2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Magyar–román közös hadgyakorlat a Bakonyban

Art of WAR  |  2007. 09. 06., 11:35

Szakadó esőben nyitották meg a magyar-román közös békefenntartó zászlóalj idei gyakorlatát szeptember 4-én, a Magyar Honvédség nullaponti gyakorló- és lőterén. A lőtértorony előtt felsorakozott 289 katonát – akik közül 71 Romániából érkezett – a Bölcs Előrelátás 2007 nevű gyakorlat két társigazgatója köszöntötte. A román fél, Vasies Ioan ezredes, a 81. lövészdandár hadműveleti főnöke megnyitójában elmondta: a közös zászlóalj már eddig is többször bebizonyította, hogy felkészült az alaprendeltetéséből adódó békefenntartói feladatokra. A gyakorlat magyar társigazgatója, Farkas Imre ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese kiemelte: a zászlóalj legnagyobb ereje abban rejlik, hogy a két modul együttműködése a kezdettől fogva jó.

Az ünnepélyes zászlófelvonást követően a közös zászlóalj törzsfőnöke, Szász Árpád százados érdeklődésünkre elmondta, hogy a zászlóalj román modulját az aradi 81-es dandár 191. lövészzászlóaljának kijelölt állománya adja, míg a magyar modul a debreceni dandár hódmezővásárhelyi MH 5/3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljától kerül ki.

A Bölcs Előrelátás 2007 gyakorlat legfontosabb célja a közös zászlóalj tevékenységének megtervezése, megszervezése és vezetése, a valósághoz leginkább hasonlító helyzetekben. Éppen ezért a magyar–román alegység törzse mellett ezúttal egy-egy lövészszakasz is részt vesz a gyakorlaton. Az MH Bakony Harckiképző Központnál (MH BHK) különféle békefenntartói feladatokat hajtanak végre a gyakorlat során a MILES rendszerrel. Az egymás elleni harcot segítő lézeres harcászati rendszerre azért van szükség, mert az MH BHK ellenerő-századából kijelölt alegység kapta a „rossz fiúk” szerepét. Vagyis azzal a feladattal vonták be őket a Bölcs Előrelátás 2007 gyakorlatba, hogy „törjenek borsot” a magyar és a román békefenntartók orra alá.

 A gyakorlatra a románok csak egyéni harcászati felszerelést hoztak magukkal, a szükséges haditechnikai és fegyverzeti eszközöket a magyarok biztosítják. Így a tíznapos gyakorlat végén megrendezendő éleslövészetet a román katonák is a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyverekkel hajtják végre. A magyar–román közös békefenntartó zászlóalj létrehozásáról még 1998. március 20-án írt alá megállapodást a Magyar Köztársaság és Románia kormánya. Eszerint a közös alegység egyik célja a békefenntartói feladatokban, válságkezelési müveletekben harci erőként való fellépés. Ugyancsak közös cél a béketámogató müveletek végrehajtása, humanitárius, valamint kutató-mentő feladatok ellátása is. A megállapodás értelmében a közös zászlóalj létszáma mindkét fél részéről maximum 500-500 fő lehet, s a modulok a nemzeti szervezetek megtartásával a saját országok területén állomásoznak. A megállapodás fontos kitétele még az is, hogy a zászlóalj az ENSZ Biztonsági Tanácsától, az EBESZ-től vagy a két országgal megfelelő szinten együttmüködő nemzetközi szervezetektől érkező felkérést követően, a magyar és román kormányok együttes felhatalmazása alapján teljesíthet nemzetközi feladatot.

 A közös zászlóalj-parancsnokságon a két haderő azonos mértékben képviselteti magát. A vezető beosztásokat a két fél évente felváltva, országonként egyenlő arányban tölti be. Mindig azonos nemzettől kerül ki a parancsnok és a törzsfőnök, míg a másik fél a zászlóalj két parancsnokhelyettesét delegálja. A közös alegység jelenlegi parancsnoka Nagy Jenő őrnagy, az 5/3-as zászlóalj parancsnokhelyettese.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.