Hisztéria vagy valóság az elásott harcjárművek rejtélye?

A Veszprém megyei Szápár községben – az eredeti tudósítás szerint – amatőr roncskutatók végeztek müszeres méréseket, amelyek eredményeképpen megállapították, hogy 3 db II. világháborús harcjármü található a föld alatt elásva. A hírt egyébként egy 82 éves helyi szemtanú is megerősítette. Az idős férfi elmondta, hogy a háború alatt, az akkor még vízmosáson átívelő hídon lévő tankot lovas kocsijával levontatta az árokba. Később ezt temették be a jármüvel együtt. Ma út vezet át rajta, és körülötte a település épületei vannak. Ezek a harceszközök és feltehetőleg a hozzájuk tartozó lövedékek, pedig állandó veszélyt jelentenek az ott élő emberekre. A „szenzációs” (vagy inkább szenzációhajhász?) hírben további nyomatékként szerepel még az Sd.Kfz. megnevezés is. Ebből azonban nem derül, és nem is derülhet ki semmi, így a harcjármü pontos típusjelzése sem. Ugyanis a fémkereső müszerek erre bizony már nem alkalmasak. Az alábbiakban jöjjön néhány következtetés a különös esettel kapcsolatban.

A helytörténészek és kutatók számára kétségtelenül fontosak az egykori szemtanúk visszaemlékezései. Azonban minden esetben kellő forráskritikával kell élni, ugyanis a beszámolók nem mindig pontosak. Éppen ezért a legfontosabb, hogy lehetőség szerint mindig törekedjünk az elmondottak valóságtartalmának ellenőrzésére. A szápári esetben például jó lett volna megtudni az érintettől, hogy – emlékezete szerint – kerekes, féllánctalpas vagy lánctalpas jármüvet vontatott-e? Esetleg ennek volt-e felépítménye, tornya, lövege stb. (A II. világháborús civil, de még akár katona szemtanúk is hajlamosak – márcsak az azóta eltelt idő okán is – pontatlan megfigyelésekről beszámolni. Így például a visszaemlékezők nagy hányada a német harckocsikat Tigrisként, a repülőgépeket pedig, általában Stukaként, esetleg Messerként emlegeti.)

Az Sd.Kfz. (Sonderkraftfahrzeug – különleges gépjármü) megnevezéssel ugyan nagyot nem tévedett a tudósítás írója, ám azt már biztosan nem tudta, hogy a Wehrmacht minden egyes gépjármü típusát (a motorkerékpároktól, a teherautókon keresztül, a harckocsikon át, a gulyáságyúig bezárólag) besorolták egy „azonosító” szám mögé. (Így például a Sd.Kfz 250/1-es jelzés, egy lövészpáncélost takart.) Tehát Szápáron – kis túlzással – bármilyen jármüvet is eláshattak a háború után. Továbbá képtelenség lenne lovas kocsival, mondjuk az 50 tonna feletti Tigris vagy a 45,5 tonnás Párduc – akár még sérült állapotában – történő vontatása is. De ez ugyanúgy vonatkoztatható a közepes harckocsikra is. Tulajdonképpen inkább csak a kisebb rohamlövegek, esetleg az ezeknél jóval könnyebb lövészpáncélosokról lehet valójában szó. (A Jagdpanzer 38 (t) Hetzer 15,75 tonnát, míg például a fent említett Sd.Kfz 250/1 lövészpáncélos mindössze 5,4 tonnát tett ki.)

A helytörténeti kutatók számára ilyenkor kell a másik fő forrásokat, az írásos dokumentumokat – ha vannak ilyenek – felkutatni. A harcoló alakulatok eddig közreadott hadi krónikáiból megtudhatjuk azt is, hogy 1945. március 19-22. között Szápáron, és annak környékén is komoly küzdelmeket folytattak egymással a német-magyar, illetőleg a szovjet csapatok. Ebben az időben a 3. SS „Totenkopf” hadosztály „Barth”-harccsoportja (amely a 3. SS páncélgránátos-ezred három zászlóaljának maradványaiból, valamint a 3. SS-páncélos-felderítőosztály részeiből állt), illetőleg a 12. SS „Hitlerjugend” páncéloshadosztály egyes alakulatai is megfordultak a kis településen. Sőt március 19-én délután szintén Szápárra helyezték át a Hitlerjugend hadosztály előretolt harcálláspontját, ezen kívül ugyanott volt állásban a 12. SS-páncélos légvédelmi tüzérosztály is. Így elméletileg akár még Tiger E nehézharckocsit, Pz. V Párducot, Pz. IV-et, továbbá StuG. III rohamlöveget, vagy akár Panzer IV/70 vadászpáncélost is láthattak (volna?) a faluban. A hadinaplók ellenben nem számolnak be Szápáron elszenvedett harckocsi veszteségekről. (A harcok során viszont Szápárban bizonyíthatóan 38 német, 20 magyar, és 24 szovjet katona esett el.) A jelentések viszont egyéb haditechnikai eszközökről már nem szólnak. Ezek után könnyen elképzelhető, hogy a harcok következtében – különböző okokból – más jármüvek (lövészpáncélos, páncélozott csapatszállító stb.) esetleg visszamaradtak. A néhány tonnás gépezetek állati erővel történő vontatása már jobban hihető történetnek tünik. További kérdésként merülhet fel, hogy a II. világháború után ezeket miért nem szállították el – mint annyi más mindent – a beolvasztásra.

A különös eset kivizsgálása mindenképpen az illetékes hatóságok feladata lenne. Sajnos napjainkban a nagyszabású kutató-munkákra kevés anyagi fedezet van. Az esetlegesen szükséges technikai eszközök (daru, vontató, munkagép, egyéb gépek stb.) felvonultatása és biztosítása pedig ugyancsak költséges vállalkozás. A szápári leleteknek – feltéve, ha tényleg léteznek –, azért lenne nagy jelentőségük, mert Magyarországon, a II. világháború német harcjármüveiből, szinte semmi sem maradt fenn az utókor számára.