Az 1980-as évek elején szolgálatba állított Tomahawk cirkálórakéta lassan éretté válik a cserére. A tervek szerint az újonnan kifejlesztendő rendszer valamikor 2015 és 2020 között állna szolgálatba. Az USA légiereje olyan fegyverben gondolkodik, amely maradéktalanul át tudja venni a Tomahawk feladatait, ám mindezt hatékonyabban oldja meg. A fejlesztés során a költségekre rendkívüli figyelmet fognak fordítani, mivel a légierő szeretné elkerülni a haditengerészet projektjeivel kapcsolatos botrányokat.
A projekt első tervezetével a Lockheed Martin rukkolt elő, ám nyilván a Boeing, illetve a Raytheon – amely jelenleg is gyártja a Tomahawk Block IV verzióját – is hamarosan nyilvánosságra hozza elképzeléseit. A Cruise Missile XR (ahol az XR extended range, azaz megnövelt hatótávot jelent) a tervek szerint 2000 km hatótávval fog rendelkezni a Tomahawk 1500-zal szemben. Ez természetesen súlynövekedéssel is jár, ám a 700 kg-mal nehezebb és így 2,2 tonnás Cruise Missile XR súlynövekedéséből 500 kg-ot a harci rész megnövelése ad, amely így 1 tonnás lesz. Szintén elvárás, hogy a találati pontosságon is javítsanak. Bár a legegyszerübb megoldás az lenne, ha valamilyen keresőfejjel látnák el a cirkálórakétát, az XR feltehetőleg ilyen rendszer nélkül fogja majd kijelölt célját megsemmisíteni. Ezt elsősorban a GPS-navigáció továbbfejlesztésével, illetve kétirányú adatkapcsolattal szeretnék elérni.Ugyanakkor könnyen lehet, hogy az új cirkálórakéta kifejlesztése nem lesz olyan jelentős üzlet, mint a Tomahawké. A robotrepülőgépekkel ellentétben a cirkálórakéták egyszer használatos eszközök. Ha a robotrepülőgépek továbbra is olyan ütemben fejlődnek, mint az évezred eleje óta, akkor könnyen lehet, hogy a cirkálórakéták feladatait költséghatékonyabban fogják tudni megoldani. Egyelőre azonban mind a sebesség, mind a célba juttatható fegyverteher tekintetében elmaradnak.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |