Az Orosz Légierő parancsnoka, Vlagyimir Mihajlov tábornok bejelentette, hogy az amerikai rakétaelhárító radar esetleges Kaukázusba történő telepítése semmilyen mértékben nem sérti Oroszország védelmi képességeit. A tábornok azok után nyilatkozott, hogy Henry Obering tábornok, az Egyesült Államok rakétaelhárító ügynökségének vezetője az elmúlt héten csütörtökön beszélt a radar esetleges kaukázusi telepítéséről. Korábban már két volt szocialista állam – Lengyelország és Csehország – mondott igent az amerikai rakétaelhárító rendszer bizonyos elemeinek telepítésére.
„Igen, engedélyezik. Végül is ez az országok belügye, az ő problémájuk. Sajnos olyan országok is szóba kerültek az amerikai elhárítórendszerrel kapcsolatban, mint Ukrajna és más, Oroszországgal határos országok” – mondta Mihajlov. Ugyanakkor az orosz tábornok arra is tett utalást, hogy megvannak a lehetőségek ezen lépések kiegyenlítésére.
Lengyelország és Csehország már korábban kinyilvánította készségét bizonyos komponensek telepítésének engedélyezésére, melynek keretében 2011-ig Lengyelországban 10 rakétakilövő állást, míg Csehországban lokátort telepítenek az amerikaiak.

A Kaukázusba szintén lokátort kíván telepíteni az Egyesült Államok, amely elsődleges feladata a rakétaindítások felderítése. Korábban Obering tábornok hangsúlyozta, hogy a kaukázusi telepítés egyelőre csak terv, még egyetlen kaukázusi állammal sem kezdtek tárgyalásokat a lokátor esetleges elhelyezéséről.
Az amerikai rakétaelhárító rendszert támogató országok között található Nagy-Britannia, Ausztrália, Dánia, Franciaország, Németország, Olaszország, Izrael, India, Japán, Hollandia, Tajvan, Lengyelország, Csehország és Ukrajna.
Oroszország negatívan viszonyul az országa határainak közelében tervezett amerikai rakétaelhárító rendszerek telepítésére. Vlagyimir Putyin elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az amerikai tervekre válaszlépésként Oroszország felmondja a közepes és kis hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló, országok közötti egyezmény végrehajtását.