A Perzsa-öböl három országa – Katar, Omán és az Egyesült Arab Emírségek – kész az együttműködésre, hogy átengedje országa légterén az Izraeli Légierő repülőgépeit, amennyiben azok iráni nukleáris objektumokra akarnának csapást mérni – közölték kuvaiti forrásra hivatkozva. Rendelkezésre álló adatok szerint a három ország egyikének Washingtonban tartózkodó diplomatája adta az amerikai vezetés tudtára, hogy az arab országok együttműködnek Izraellel, amennyiben az kéréssel fordul hozzájuk. A kuvaiti Al Seyassah napilap arról is beszámolt, hogy a NATO felszólította Törökországot, ne akadályozza katonai repülőgépek átrepülését az ország légterén iráni nukleáris célpontok ellen.
Törökországot továbbá arra is felszólították, hogy nyissa meg határait Irán irányába, hogy lehetőség legyen egy esetleges földi behatolásra is. Egy meg nem nevezett angol diplomata véleménye szerint „Törökország nem követi el azt a hibát, amit 2003-ban”, és lehetővé teszi egy Irán-ellenes koalíciós erő müködését országa területéről.
Szombaton az angol sajtóban jelent meg olyan hír, amely szerint Izrael arra kérte az Egyesült Államokat, ne akadályozza meg iráni nukleáris ipari és tudományos központok megsemmisítését.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |