Az USA légiereje évtizedeken át több száz KC-135 légiutántöltő-gépet tartott s tart ma is rendszerben, amelyek ez idáig komolyabb baleset nélkül megszámlálhatatlanul sok légi utántöltési manővert hajtottak végre. Jelenleg a légierő „repülő benzinkútjain” a tankoló gépek gallononként (3,78 l) 17,5 dollárt fizetnek. Az USA haderejében azonban nemcsak a légierőnek van szüksége légi utántöltési kapacitásra, hanem – bár sokkal szerényebb mértékben – a haditengerészetnek is. Ott azonban egy gallon lényegesen olcsóbb, csupán 7 dollárba kerül.
A haditengerészet, amely logisztikai feladatainak nagy részét kiszervezte, ezt az árat úgy érte el, hogy egy civil céget bízott meg a légi tankolási igények kielégítésére. Ez természetesen csupán az előre többé-kevésbé kiszámítható manőverekre vonatkozik, a hadi cselekmények során szükségessé váló utántöltést a haditengerészet saját, ám kisebb gépeivel oldja meg. Ezek teszik ki azonban a haditengerészet légi utántöltéseinek kisebb hányadát. Az Omega Air nevü vállalkozás gépparkja két, légi utántöltésre alkalmassá tett Boeing 707-ből (azaz tulajdonképpen egy civil KC-135) és egy Dc-10-ből áll.
Az Omega Air Dc-10 gépe – a hajlékony cső egyelőre csak a haditengerészet és a tengerészgyalogság gépeit képes kiszolgálni. Fotó: Omega Air
Az USA törvényhozásának illetékes bizottságai a civil vállalkozás általi légi utántöltés lényegesen olcsóbb voltával egyszerre két legyet is szeretnének csapni: először is a felszabaduló pénzeszközöket máshova lehetne átcsoportosítani, másrészt az elöregedő légiutántöltő-flotta cseréje már csak közvetve lenne a légierő és a költségvetés gondja. Az elképzeléstől a légierő természetesen egyáltalán nincs elragadtatva. Legfőbb kifogásuk, hogy egy civil társaság gépeit nem parancsolhatnák háborús környezetbe. Valójában sokkal inkább presztízskérdésről van szó, hiszen ezzel megkérdőjeleznék a légierő parancsnoki állományának képességeit, másrészt számos katonától is meg kellene válniuk.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |