A múlt héten megrendezett moszkvai légiszalonon mutatták be Oroszország új, fejlesztés alatt lévő, fegyvereket is hordozó robotrepülőgépét (UCAV – Unmanned Combat Air Vehicle). A gép első ránézésre erősen hasonlít az amerikai fegyveres erők által fejlesztett X-45C UCAV-ra, amelynek okai valószínűleg abban is keresendőek, hogy jelenleg ez az elrendezés veri vissza legkevésbé a radarhullámokat, azaz a UCAV ilyenfajta kialakításával érhető el a legjobb lopakodóképesség.
Az USA haditengerészete és légiereje eddig egymilliárd dollárnál is több pénzt fektetett a harci feladatok végrehajtására is alkalmas robotrepülőgép kifejlesztésére. Ez a UCAV hagyományos repterekről, illetve repülőgép-hordozókról szállna fel, s egyes feladatok ellátását átvenné az ember vezette repülőgépektől. A légierő azonban tavaly még úgy gondolta, hogy nem jött el a UCAV-ok ideje, így kivonult a projektből. A fejlesztést jelenleg kizárólag a haditengerészet finanszírozza, ám az új fejlemények tükrében könnyen elképzelhető, hogy a légierő újra beszáll. A projekt már több éve folyik, a kezdetet az X-45A jelentette, amely ugyan csak kicsinyített méretben készült el, ám technológiai demonstrátorként kiválóan alkalmas volt, azaz a gépet a levegőben tartó szoftvert ezen a gépen fejlesztették ki. A haditengerészet ezenfelül önállóan belevágott azon szoftver fejlesztésébe, amely sikeresen leszállítja a UCAV-ot egy hordozó fedélzetére akár éjszaka és kedvezőtlen időjárási viszonyok között.Az X-45A segítségével „megtanították” a UCAV-ot kötelékben repülni és precíziós bombákat oldani. Az X-45C, amelynek ebben az évben kellett volna először felszállnia, a tervek szerint összesen nyolc 250 fontos (113 kg) SDB (Small Diameter Bomb) vagy 4500 fontnyi (2 t) fegyverteher hordozására lenne képes. Hatótáva elérné a 2300 km-t, és felderítési célokra is lehetne alkalmazni. A robotrepülőgépbe gyömöszölt elektronika függvényében egy X-45C ára elérné a 30 millió dollárt. Nem sokkal nagyobb összegért ember vezette többfeladatú harci gépre is szert lehet tenni.

A Boeing által fejlesztett X-45C (CGI)
Az orosz „Szkat” megjelenése hideg zuhanyként érte az USA légierejének vezetését, még akkor is, ha a múlt héten bemutatott orosz UCAV egyelőre csak egy 1:1 arányú makett. Az USA-ban a különböző think tankek folyamatosan figyelmeztették a katonai döntéshozókat, hogy csak idő kérdése, amíg a világ többi nemzete is saját UCAV-fejlesztésbe fog. Úgy tünik, hogy erre jóval korábban került sor, mintsem ahogy egyes döntéshozók számítottak rá. Az orosz mérnökök szerint két év múlva a „Szkat” repülni fog. Ha minden jól megy, akkor az USA csak addigra fogja befejezni az X-45C fejlesztését és beindítani a gyártást. Oroszország fejlesztését nyilván sokkal készségesebben értékesítené a világpiacon, mint az USA, így egyhamar számos feltörekvő hatalom, elsősorban Kína és India is szert tehet ilyen gépekre. Ezzel pedig az USA ugyancsak elveszítené eddigi előnyét. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy Oroszország eddig csak kis tapasztalattal rendelkezik robotrepülőgépek fejlesztése terén, így könnyen elképzelhető, hogy a tervezett két év megduplázódhat. Az azonban már biztosnak tekinthető, hogy a robotrepülőgépek végleg a hadszíntér részeseivé váltak, s számuk a következő évtizedben jelentősen nőni fog.