Észak-Korea ballisztikusrakéta-programjának vizsgálata alapján elmondható, hogy több kulcsfontosságú alkatrészt továbbra is külföldről kénytelenek beszerezni (irányítási és elektronikai rendszerek). Ezzel szemben képesek olyan gyárak létesítésére, melyek alkalmasak a rakéták és a folyékony üzemanyagú hajtómű alkatrészeinek előállítására. A szilárd tüzelőanyagú rakétatechnológia alkalmazásában is sokat fejlődtek az évek során, mégis évekkel le vannak maradva a Nyugat mögött.
Sok esetben becsempészik az országba a szükséges elektronikai eszközöket, vagy egyenesen Oroszországból, illetve Kínából importálják, hiszen a Nyugatról való beszerzés sokkal körülményesebb. Ennek eredményeként az észak-koreai rakétavezérlő rendszerek még primitívnek tekinthetőek, aminek következtében a fejlesztők és gyártók folyamatosan dolgoznak a korszerüsítéseken.
A legnagyobb gondot Észak-Koreának most az jelenti, hogy a rakétákra nukleáris harci részt illesszenek, ami nem tünik egyszerü vállalkozásnak. Az oroszok és a kínaiak nem a legsegítőkészebbek ebben a projektben, hiszen a szóban forgó államok nem örülnének, ha Észak-Korea is rendelkezne nukleáris robbanófejjel ellátott ballisztikus rakétákkal.