Komoly fenyegetést jelentenek a dízel-elektromos tengeralattjárók is

A dízel-elektromos hajók idejük nagy részét a felszínen vagy ennek közelében töltik (hogy a hajtómü égéstermékétől megszabadulhassanak, illetve friss levegőhöz jussanak). Mikor ezek a hajók a felszínen vagy annak közelében vannak, könnyen észlelhetőek a levegőből. A dízel-elektromos hajók már a kikötőben is könnyen támadhatóak, és a legtöbb ellenfél arra törekedne, hogy bombákkal vagy torpedókkal elsüllyessze őket, még mielőtt kifutnának a tengerre. Ez az, amikor a tengeralattjárók a leginkább sebezhetőek, és a kiképzési feladatok során ezt annyiszor gyakorolják, hogy a tengeralattjárók elhárítását célul kitüző gyakorlatok alatt inkább a nehezebb feladatokra helyezik a hangsúlyt, azaz egy lemerült tengeralattjárót kell megtalálniuk, amely eközben a felszíni hajókat próbálja becserkészni.Az igazán veszélyes tengeralattjárók azok, amelyek ugyan nem nukleáris meghajtásúak, ám levegőfüggetlen meghajtással (AIP – Air Independent Propulsion) rendelkeznek. Ez képessé teszi a tengeralattjárót arra, hogy hosszabb ideig tartózkodjon a mélyben, ami ezáltal nehezebbé is teszi az észlelésüket. Az AIP rendszer segítségével 4-5 napig tud víz alatt közlekedni kis sebességgel (5-10 km/h). A nukleáris meghajtású tengeralattjárók reaktorai pumpáik miatt hangosabbak, és maguk a tengeralattjárók is nagyobbak. Mindkét tulajdonság könnyebbé teszi a nukleáris meghajtású hajók észlelését. Néhány újabb kivitelezésü AIP rendszer képessé teszi a hajókat arra, hogy akár több hétig is a víz alatt maradjanak. Ha az ilyen hajókat felszerelnék megfelelő (ugyanakkor nagyon drága) passzív érzékelőkkel, akkor ezen tengeralattjárók észlelése rendkívül nehézzé válna. Ez a megállapítás döbbentette rá a nagyobb tengeri hatalmakat arra, hogy fokozzák a tengeralattjárók leküzdésére irányuló kutatásaikat, valamint hatékonyabbá tegyék az ezt elősegítő gyakorlatokat.