Irak, mint amerikai kísérleti lőtér

Egy hasonló létrehozásához az Egyesült Államok területén rendkívüli erőforrásokra és eszközökre lett volna szükség, emellett bármilyen mesterségesen előállított körülmények korlátozták volna a tervezők fantáziáját és a fejlesztéshez használt számítógépek teljesítményét. Az iraki helyzet kimenetele még jelenleg is megjósolhatatlan, ezért előnyös a haditechnikai cégek számára.

Villámcsapás

Az iraki háború kezdetét az Egyesült Államok egy elektromágneses bomba alkalmazásával tette emlékezetessé. 2003. március 25-én (a háború március 20-án kezdődött) az iraki információs minisztérium épületére az Amerikai Légierő repülőgépei ilyen bombát dobtak, melynek következtében órákra megbénult az iraki televízió. A későbbiekben az Egyesült Államok több alkalommal alkalmazott hasonló lövedékeket Bagdad és más iraki városok ellen.

Az elektromágneses bombák az új müködési elvü fegyverek kategóriájába tartoznak. Az elektromágneses impulzusok teljesítményének eredményeképpen a bomba képes harcképtelenné tenni az összeköttetés, valamint az irányítás eszközeit, ezzel együtt képes megbénítani minden fegyver elektromos rendszerét (elsősorban a légvédelmi rakétakomplexumokat), és teszi mindazt úgy, hogy nem követel nagyszámú emberáldozatot, továbbá nem jár az infrastruktúra megsemmisülésével.

Az alapvető különbség a rádióelektronikai lefogás eszközeivel szemben az, hogy az elektromágneses fegyver képes az ellenség elektromos eszközeit harcképtelenné tenni akkor is, ha azok kikapcsolt állapotban vannak. Az elektromágneses bomba hatósugara nem haladja meg a 200 métert. Az Egyesült Államok már korábban is alkalmazott ilyen fegyvert, többek között 1999-ben Szerbia ellen, azonban az Irakban alkalmazott bombák teljesítménye már sokkal nagyobb volt.

V kialakítású védőlemez

Az iraki háború kezdetén az Egyesült Államok hadserege gyakran találta magát szembe úgynevezett terrorista jellegü csoportokkal. Az amerikai technika nem volt alkalmas a terroristák elleni harcra. Néhány amerikai politikus illúziója, a Föld bármely régiójának totális kontrollja az amerikai erők gyors helyszínre juttatásával hozta magával egy könnyü, mozgékony alegység létrehozását egy Amerikában nagyon népszerü gépjármü, a Hummer katonai változata – HMMWV –, valamint a Striker alkalmazásával. Ezek használatával azonban nagymértékben csökkent a csapatok páncélvédelme, aminek egyenes következménye volt a személyi állomány rendkívül magas vesztesége. Irakban ezek a jármüvek éppen úgy kiégtek akna-, repeszakna- és RPG-támadás következtében, mint egy gyufásdoboz, ezért is illették a „matchveh” – „gyufajármü” – gúnynévvel.

Az első két és fél évben az Irakban szolgáló amerikai katonák önállóan próbálták védeni önmagukat az aknák és saját készítésü robbanószerkezetek ellen, kisegítő páncéllapok felhelyezésével. Ennek következtében nagymértékben csökkent a gépjármüvek gyorsulási és manőverezési képessége, ami még több halálos áldozatot követelt.

Ez a keserü tapasztalat vezetett egy új, aknabiztos, V kialakítású fenéklemezzel ellátott, páncélozott harcjármü gyors kifejlesztéséhez és bevezetéséhez.

Az új konstrukciónak köszönhetően nőtt a személyi állomány akna-, repeszakna- és RPG-támadások elleni védelme, nem csökkentve ezzel az alegység mobilitását.

2004 végétől az Egyesült Államok hadseregének harci egységeit gyors ütemben kezdték ellátni a Cougar gépjármücsalád tagjaival. Az új jármüvek jelentősen felülmúlták Hummerek és BTR-ek képességeit. A jármüvek személyzete és a jármüben tartózkodó katonák egy esetleges aknarobbanás esetén mindössze jelentéktelen sérüléseket szenvedtek. Ugyanakkor az iraki harcosok megtalálták annak a lehetőségét, hogyan semmisíthetik meg ezeket a jármüveket. Egyszerüen nagyobb teljesítményü lövedékeket kezdtek alkalmazni, olyanokat, amelyek teljesítménye egyenértékü több harckocsi-elhárító akna teljesítményével. 2008 elején már semmisítettek meg a Cougar gépjármücsaládhoz tartozó harcjármüvet ilyen „aknakoktéllal”.

A Cougar család bevezetésével egy időben a Pentagon megkezdte a Hummerek második generációs katonai változatának kifejlesztését. 2008 elejére az USA katonai vezetése meghatározta az új jármüvel szembeni elvárásokat: magas mobilitás (a sebesség nem kevesebb mint 160 km/h egyenetlen, hepehupás terepen) és természetesen megerősített páncélvédelem. A jármüvek első kísérletei (nem elképzelhetetlen, hogy iraki területen) 2010-ig zajlanak. 

Városi harckocsik

Az iraki városok utcáin zajló harcok bebizonyították, hogy a különleges rendeltetésü mobil alegységek és csoportok nem képesek hatásosan tevékenykedni harckocsialegységek támogatása nélkül. A hidegháború idején megalkotott amerikai Abrams harckocsik azonban nem voltak megfelelőek ilyen jellegü müveletekre. Az iraki városokban ezek a harckocsik „vak macskákká” változtak. A Pentagon sürgősen megkezdte fő harckocsitípusainak, az M1A1-nek és az M1A2-nek modernizációját.

Kifejlesztették a SEP készletet, amely nagyban javítja a harckocsik személyzetének tájékozódási képességét városi körülmények között (infravörös kamerák és adók, külső telefon a harckocsi külső felületén a lövészekkel való kapcsolattartás biztosítására), valamint növelték a harckocsi páncélvédelmét.

Figyelmen kívül hagyva a rendszer hatásosságát, alkalmazását Irakban nem igazán tette lehetővé magas ára, ami hátráltatta széles körü alkalmazását harci cselekmények során. A SEP nagy költségeinek eredményképpen kifejlesztettek egy sokkal olcsóbb rendszert a TUSK-ot (tank urban survival kit = harckocsi városi túlélőfelszerelés), amelyhez kevésbé költséges berendezéseket alkalmaztak. A TUSK rendszert most a korábban „lekonzervált” M1A1 típusú harckocsikba építik be, amelyeket „kikonzerválnak”, elvégzik rajtuk a szükséges javításokat, és Irakba küldik őket – az amerikai hadvezetés véleménye szerint jelenleg ez a legoptimálisabb megoldás.

Elektronikus harcosok

Irak a különböző típusú pilóta nélküli rendszerek alma materévé vált. Ezek a rendszerek itt lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák minden képességüket, illetve fény derüljön esetleges hiányosságaikra. Az iraki háború lehetőséget biztosított a Pentagonnak, hogy kidolgozza a pilóta nélküli eszközök alkalmazási lehetőségeit harci körülmények között, és elsősorban létrehozták az összeköttetésnek azon módját, amelynek segítségével a pilóta nélküli eszközök kommunikálni képesek az irányító központtal, az egység parancsnokával, de akár az egyes katonákkal is. Irakban az Egyesült Államok első alkalommal alkalmazta a pilóta nélküli eszközöket különböző típusú fegyverekkel, így például a háború kezdetén, 2003 márciusában az MQ–1 Predator típusú UAV Hellfire II típusú rakétákkal mért csapást iraki légvédelmi tüzérségi állásokra.

A pilóta nélküli repülőeszközök mellett az Egyesült Államok Irakban több, különböző távolságokból irányítható robotokat is alkalmaz aknamentesítésre, épületek felderítésére, illetve terepfelderítésre. 2007 végén a Pentagon első alkalommal alkalmazott harci robotokat az ellenség élőereje ellen. A kísérletek az eszközök magas hatékonyságát bizonyították, aminek köszönhetően az épületekben rejtőzködő iraki ellenállók megsemmisítése amerikai veszteség nélkül megvalósítható. Az amerikai hadvezetés most dolgozza ki a harci és felderítőrobotok alkalmazásának szabályait. Ez a dokumentum lesz hivatott arra, hogy meghatározza az „elektronikus harcosok” későbbi, harci körülmények közötti alkalmazásának feltételeit. A közeljövőben a szárazföldi erők felderítőcsapatait, valamint a tengerészgyalogság egyes egységeit „harci robot alegységekkel” kívánják felszerelni.

Mikrohullámú ágyú

Irak többek között arra is lehetőséget biztosított az Egyesült Államoknak, hogy minden, korábban kifejlesztett és napjainkban is fejlesztés alatt álló fegyvereket is kipróbáljon. Így többek között Irakban alkalmaztak először mikrohullámú ágyút irányított mikrohullámokkal. A fegyver nem okoz komoly sérüléseket, de alkalmazásával az amerikai egységek tömegtüntetések, tömegmegmozdulások alkalmával irányítani és kontrollálni képesek a tüntetők viselkedését.

Az orosz szerző megjegyzése: Csak azokat a fő fegyvertípusokat vizsgálták, amelyeket az utóbbi öt évben fejlesztettek ki. Mindezek mellett Irakban folytak kísérletek rádióelektronikai harceszközökkel, különböző rendeltetésü és típusú rakétákkal, lőfegyverekkel, optikai és infravörös célmeghatározó és célzórendszerekkel – összességében több mint ezer különféle haditechnikai eszközzel.

Fordította: Fekete Róbert