2024. 06. 23.
Zoltán
: 398 Ft   : 372 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Katonai ejtőernyős világbajnokságot rendeznek Szolnokon

Katonai ejtőernyős világbajnokságot rendeznek Szolnokon
honvedelem.hu  |  2024. 05. 27., 12:14
Katonai ejtőernyős világbajnokságot rendeznek Szolnokon

2018 után újra hazánk ad otthont a Nemzetközi Katonai Sporttanács által szervezett 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokságnak – jelentette be dr. Bali Tamás ezredes, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár dandárparancsnoka a Szolnok-Szandaszőlős Sportrepülőtéren tartott sajtótájékoztatón, május 24-én, pénteken.

A világverseny, amelynek megnyitóját július 3-án, Szolnok belvárosában tartjuk, hatalmas jelentőségű a Magyar Honvédség számára. Nagy megtiszteltetés, hogy a világtanács száznegyven nemzet közül választotta ki Magyarországot – ismertette dr. Bali Tamás ezredes, aki elmondta: a magyar katonai ejtőernyős válogatott jelentős nemzetközi sikere is szerepet játszhatott az 1948-ban alapított szervezet döntésében. Elhangzott: az egyhetes, július 4-11. között megrendezésre kerülő nemzetközi megmérettetésre harminckilenc ország válogatott csapatát, mintegy ötszáz versenyzőt várnak, de mivel az egyes országokból versenybírók is érkeznek, összesen negyvenöt nemzet képviselőjére számítanak.

A Katonai Ejtőernyős Világbajnokság lebonyolítását a Magyar Honvédség szinte valamennyi alakulata, katonai szervezete segíti, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár egy H145M és egy H225M helikopterét mozgósítja. A verseny jelentőségét mutatja, hogy Nilton Gomes Rolim brazil ezredes, a Nemzetközi Katonai Sporttanács (Conseil International du Sport Militaire, CISM) elnöke a helyszínen vesz részt a versenynapokon.

A magyar haderőt az ötfős magyar katonai ejtőernyős válogatott fogja képviselni a szolnoki versenyen. „A csapat világbajnok, és ha elindulnak a világ bármelyik ejtőernyős versenyén (akár a globális megmérettetések egyikén, akár Európa-bajnokságon), az első három helyezett között végeznek. Büszkének kell lennünk rájuk, akárcsak a Magyar Honvédségre és arra az ejtőernyős képességre, amelyet nyújtani tudunk” – mutatta be név szerint is az oroszországi Kubinka településen, nyolc évvel ezelőtt rendezett 40. Katonai Ejtőernyős Világbajnokságon aranyérmet szerzett katonasportolókat a parancsnok.

A Bánszki Tamás százados, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár ejtőernyős kiszolgáló csoport parancsnoka vezette csapat – az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál szolgáló Hirschler Gábor és Varga Tamás zászlósok, az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezrednél szolgálatot teljesítő Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós és az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárt képviselő Gőgös Péter zászlós – a sajtótájékoztató előtt bemutató ugrást tartott.

A helikopterbázis-parancsnok arról is szólt, hogy július 2-án érkeznek a csapatok hazánkba, majd másnap a szolnoki Hild József téren rendezik meg a megnyitó ünnepséget, és aznap délután már meg is kezdődnek a bemelegítő ugrások. „Július 4-én, reggeltől július 11-én, napnyugtáig tartanak az ejtőernyős versenyszámok, amelyeket a széles nyilvánosság is megtekinthet a Szolnok-Szandaszőlős Sportrepülőtéren. Az egyik versenyszámot, a stílusugrást a szolnoki helikopterdandár repülőterén szervezzük meg” – fogalmazott.

Bánszki Tamás százados elmondta: már megkezdték a felkészülési ugrásokat a világbajnokságra, az elmúlt időszak kedvezőtlen időjárási körülményei ellenére a tervezett ugrások 95 %-át teljesítették is. „Május 29-én, szerdán kezdjük a versenyszezont: a franciaországi ejtőernyős célbaugró világkupa-sorozat első fordulóján veszünk részt. Júniusban folytatódik a világkupa-sorozat, utána pedig minden erőnkkel a szolnoki világbajnokságra összpontosítunk” – közölte.

A 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokságra kilátogatók nem csak stílusugrást, hanem egyéni, illetve csapat célbaugrást, valamint egyéni és csapat összetett versenyt, formaugrást tekinthetnek meg. A Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottjának tagjait 1973 óta aktív és tartalékos katonák alkotják, felkészülésüket a haderő biztosítja, munkájukat a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős Sportegyesület támogatja.

További fotók a linkre kattintva érhetőek el!

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 10., 14:42
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
2024. 06. 07., 14:52
Olaszországban és Svédországban bizonyítottak a Magyar Honvédség különleges műveleti katonái NATO gyakorlat keretében, ahol tömeges ejtőernyős ugrás, a logisztikai utánpótlás megszervezése, rajtaütés és beépített területen vívott harc szerepelt a feladataik között, de éleslövészeten is megmutatták felkészültségüket.
2024. 05. 28., 13:25
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-06-05 13:05:43
Átalakulás kiképzés által, avagy transformation through training – ez a NATO Összhaderőnemi Kiképző Központ (NATO JFTC) mottója, amely többek között a védelmi szervezeten belüli közös és nemzeti kiképzéssel, a koncepciófejlesztéssel, illetve az interoperabilitás elősegítésével foglalkozik.
2024-05-27 12:25:53
Megvan a következő magyar űrhajós! Kapu Tibor lehet az a magyar, aki a világűrbe mehet - jelentette be közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Magyar Honvédség nagy szerepet vállalt az űrhajósok felkészítésében.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
2024-05-22 12:52:38
A Japán Birodalmi Haditengerészet repülőgép-hordozói a 2. világháború kezdetén legyőzhetetlenek voltak, a fedélzetükről felszálló harci gépek uralták a Csendes-óceán égboltját.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 06. 20., 10:17
Carl Gustaf M4-es típusú páncéltörő fegyverrel tartottak éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár 1. Gránátos Zászlóalj katonái a táborfalvai lőtéren.
2024. 06. 18., 11:47
A Bálna Honvédelmi Központ mellett a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum, a börgöndi repülőtér és a Pintér Művek Haditechnikai Park is várja a haditechnika iránt érdeklődőket június 22-én, a Múzeumok éjszakáján.
2024. 06. 14., 14:19
A hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium is bekapcsolódott a Honvéd Kadét Programba.
2024. 06. 11., 13:54
Magas szintű szerb delegáció látogatása Magyarországon.

  JETfly Magazin

Rendkívüli intézkedésekkel készül az olimpia miatt megnövekedett utas- és csomagforgalomra az Air France. A légitársaság több ezer fővel növelte dolgozói létszámát, minden üzemképes repülőgépét menetrendbe állítja és megerősíti poggyászkezelő részlegét.