Végső visszaszámlálás - Atommeghajtású időgép

Az alapötlet Peter Douglas producertől származott, aki az USS Nimitz kapitányát alakító Kirk Douglas fia. Az időutazás már több műben is megjelent addig, de még egyetlen stúdiónak sem volt lehetősége néhány éve szolgálatba állított nukleáris meghajtású repülőgép-hordozón felvenni egy ilyen mozi képsorait. A forgatókönyv négy szerző közös munkája: Thomas Hunter, Peter Powell, David Ambrose és Gerry Davis próbálta megalkotni a történetet, melyet a forgatás során rendszeresen módosítottak.

Az U.S. Navy támogatását adta a munkához, nem titkoltan azzal a céllal, hogy népszerűsíteni fogja a fiatalok körében a haditengerészeti szolgálatot. Végül a háborús filmek egyik klasszikusa lett az alkotás, de ez nem kifejezetten a bemutatott történetnek köszönhető. A nézők a repülőgép-hordozón készült fantasztikus felvételeken keresztül megismerhették az Egyesült Államok Haditengerészetének fejlett technikáját.

A vadászrepülőgépek gőzkatapulttal történő felszállásai, valamint a fékezőhorgok által megakasztott landolások minden akkori és mostani repülésért rajongó nézőnek felejthetetlen élményt nyújtottak.

A forgatás

Nem szabad elfelejteni, hogy a Top Gun csak hat évvel később született, ezért is korszakalkotó képsorokat kaptunk Don Taylor rendezőtől. A Tomcat-ekre rögzített kamerák által készült felvételek megalapozták a modern repülőgépes filmek látványvilágát.

Az United Artists filmstúdió lehetőséget kapott a Key West Haditengerészeti Légibázison és a Norfolki Haditengerészeti Bázison is dolgozni, de a legfontosabb epizódokat az USS Nimitz repülőgép-hordozón vették fel.

A stáb teljesen ismeretlen területre lépett egy ilyen hajón történő forgatással. Nem léteztek kidolgozott szabályok és bevett munkafolyamatok a feladatok megoldására. Néhány esetben még veszélyes helyzetbe is kerültek a stúdió munkatársai, hiszen a repülőgép-hordozó élete nem állt meg a jelenlétük miatt. Az első napokban az USS Nimitz mindennapi tevékenységét bemutató felvételeket rögzítették. A fel- és leszállások, valamint a kiszolgáló személyzet munkája meglepően részletesen került bemutatásra. Az egyik forgatási nap egy szerencsés kimenetelű balesettel végződött. A hajtóművek sugarába tévedt figyelmetlen operatőrt kamerástól lefújta az egyik jet a fedélzetről, és csak a kifeszített védőháló mentette meg attól, hogy az óceánba zuhanjon.

Külön ellenőrök gondoskodtak arról, hogy az objektívek látószögébe véletlenül se kerüljön olyan berendezés, ami hadititoknak számított.

A főszerepeket játszó Kirk Douglas és Martin Sheen tökéletes alakítása mellett mindenképp meg kell említeni James Farentino és Charles Durning munkáját. A színészek igen hamar összebarátkoztak a pilótákkal és a tengerésztisztekkel, amit az egyik hotel bárjában tovább mélyítettek egy-egy fárasztó forgatási nap végén. Egyedül a szenátor titkárnőjét alakító Katharine Ross-nak nem sikerült túlságosan a katonák szívébe zárnia magát, mivel nem volt hajlandó részt venni ezen a „csapatépítő tréningen”. Sőt, többször hiányolta a luxusellátást, amit felkapott sztárként elvárt volna a hajón is. Aztán egy nap a fedélzeten, az egyik repülőgép oldalára kikerült egy tábla „FU Katharine!” és „Úgysem akartunk találkozni veled!” felirattal, ami a művésznőnek állítólag nem esett jól. A színésznő profi munkáját viszont el kell ismerni, hiszen az összes - kaszkadőrt igénylő - jelenetet saját maga játszotta el: még a helikopteres mentés is a csinos hölgy személyes részvételével történt.

Haditechnika és időutazás

Az F-14-esek voltak a nyolcvanas évek sztár vadászrepülőgépei, mind külső megjelenésükben, mind pedig technikai képességeikben. A klasszikussá vált képkockákon a Mitsubishi A6M Zero-kkal vívott légi harcuk trükkfelvételek nélkül készült. Valójában replika-vadászgépek játszották el a japán támadókat. Az 1970-ben bemutatott Tora! Tora! Tora! című filmhez T-6 Texan kiképző repülőgépekből átépített másolatok közül három példány szerepel ebben a műben is. Nem csak a japán replikák lettek onnan kölcsönözve, a Pearl Harbor elleni támadást feldolgozó játékfilm egyes képkockáit is láthatjuk a fekete-fehér felvételeken.

