2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Egy harckocsi kálváriája

Art of WAR  |  2008. 05. 14., 21:37

Az indiai védelmi minisztérium a hazai fejlesztésű Arjun harckocsik tömeggyártását szorgalmazná. Ebből a típusból néhány tucat 2002-ben kezdte meg korlátozott szolgálatát, közel két évtizedes fejlesztési munkálatokat követően. A konstrukció azonban messze van még a tökéletestől, hiszen komoly teljesítménybeli és megbízhatósági hiányosságokkal rendelkezik. Ennek következtében India úgy határozott, hogy a már megépült 35 darab Arjunt kiképzési célokra fogják hasznosítani, azonban ez az elképzelés is kútba esett…

A kormány igen nagy reményt füzött ehhez a harckocsihoz, amit India katonai sikerének kulcsaként is emlegettek. A tesztelések viszont aggodalomra adtak okot, hiszen folyamatosan jelentkeztek a problémák a jármü különböző rendszereiben. A védelmi minisztérium azonban mindezek ellenére sem mondott le az Arjunról. A helyzet nyolc évvel ezelőtt vált kritikussá, amikor az indiai hadseregnek égető szüksége volt az új generációs tankokra, az Arjun pedig nem volt bevethető állapotban. A krízis átmeneti megoldására az állam 310 darab T-90-es tankot rendelt Oroszországból, és az indiaiak bíztak abban, hogy ezek áttanulmányozása után életre kelthetik majd saját fejlesztésü harckocsijukat. Az alkatrészek gyártása is komoly problémát jelentett India számára, hiszen a kirívóan magas előállítási költségek miatt az Arjun többe került volna, mint az importált T-90-esek.

Hat évvel ezelőtt a védelmi minisztérium újabb próbát tett az Arjun-tender érdekében, hiszen úgy döntött, hogy leszerelteti az Arjunok lövegtornyait, és helyettük a dél-afrikai Denel T-6 típussal szereli fel a tankokat. Idővel kiderült, hogy ez az elképzelés sem kivitelezhető, ezért a hadsereg megkezdte az 1700 darab T-72-esből álló flottájának korszerüsítését. Számos vélemény azt tükrözi, hogy az Arjunok kálváriájának fő okozója maga az indiai kormány, ami többet foglalkozik a sajtóhírek közzétételével, mint magával a konkrét problémával.

Az elmúlt két évben India az orosz T-90-eseket tekintette az elsődleges harckocsijának. Ennek ellenére az Arjun fejlesztése tovább folytatódott, és az indiai kormány újabb 124 darab Arjun beszerzéséről döntött.  Ebből is látszik, hogy az indiaiak kitartóan törekszenek arra, hogy végre egy müködőképes, saját fejlesztésü harckocsi-flottával rendelkezhessenek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
2023-03-21 15:21:41
Egy igazán sűrű, de eredményes 2022-es évet tudhat maga mögött a Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. Az új magyar fegyvercsalád – a Magyar Honvédség szakembereivel történő – közös fejlesztésével ugyanis korántsem értek véget a feladatok és kihívások.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.