Az USA légierejének alacsony hadrafoghatósága, azaz a bevethető gépek száma elsősorban az idősebb gépek rendkívül rossz teljesítményének köszönhető. Tudni kell ugyanakkor, hogy pont ezek a gépek azok, amelyekre az iraki és az afganisztáni hadműveletekben a legnagyobb szükség van. Néven nevezve a típusokat, elsősorban a KC-135 utántöltőgépek és a C-130 közepes szállítógépek azok, amelyek a legtöbb bevetést repülik, ám a legidősebbek is. A KC-135-nél különösen tragikus a helyzet, hiszen a „legfiatalabb” gép is majdnem negyvenéves.
Összességében 2001-ben az USAF hadrafoghatósága 73 százalékos volt, 2004-re ez 68 százalékra esett, míg napjainkban 56 százalék körül mozog. A C-130-ast lassú ütemben ugyan, de folyamatosan cserélik, így ezeknél a gépeknél nem annyira tragikus a helyzet. Nem úgy az utántöltőgépeknél. Egy múlt évi tanulmány szerint a gépeket egészen 2040-ig szolgálatban lehetne tartani. Addigra a legutoljára gyártott KC-135 is 75 éves lenne. Persze felmerül a kérdés, hogy egyáltalán gazdaságos-e még akkor a gépek üzemeltetése a növekvő karbantartási igény miatt. A kérdés azért is kényes, mert légi utántöltés nélkül az USA elveszítheti globális csapásmérő képességét. Ezt már az évezred első éveiben is felismerték, s új típus kifejlesztésének szükségességét is konstatálták, sőt a Boeinget ezzel a feladattal meg is bízták. Azonban ahogy ez lenni szokott, az ügyletet korrupciógyanús körülmények között hozták tető alá, így az USA kormányának vissza kellett lépnie. Végül is nyílt közbeszerzés keretében még ebben az évben eldőlhet, hogy a Boeing vagy a Northrop Grumman/EADS páros szállíthatja-e a jövő utántöltőgépét, amelyek valószínüleg 2013-tól állnak szolgálatba.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |