2023. 10. 03. kedd
Helga
: 388 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nőhet a légvédelmi rakéták általi fenyegetettség Afganisztánban

Art of WAR  |  2007. 08. 06., 20:14

Afganisztánban a hét végén először indítottak vállról indítható, rövid hatótávolságú légvédelmi rakétát az ottani amerikai erők egyik repülőgépe ellen. A cél egy amerikai C-130 közepes szállító repülőgép volt, amely Délnyugat-Afganisztánban repült alacsonyan. Ezek a gépek látják el zömében az ottani csapatokat, mivel igénytelenebb és robusztusabb nagyobb testvérénél, a C-17-nél. A rakéta célját végül nem találta el, amely annak köszönhető, hogy a személyzet észlelte az indítást, s megtette a szükséges ellenintézkedéseket.

A rakéta feltehetőleg egy SA-7 Strela lehetett. Erre egyrészt a szállítógép személyzetének leírása alapján lehet következtetni, amely szerint a rakéta jóformán az első infracsapdák kilövése után azonnal azokat vette célba, másrészt ez a rakéta az, amely képes úgy ellenállni az afganisztáni körülményeknek, hogy többé-kevésbé müködőképes marad.Az SA-7 első változatai még az 1960-as években jelentek meg, s manapság már elavultnak számítanak. Ez természetesen csak katonai gépek elleni alkalmazásra érvényes. Civil gépek ellen – melyek pilótái nyilván nem rendelkeznek olyan kiképzéssel, amely az ilyen, vállról indítható rakéták észlelését és kivédését szolgálná – továbbra is hatásos fegyver.A tálibok elestével valószínüleg több száz SA-7 rakétát hurcoltak a hegyekbe, ám mivel jóformán hasznavehetetlenek, nemigen alkalmazzák őket. Ez annak is betudható, hogy a rakéta indítása jól látható, így egy esetleges válaszcsapás valószínüleg halálos lehet. Arról nem is beszélve, hogy több hajtómüvel rendelkező gépeket valószínüleg csak megrongálna, mivel a rakéta harci része (típustól függően) 1 kg körül mozog. Ettől függetlenül minden, térségben tevékenykedő pilóta figyelmét felhívták erre a veszélyre, s természetesen minden gépet elláttak a megfelelő védelmi berendezésekkel.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 08., 11:28
Az USS United States repülőgép-hordozót arra tervezték, hogy atomfegyverekkel megrakott bombázógépeket indítson fedélzetéről és ezzel megszűnjön a frissen önállóvá vált amerikai légierő nukleáris csapásmérési monopóliuma. Az USS United States azonban sohasem hagyta el a hajógyárat, mert közbeszólt a politika.
2023. 09. 05., 12:06
A szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) a közelmúltban mutatták be a Szevasztopoli Állami Egyetem és a MoreAgroBioTech kutatási oktatási központ fiatal mérnökei által kifejlesztett tengeri drón, a Sargan prototípusát, amely nevét egy hosszú testű, hegyes orrú ragadozó hal után kapta.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 10. 03., 16:33
A napokban Budapestre szállított Leopard 2A4HU harckocsinak köszönhetően gyakorlativá vált a harckocsizó szakcsoportban tanuló honvéd tisztjelöltek képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi Karán.
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”

  JETfly Magazin

2023. október 2-án, hétfőn a Francia Légierő Mont-de-Marsan légibázisán zajlott le az a hivatalos ceremónia, melynek keretein belül átadták az első Rafale-t Horvátország részére.