások, amelyeket aztán a legbrutálisabb módszerekkel fojtottak el, de egyben igyekeztek el is titkolni. Ilyen volt tizenhárom évvel a Sztorozsevojon történtek előtt egy zavargásokba torkolló sztrájk Novocserkasszk ipari városban, amely a romló életkörülmények és az áremelések miatt tört ki. A katonaság és a karhatalom sortüzeinek tizenhat halálos áldozata és nyolcvanhét sebesültje lett. Hét embert halálra ítéltek, több mint százan pedig börtönbe kerültek. (az ügy csak évtizedekkel később került nyilvánosságra, olyan jól működött az elhallgatás)

A flottánál sem volt minden rendben. 1963 – ban egy Vlagyimir Gavrilov nevű rádióst, hat évvel később pedig az egyik atomtengeralattjáró három tisztjét fogta le a KGB felforgatás vádjával. 1972 – ben egy Norvégia partjai közelében járőröző másik atomtengeralattjáró fedélzetén tört ki zendülés, de történt ilyen incidens egy az Atlanti-óceánon hajózó cirkálón, sőt a Csendes-óceáni Flotta egyik hírszerzőhajóján is, amelynek egész legénysége Japánba akart dezertálni. Szablin ellentétben az egyszerű szovjet polgárokkal nyilvánvalóan tudott mindezekről és ez is motiválhatta tettét.

A lázadás felszámolása után ezúttal is beindult a gépezet, hogy a történteket a szőnyeg alá seperjék, ugyanakkor keményen meg is torolják. Amíg a Sztorozsevojt és szétlőtt testvérhajóját a lettországi Liepajában javították (ez az úgynevezett zárt városok egyike volt, ahova csak engedéllyel juthattak be a kívülállók, mert fontos katonai létesítmény, vagy üzem/ek működött területükön), egy testvérhajójuk, rajta a Sztorozsevoj 500 – as oldalszámával, látványosan végigparádézta a balti kikötőket, mintha mi sem történt volna. A KGB ezalatt gondosan begyűjtötte az ügyben érintett és a közelben tartózkodó összes szovjet hajó naplóit, majd eltüntettek belőlük minden utalást az eseményekre, egyben személyzetüket szigorú titoktartásra kötelezték. A svéd kormánytól elnézést kértek, amiért az állítólagos hadgyakorlaton a célhajó felségvizeik közelébe sodródott. A svédek elfogadták a bocsánatkérést, noha jól tudták mi történt valójában és azt is, hogy a kimustrált célhajót csak november 11 – én vitték ki a tengerre, majd engedték el, hogy utána megtalálják és hazavontathassák. A svéd hírszerzés természetesen mindenről tájékoztatta az amerikaiakat is, de az USA kormánya szintén süketnek és vaknak tettette magát, mivel ekkoriban nem állt érdekében kellemetlen helyzetbe hozni a Szovjetuniót. Nem akarták felfedni hírszerzési képességeiket és a semleges svédekkel való, szoros információcserén alapuló kapcsolatukat sem.

Természetesen a KGB minden mesterkedése ellenére azért kijutottak információk nyugatra és felkeltették néhány svéd újságíró érdeklődését. A Balti-tengeren dolgozó gotlandi svéd halászok sokmindent láttak, halottak és el is mondtak, így megjelent a témában néhány találgatásokat, valós és fals információkat egyaránt tartalmazó cikk, de amikor 1976 augusztusában Szidorov admirális a Balti Flotta helyettes parancsnoka Koppenhágába látogatott, a megtartott sajtótájékoztatón szemrebbenés nélkül letagadta, hogy bármelyik szovjet hadihajón lázadás történt volna és hamisításról, megtévesztésről beszélt.

