A francia Thales leginkább fejlett elektronikai rendszereiről és érzékelő berendezéseiről ismert, azonban a közelmúltban előállt egy újszerű, az eddigiektől merőben eltérő tengeri drón koncepciójával is.
Az AUSS – Autonomous Underwater & Surface System, vagyis autonóm vízalatti és felszíni rendszert már 2013 óta fejlesztik, de egyelőre még csak a prototípusok teszteléséig jutottak velük.
A Thales szakemberei az AUSS-szel, a jelenleg használatban álló AUV-k hiányosságait kívánják kiküszöbölni, vagyis korlátozott mozgékonyságukat és manőverező képességüket, valamint azt, hogy lényegében kizárólag vízalatti üzemmódra képesek. Ennek megfelelően az AUSS mind kialakításában, mind meghajtó és irányítórendszerében alaposan eltér tőlük. Hossza 5,5 méter, átmérője 53 cm, tömege pedig felszereltségétől függően kb. 600 kilogramm. Paraméterei nem véletlenek, mert így akár tengeralattjárók fedélzetéről is indítható lesz, a torpedókhoz hasonló módon. Törzse cápaszerűen áramvonalas, törzsvégi vezérlőfelülete kör alakú, keretszerű és nem mozgatható, de két ellenforgó, ötszárnyú propellere így is rendkívüli manőverező képességet tesz lehetővé számára, akár a felszínen is. A hajtómű lítium-ion akkumulátora legalább 20 csomós maximális sebességet, vagy kéthetes folyamatos küldetéseket tesz lehetővé.
Az AUSS-t tervezői sokrétűen felhasználhatónak szánják mind a katonai, mind civil szférában. A haditengerészetek elsősorban felderítő, megfigyelő, előrejelző- riasztó, vagy aknakereső szerepkörben alkalmazhatják. Ilyenkor elérve a számára kijelölt célterületet, a függőleges helyzetbe álló AUSS közvetlenül a felszín alá manőverezik, majd az orrából egy érzékelőkkel felszerelt antennaárbocot bocsát ki és alacsony energiaszinten tengeri szenzorbójaként működve végezhet megfigyeléseket, adatgyűjtést. De ugyanígy lehetséges lesz több, rendszerbe integrált, hangradarral és akusztikus érzékelőkkel felszerelt AUSS alkalmazásával egyik kritikus zónából a másikba, automatikusan áttelepülő szonárgát létrehozása is, például kikötők, haditengerészeti bázisok védelmére.
Civil felhasználására elsősorban a mélytengeri szénhidrogén lelőhelyek és csővezetékek ellenőrzésénél, felügyeleténél, de roncsok felkutatásánál, régészeti kutatásoknál lesz mód, amennyiben lesz érdeklődés az újszerű eszköz iránt.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Hazánk légterének védelme elsődleges, ezt modern eszközökkel – NASAMS légvédelmi rakétarendszerrel, Gripen vadászgépekkel és Airbus helikopterekkel biztosítjuk. Az 1970-es években létesült és idén új, digitalizált indítópultot kapott barokamra a pilótáink kiképzését szolgálja – mondta dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára az önálló katonai repülőegészségügy 60 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen május 15-én, Kecskeméten.