1904. február 9–én délelőtt Uriu Sotokichi ellentengernagy cirkálókból és rombolókból álló erős flottaköteléke blokád alá vette a koreai Csemulpo-öblöt, majd ultimátumot intézett a kikötőben tartózkodó két orosz hadihajó parancsnokához.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Az Aero Vodochody legfrissebb sajtóközleménye immáron magyar vonatkozású, melyben részleteket olvashatunk a magyar hajózók átképzéséről, illetve az első példányok érkezéséről.