A vizsgálat, amelyet személyesen a Szovjetunió legfőbb ügyésze, Roman Rugyenko tábornok vezetett, több hónapig tartott. A legénység tagjait alaposan kikérdezték, mert a KGB leginkább azt akarta tudni, hogy nincs – e valamilyen nagyobbszabású, a hadsereg és a flotta felsőbb köreit is érintő összeesküvés a háttérben. Nem volt. (akkoriban nyugatra olyan híresztelések jutottak ki, hogy nyolcvankét embert rövid úton kivégeztek, de ez mint sok évvel később kiderült, nem volt igaz) Esetükben nem volt szükség fizikai erőszakra, mert már kellőképpen megfélemlítette őket kihallgatóik magas rangja és a fejük felett lebegő halálbüntetés, vagy a munkatábor lehetősége. Elmondtak mindent, amit tudtak. Akiket végül ártatlannak (kevésbé vétkesnek…) minősítettek, hamarosan szétszórták más hajókra, vagy a vörös birodalom legtávolabbi vidékeire, a tiszteket ráadásul még le is fokozták, mivel nem tanúsítottak kellő éberséget. A bűnösök Szablin és Sejn kivételével - szovjet mércével mérve legalábbis – viszonylag olcsón megúszták, mert mint megtévesztetteket, nem zárták őket börtönbe, vagy munkatáborba, ugyanakkor megbélyegzett emberekké váltak, akikre a KGB fokozottan odafigyelt. Kidobták őket a flottától, a tiszteket pedig nemcsak a rangjuktól fosztották meg, hanem a Pártból is kizárták.

A Lefortovo börtönben készült kép Valerij Szablin őrizetesről

Valójában nem is ők számítottak, hanem Szablin és Sejn. Természetesen elsősorban Szablin. Az 1976 nyarán megtartott titkos per, amelyet a közbenső fórumokat megkerülve, rögtön a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Katonai Tanácsa tárgyalt, csak puszta formalitás volt, mert az ítélet valójában már jóval korábban, az SZKP Központi Bizottságának titkos ülésén megszületett, ahol maga Brezsnyev elnökölt. Márpedig ő Szablin fejét akarta és meg is kapta.

Szása Sejnt nyolc évre ítélték, amiből hatot a hírhedt Lefortovo börtönben, további kettőt büntetőtáborban töltött le. Szabadulása után egy vidéki színházban lett díszletfestő, később pedig az építőiparban dolgozott, amíg bírta erővel. A KGB a Szovjetunió megszűnéséig szemmel tartotta. Manapság festményei eladásából, magányosan él szerény körülmények között Moszkvában. Egy 2020 – as interjúban azt állította, hogy a vizsgálat ideje alatt nem kínozták meg, igaz szó nélkül aláírta az orra elé tett, előre megírt vallomást, amelynek nagy részét kihallgatója még gondosan le is takarta, hogy csak az látsszon belőle, ahol beismeri a hazaárulást. Valószínűleg ez mentette meg az életét. Szablinnal ellenben korántsem voltak ennyire kíméletesek, hiszen nemcsak a lázadás főkolomposának, hanem mint egykori politikai tisztet, a párt és a rendszer árulójának is tekintették. Felesége azt mondta sok évvel később, hogy amikor egyetlen alkalommal beszélhetett vele, jól látszottak férjén a verések nyomai. Számos foga hiányzott és több ujját eltörték. De nem elég, hogy megkínozták, a hírnevét is besározták. A kilencvenes években nyilvánosságra került hivatalos vádiratban, rafinált módon egy szó sincs politikai törekvéseiről, hanem az áll benne, hogy a fregattot azért szerezte meg, mert nyugatra akart vele szökni, majd átadni az ellenségnek, ezzel megszegve tiszti esküjét és elkövetve a hazaárulást. 1976. július 3 – án ítélték halálra és egy hónap múlva, augusztus 3 – án lőtték agyon Lefortovo egyik alagsori kivégzőhelyiségében. Hozzátartozóival csak hónapok múlva közölték kivégzésének hírét. Szablin kapitányt jeltelen sírba temették, amelynek helye a mai napig ismeretlen. Családjának is bűnhődnie kellett valamilyen formában. Sztálin idejében rokonai minimum gulagon végezték volna, de a hetvenes évekre finomodtak a módszerek és Brezsnyevék beérték azzal, hogy bátyját aki vezérkari tisztként szolgált, egy isten háta mögötti szibériai helyőrségbe küldték évekre, egy másik rokonát, aki egy moszkvai oktatási intézményben tanított, a távoli Ivanovóba száműzték.

A Sztorozsevoj fedélzetén történtek miatt természetesen magasabb szinten is fejek hullottak, bár eléggé szelektíven. Három héten belül leváltották Mihajlin tengernagyot a Balti Flotta parancsnoki tisztségéből és miután hatvanadik születésnapján megkapta az Októberi Forradalom Érdemrendet, a haditengerészeti oktatási intézmények helyettes parancsnokává nevezték ki, ami igen megalázó volt számára. Utóda nem addigi helyettese Szidorov tengernagy lett, hanem a Balti Flotta addigi vezérkari főnöke, Anatolij Koszov. Megúszta viszont az elmozdítást Verenkin ellentengernagy, a rigai kikötő parancsnoka, arra hivatkozva, hogy mindössze alig fél évvel korábban nevezték ki. De ami a legfurcsább, hogy Szablin és a Balti Flotta többi zampolitjának parancsnoka, a politikai osztály főnöke Nyikolaj Szabilikov altengernagy is megtarthatta pozícióját. Valószínűleg az eset nyomán, az elkövetkező években a szovjet flottánál végrehajtottak néhány változtatást. Mégnagyobb hangsúlyt helyeztek a fegyelemre és az ideológiai nevelésre, de ami ezeknél sokkal fontosabb, a politikai tiszteket a korábbinál nagyobb mértékben rendelték alá a kapitánynak és bővítették annak ellenőrzési jogkörét felettük, hogy ne válhassanak esetlegesen egymás a riválisává.

A 668. bombázóezredet kollektív megrovásban részesítették felkészületlenségükre hivatkozva, figyelmen kívül hagyva, a bevetés körülményeit és ad hoc jellegét.

A maga módján a Sztorozsevoj is megbűnhődött, pontosabban fogalmazva eltüntették szem elől. Hónapokig tartó javítása után, immár teljesen lecserélt legénységgel és új azonosítószámmal, 1976 áprilisában egy nagy, Ropucsa osztályú partraszállító és egy tartályhajó kísérőjeként a Földközi-tengert érintve, a Távol-Keletre vezényelték. A Csendes-óceáni Flotta egységeként előbb Vlagyivosztokban, majd a kamcsatkai Petropavlovszkban állomásozott a kilencvenes évek végén történt kivonásáig.  2002 – ben selejtezték ki és adták el ócskavasként egy indiai hajóbontó vállalatnak.

Szablin börtönben készült rajza a szélmalmot rohamozó Don Quijotéról

A Sztorozsevoj fedélzetén történt lázadást sikerült az irattárak mélyére temetni, így nem rengette meg Brezsnyev hatalmát. Szablin magányos harcos volt, nem álltak mögötte magasrangú támogatók. A bozontos szemöldökű pártfőtitkár 1982 – ben bekövetkezett halálig a Szovjetunió első embere maradt, aki Sztálin után a leghosszabb ideig volt a Kreml ura. Tény azonban, hogy fizikai és szellemi hanyatlása ezután vált egyre szembetűnőbbé és lett a lassan járni is alig tudó, kitüntetésekkel teleaggatott, alkoholista, demens öregember – a persze csak egymás között mondogatott – a politikai viccek gyakori főszereplője. Ugyancsak aggastyánkorú utódai, Jurij Andropov, és Konsztantyin Csernyenko mindössze rövid időt tölthettek a legfőbb hatalom birtokosaiként és hamarosan követték a Kreml fala melletti kommunista nekropoliszba. Hamarosan beköszöntött Gorbacsov korszaka.

Valerij Szablinról és az általa szervezett lázadásról, a Szovjetunió bukásáig nem lehetett nyíltan beszélni. Ügyét így is csak 1994 – ben vették elő ismét, de nem rehabilitálták ekkor sem. Felemás módon ejtették ugyan a hazaárulás vádját, de tiszti esküjének megszegéséért és hatalommal való visszaélésért posztumusz tíz évet kapott. Tragikus története ihlette Tom Clancy Vadászat a Vörös Októberre című regényét és az ennek alapján, mára klasszikussá vált, azonos című akciófilmet Sean Connery főszereplésével.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 14., 15:51
Az Airbus Helicopters friss bejelentése értelmében, új rendelés érkezett a H145M típusú könnyű, többfeladatú forgószárnyasra: Brunei hat példányt rendelt a hazánk által is hadrendbe állított helikopterből.
2024. 05. 09., 15:29
Létrejött a közös munka konkrét lépéseinek menetrendjét is tartalmazó együttműködési nyilatkozat a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Védelmi Innovációs Kutatóintézet NZrt. (VIKI) és a SAAB svéd vállalatcsoport között – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024. 05. 21., 16:29
A NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központ 2010 óta szervezi meg éves Locked Shields gyakorlatát. Magyarország az idén is sikeresen képviseltette magát a nemzetközi megmérettetésen, mely ezúttal négy napon át, 40 ország 18 csapatának, közel négyezer szakértőjének részvételével zajlott. A magyar csapat az előkelő negyedik helyen zárt.
2024. 04. 29., 15:46
A NASAMS és Mistral légvédelmi fegyverrendszerek is szerepet kapnak az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred, áprilisban, Újmajorban megrendezett, négyhetes gyakorlatán. A kitelepüléssel az alakulat a Ramstein Legacy 2024-re, a NATO többnemzeti, integrált lég- és rakétavédelmi gyakorlatára készül.
2024-04-30 13:06:45
A magyar kormány és a magyar emberek a békében érdekeltek. A Magyar Honvédség képes megteremteni és megvédeni a békét – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter április 29-én, a Veszprém vármegyei Hajmáskéren, a Nullponti Lő- és Gyakorlótéren, egy páncéltörő-képesség hatásbemutató gyakorlat előtt.
2024-04-23 11:46:14
Nehéz szívvel kezdtem bele ennek a cikknek a megírásához, mivel a V-22 Osprey a legelső, róla megpillantott kép óta nagyon is közel áll a szívemhez. Nem egyszerű feladat, ha az embernek egy kedvencéről kell kevéssé biztató híreket írnia.
2024-04-11 10:21:28
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 05. 28., 13:51
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság nyílt napján a nullponti lő- és gyakorlóteret, a legújabb haditechnikákat, valamint az épülő NATO-bázist mutatták be a környékbeli lakosoknak, május 24-én.
2024. 05. 24., 11:37
A hasonló kihívások, a közös geopolitikai helyzet miatt – főleg veszély esetén – létfontosságú a hatékony és baráti együttműködés. Többek között ennek jegyében tartottak szlovén-magyar határmenti vezérkarfőnöki találkozót a Rheinmetall-gyárban, Zalaegerszegen, május 23-án.
2024. 05. 22., 10:22
Láttál már testközelből Gidránt? Szívesen hallanál a katonák mindennapjairól? Megismerkednél a Magyar Honvédség modern, high-tech haditechnikai eszközeivel két napon keresztül? Akkor ne hagyd ki a honvédelmi családi napot! Látogass el május 25-26-án, szombaton és vasárnap a Bálna Honvédelmi Központba és a Nehru-parkba!
2024. 05. 17., 11:24
Rendőrségi bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére, mely szerint feltételezett robbanóeszközre bukkantak a balassagyarmati Kóvári utcában, egy autóalkatrész-kereskedés hátsó udvarában, árokásás során.

  JETfly Magazin

„Köszönöm az elmúlt öt-hat esztendőben végzett munkáját mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ezt az emlékművet itt a bekötőút elején felállíthattuk” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, május 29-én, a 8-as számú főút és a szentkirályszabadjai repülőtérre vezető út találkozásánál felállított Mi-24 harci helikopter-emlékmű avatóünnepségén.