Az IAI (Israel Aerospace Industries) olyan új rakéta kifejlesztésén munkálkodik, amelyet elsősorban hadihajók elsődleges fegyverzetének szánnak, ám szükség esetén a szárazföldi eszközökről is bevethető lesz. A Gabriel 5 névre hallgató rakéta méreteiben nagyjából az Exocetre és a Harpoonra fog hasonlítani, ugyanakkor a tervek szerint teljesítménye jelentősen felül fogja ezekét múlni. Különösen igaz ez a parthoz közeli környezetben, függetlenül attól, hogy cirkáló vagy gyorsnaszád a semlegesítendő cél.
Az új rakéta tervei feltehetőleg a Gabriel család azon változatán alapulnak, amely a Gabriel II-t váltotta le az izraeli haditengerészetben. Ennek a bizonyos rakétának a létezését soha nem erősítették meg, ám több tény is mellette szól: először is a zsidó állam nem modernizálta a RGM-84D rakétáit, míg a legtöbb ország az RGM-84L specifikációknak megfelelően korszerüsítette rakétáit. Másodszor pedig Izrael indult azon a tenderen, amelyen a szingapúri haditengerészet fregattjait szerették volna korszerübb fegyverekkel ellátni. Az ajánlatuk pontos részletei máig sem ismertek. A tendert végül az RGM-84 Harpoon egyik modern változata nyerte.A Gabriel 5 feltehetőleg az egyik legmodernebb, hajók elleni rakéta lesz, s ahogy írtuk, képességeit elsősorban a part közeli hadszíntereken tudja majd kamatoztatni. A rakéta céljait a mára már megszokott módon találja meg, azaz először inerciális és/vagy GPS-navigációs rendszere segítségével a cél általános irányába halad, utána pedig az aktív keresőfejével találja meg célját. Ez utóbbit olyanná szeretnék fejleszteni, hogy ne csak egy célt találjon meg az adott körzeten belül, hanem fel is ismerje azt. Ez különösen fontos a parti menti vizeken, hiszen ott rendszerint jóval sürübb a hajóforgalom, mint a nyílt tengeren. A rakéta természetesen zavarvédett, illetve célpontjának ellentevékenységétől – függetlenül attól, hogy elektronikusról, dipolkötegekről vagy egyéb megoldásról van szó – sem fog különösebben meghatódni. Egyelőre nem ismert, hogy a rakéta mikortól jelenik majd meg az izraeli haditengerészet hajóin.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |