Az amerikai hadsereg felderítő helikoptere, úgy tűnik, könnyen a fejlesztés stádiumában maradhat. Egymás után jelentkeznek a problémák, amelyek késleltetik az ARH-70 rendszerbe állítását, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen lemondanak róla. Az ARH-70 helikopter, amely a Bell 407 katonai változata lenne, és az OH-58D gépeket váltaná, a leállított Comanche harcihelikopter-projekt pénzügyi hátterét örökölte csakúgy, mint a hadsereg új könnyű szállítóhelikoptere, az UH-72A.
Amíg azonban az európai helikoptergyártó jármüve, amely az UH-60 szállítóhelikoptereket kiegészítve a vietnami érából származó UH-1 helikoptereket váltja, terv szerint állt rendszerbe, addig a Bell 407 helikoptert egyszerüen nem tudják „összeházasítani” a kívánt katonai elektronikával. Ez azért is kellemetlen, mert mind az UH-72A, mind pedig az ARH-70, illetve a beépítendő elektronika külön-külön kiforrott technológia, s pont ez szólt a két típus kiválasztása mellett. Jelenleg a projekt kétéves csúszásban van, s ellentétben az UH-72A-val, amely nemcsak időre készült el, hanem a költségkereten belül is maradt, az ARH-70 költségei megduplázódtak. Gépenként a tervezett 5 millió dollár helyett a gyártó immár 10 milliót kér. Szintén nehezíti a pénzügyi tervezést, hogy utóbbi időben az USA kongresszusa komolyan veszi a büdzsétúllépéseket, s feltehetőleg szankciókkal fogja sújtani a gyártót. Eme tények tükrében könnyen lehet, hogy megpecsételődik az ARH-70 sorsa, s nem fog a hadsereg színeiben repülni.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |