Az USA hadserege sikeresen próbált ki Irakban egy új miniatűr robotrepülőgépet, amelyet egyszerűen csak MAV-ra (Micro Air Vehicle) kereszteltek. A 7,7 kg tömegű járműnek valójában inkább egy helikopterrel vannak közös vonásai, amely a felszíntől általában max. 150 magasságba emelkedik, de ennél lényegesen magasabbra is tud repülni. A MAV-ot két kamerával, egy nappalival és egy éjjelivel szerelték fel, amely értelemszerűen valós időben közvetíti a képet kezelőjének.
A MAV-ot értelemszerüen olyan hadszíntereken alkalmazzák majd, ahol a szabad látás valamilyen módon akadályozott, jelenleg azonban leginkább Irakban, városi környezetben. A jármü – ha úgy tetszik – fly-by-wire-rel rendelkezik, ugyanis a kezelőjének csupán az irányt kell megmondani, a szükséges inputokat a MAV szoftvere végzi el, természetesen figyelembe véve az uralkodó környezeti viszonyokat (pl. szélerősség). A MAV közönséges üzemanyaggal müködik, így szükség esetén akár egy épp arra járó Humveet is meg lehet „csapolni” ahhoz, hogy a MAV újra repülhessen. Ugyanakkor a jármü kialakítása miatt sokat számít, hogy milyen tengerszint fölötti magasságon vetik be. Míg pl. Irakban az üzemanyag akár 60 óráig is elég, addig a hegyvidékes Afganisztánban ez a harmadára csökken. Ettől függetlenül a MAV valószínüleg népszerü lesz a csapatok körében, hiszen egyrészt a szállítókonténerével együtt mindössze 18 kg-ot nyom, így a hátizsákba is gond nélkül befér, másrészt a veszélyesnek számító városi környezetben hallatlanul megkönnyíti a felderítést.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |