Január 2-án, egy speciális akció során Bagdadban amerikai katonák megöltek egy személyt, akit a terroristák fegyverszállítójának tartottak. A France Presse hírügynökség információja szerint további két személyt szintén megöltek, akik a fegyverszállító segítői voltak.
Az amerikai parancsnokság képviselője elmondta, hogy az öt terrorista automata fegyverekből tüzet nyitott az amerikai katonákra, akik bekerítették a házat, amelyben a terroristák tartózkodtak. Az amerikai katonák viszonozták a tüzet, melynek során három terroristát megöltek, egy sérülést szenvedett, és megadta magát. Az ötödik terrorista is letette a fegyvert.
A megölt három fő között volt az a személy, akit a koalíciós erők már hosszú ideje kerestek, mivel azzal gyanúsították, hogy fegyvereket és robbanóanyagot szállított az iraki Al-Kaida részére. A speciális akció célja a személy megsemmisítése volt. Az akcióval egy időben, Bagdadtól északnyugatra meghalt egy újabb amerikai katona, akit egy út menti akna ölt meg. Az amerikai erők vesztesége 2006 végén érte el a háromezret, míg az elmúlt években 16 273 iraki halt meg erőszakos halállal.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |