A tegnapi nap délutánján légvédelmi szirénák hangjai verték fel a csendet Izrael számos pontján, jelezve egy nagyszabású gyakorlat kezdetét, amelyre Izrael állam fennállása óta nem volt példa. A gyakorlat célja tesztelni a biztonsági, kutató- és mentőegységeket egy forgatókönyv (scenario) alapján, amelynek során többek között szimulált rakétatámadás éri Ben Gurion nemzetközi repülőteret, illetve öngyilkos merénylők vegyi fegyvert alkalmaznak egy Tel-Aviv közelében található iskolában. A gyakorlatot a kedd reggeli kezdés után nem sokkal rövid időre leállították, mivel a biztonságiak terroristagyanús személyeket észleltek Tel-Avivtól északra, a Sharon régióban.
A gyakorlat megtartásáról a nyári, Libanon elleni összecsapások hatásainak elemzése után döntöttek. Micky Rosenfeld rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a gyakorlaton 5000 rendőr vesz részt, közel 130 közösség érintett a müveletekben, amelynek eredményeképpen azt várják, hogy javuljon a koordináció a különböző biztonsági erők és a mentőegységek között. A rendőrök és mentőegységek mellett közel 1000 tartalékos katona is résztvevője a gyakorlatnak. A gyakorlat a mai napon is folytatódik.
A gyakorlat forgatókönyve szerint rakétatámadás éri a Ben Gurion nemzetközi repülőteret, valamint nem hagyományos fegyverekkel végrehajtott terroristatámadásokat szimulálnak. A kétnapos gyakorlat során hét különböző helyszínen – beleértve egy vegyi támadást a tel-avivi erőmü ellen – több ezer biztonsági embernek és mentőegységeknek kell válaszul végrehajtaniuk feladataikat a szimulált támadásokra.
Yitzhak Gershon, az izraeli hadsereg tábornoka egy hétfői nyilatkozatában elismerte, hogy követtek el hibákat a nyári, Libanon elleni háború során. A gyakorlat vezetője Gershon tábornok, valamint Bertie Ohayon rendőr vezérőrnagy.
„Követtünk el hibákat” – mondta Gershon tábornok a Tel-Avivban tartott sajtókonferencián. A tábornok elmondta továbbá, hogy az izraeli hadsereg jó néhány változtatás szükségességének már tudatában volt, és ezek közül többet beillesztettek a keddi gyakorlat forgatókönyvébe.
Szakértők véleménye szerint a hadsereg vezetése nem tett meg mindent annak érdekében, hogy megvédje Észak-Izraelt attól a közel 4000 rakétától, amit a háború alatt a Hezbollah kilőtt a területre.
Az egy hónapos konfliktus alatt 159 izraeli, köztük 39 civil vesztette életét a Hezbollah-rakétatámadások következtében.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |