A külsőleg leginkább egy projektorra hasonlító berendezés, amely az Insight Technology igazgatójának vezetésével került kidolgozásra, egy „fejnek” tekinthető, ami a mesterlövészek felderítésére és azonosítására alkalmazható – közölte a MIGNews.
A „Vörös bagoly” négy mikrofonjának köszönhetően képes megállapítani a mesterlövész elhelyezkedését néhány milliszekundummal a lövés végrehajtása után, és mindezen túl képes megállapítani a fegyver típusát, amelyből a lövést leadták. A szerkezet képes megkülönböztetni a saját és szövetséges fegyvereket az ellenségestől.
A „Vörös bagoly” (pontosabban: „vörös gyöngybagoly”) optikája lehetővé teszi, hogy leolvassa az ellenséges mesterlövész jelvényét akár több mint 100 méteres távolságból is, és infravörös fény segítségével megvilágítja a célt. Mivel az infravörös fény az emberi szem számára nem érzékelhető, a mesterlövész nem észleli a „célmegjelölést”, és így az éjjellátóval rendelkező katona számára ideális céllá válik. A „Vörös bagoly” saját helyzetét GPS segítségével határozza meg, míg a cél irányát és távolságát iránytüvel és lézeres távolságmérővel állapítja meg. A maximális célmegjelölő távolság kb. 900 méter, amely lehetőséget biztosít pontos csapás végrehajtására a légierő vagy tüzérség számára.A „Vörös bagoly” irányítása egy, az őt követő katona által valósul meg, aki egy módosított joystick segítségével vezérli a szerkezetet. Az eszköz ára 150 ezer dollár, amelynek néhány prototípusa már végrehajtott egy tízhetes kísérleti etapot.
Az Insight Technology az egyik legfontosabb szállítója az amerikai „zöldsapkásoknak”, így várhatóan a „Vörös bagoly” még az idén szolgálatba áll Irakban.