A Zero-k egyik pilótája Archie Donahue volt, aki a második világháborúban a tengerészgyalogságnál egy F4U Corsair vadászrepülőgéppel harcolt a csendes-óceáni hadszíntéren. Az ász pilóta tizennégy ellenséges japán repülőgépet lőtt le a háború során. Komoly problémát jelentett a két, saját korának technikai csúcsát képviselő, de sebességükben nagyon különböző típus párbajának felvétele. Az első próbálkozások során egy Sikorsky SH-3 Sea King helikopterről akarták felvenni az ikonikus jelenetet, de a Zero-k, a Tomcat-ek és a forgószárnyas különböző repülési tempóját képtelenség volt összehangolni. A pilóták azzal a hasonlattal szemléltették a helyzetet, mintha három különböző sebességű biliárdgolyót szeretnének pontosan az asztal közepén ütköztetni egy megadott pillanatban. Abban az időben még nem jelentett túlságosan nagy gondot a második világháborús repülőtechnika bérlése. A Tallmantz Aviation cég kifejezetten ilyen feladatokra szakosodott, és egy átalakított B-25-ös bombázójuk közreműködésével már gond nélkül tudták követni a Zero-kat. Persze az F-14-eseknek ettől még nem lett sokkal könnyebb a feladatuk. Az első alkalommal, amikor megpróbálták felvenni a japán vadászgépek mellett elszáguldó Tomcat-eket, majdnem katasztrófa is történt. A két hajtóműves jetek olyan nagy turbulenciát okoztak, ami a Zero-k pilótáinak kezéből „kivette” a botkormányt. Komoly küzdelem után sikerült csak visszanyerniük az irányítást, alig harminc méterrel az óceán felett. A nyitott kabintető miatt a pilótáknak kirepült a fejhallgatójuk a gépből, és a kezükről leszakadt az órájuk. Mivel így megszűnt a rádiókapcsolat is, a stáb ijedten kezdte keresni a két vadászgépet, amelyek közben visszatértek a repterükre. Fontos megjegyezni, hogy a repülőgép-hordozón szolgáló összes század egy-egy gépe feltűnik a filmben. Láthatunk F-14A Tomcat, A-6E Intruder, A-7E Corsair II, RF-8G Crusader, F-4 Phantom II, EA-6B Prowler, S-3A Viking, E-2B Hawkeye repülőgépeket és HS-9 SH-3H Sea King helikoptert is. Amikor a Lasky-t alakító Martin Sheen megérkezik helikopterrel a fedélzetre, még egy Rockwell RA-5C Vigilante is megjelenik egy rövid időre.

Trükkök és gépek

A levegőben zajló események egy részét a földön kellett felvenni. Ehhez az egyik Mitsubishi másolatot hidraulikus állványra rögzítették. Egy tűzoltóautó szivattyújával biztosították azt a nyomást a rendszernek, ami megfelelő erővel és sebességgel tudta mozgatni a sárkányt a kamerák előtt. A Tomcat-ek is részt vettek a trükkökben, igaz egyszerűbb módon, mint a japán társaik. A legfontosabb jelenetekben egyszerre két gép látható, de valójában a VF-84 Jolly Rogers század négy F-14-ese végezte el a feladatokat. Két jetre a 202-es, a másik kettőre pedig a 203-as lajstrom lett ideiglenesen felfestve. Így jóval könnyebb volt elkészíteni a felvételeket és a vágószobában is több lehetőség adódott a légi harcok látványának megkomponálására. Külön érdekesség, hogy a Tomcat-ekre később felkerültek a Japán Birodalmi Haditengerészet lobogói, ami a filmbéli légi győzelmüket szimbolizálja.

A stúdió szűkösre szabott költségvetése sajnos néhány helyen érezhető. Az „idővihar” kissé rajzfilmszerű megjelenítése nem vesz el sokat az élményből, s abban az időben még ez a képsor is lenyűgözte a nézőket. Különleges rész egy A-7 Corsair II leszállása, amit a stáb egy valódi vészhelyzet alkalmával vett fel. A hibás fékezőhorog miatt a gép a gumikötelek segítségével tudott csak landolni. Végül az U.S. Navy szakemberei engedélyezték a szerencsés kimenetelű esemény képsorainak felhasználását. Az USS Nimitz repülőgép-hordozó nem tudott végig közreműködni a munkában. 1980 áprilisában - a balul sikerült „Saskarom” fedőnevű hadművelet keretében - részt kellett vennie a teheráni nagykövetségen és külügyminisztériumban fogvatartott amerikai túszok kiszabadítására tervezett akcióban. A Pearl Harbor kikötőjébe való visszatérést ezért az USS Kitty Hawk (CV-63) játszotta el a film utolsó jeleneteiben.

Epilógus

A szcenárió alapötlete nem újkeletű az irodalomban és filmművészetben, de a haditechnika rohamos fejlődése és az ehhez kapcsolódó morális kérdések egészen új szemszögből mutatják be az örök kérdést: vajon beavatkozhatunk-e a történelembe, ha erre lehetőségünk adódna?

Természetesen ez a mű sem adja meg a választ, de nekünk remek szórakozást nyújt még így, több mint negyven év távlatában is.

Forrás: Aranysas