Forradalmi találmánnyal rukkolt elő az amerikai védelmi minisztérium kutatásokért felelős részlege (DARPA). A BigDog névre keresztelt négylábú robotkutya ugyanakkor inkább hasonlít egy csomagokkal megrakott szamárra, mint egy komoly katonai küldetést végrehajtó technikai vívmányra. Az új robot képes lépegetni, futni, mászni és mindezeket akár egyenetlen talajon is. Mozdulatai hasonlítanak a Csillagok háborújából ismert birodalmi lépegetőjére. Méreteit tekintve hossza 1 méter, magassága 0.7 méter, súlya pedig 75 kilogramm.
Számítógépes vezérlése segíti a helyzetváltoztatásban, a lábak megfelelő koordinációjában, továbbá a különböző szenzorok kezelésében. Korszerü irányító rendszerének köszönhetően képes megteremteni a lábak egyensúlyát, és az egyenetlen talajon is biztosított a megfelelő navigáció. A külső körülményeket felmérő szenzorokon túl, a BigDog belső állapotáról (hidraulikus nyomás, olaj hőmérséklet, motor hőmérséklet stb.) is átfogó képet kaphatunk a körültekintően elhelyezett érzékelők segítségével.

A robotkutya körülbelül 7 kilogrammnyi rakomány elszállítására képes, alkalmas a 35 fokos emelkedő megmászására, valamint a kőtörmeléken is képes nagy biztonsággal átkelni. A tervezőmérnökök a kialakításánál azt vették figyelembe, hogy vannak olyan helyzetek és területek, amikor a “láb” hatékonyabban vethető be, mint a kerék. Az eddig elért eredmények és prototípusok alapján kijelenthető, hogy az új találmánynak van létjogosultsága, ugyanakkor természetesen szükség van még módosításokra és a felmerő problámák megoldására.
Ezt a különleges szerkezetet olyan helyeken is be lehet vetni utánpótlás szállítására, ahova a telepített aknák vagy az ellenséges tüz miatt ember vezette jármüveket nem küldenének a stratégák. Jellemzően ilyenek a városokban folytatott harcok, ahol egy-egy kényesebb szituációban a katonák könnyen bent rekedhetnek olyan helyeken, ahová igen nehéz nekik lőszert, élelmiszert és vizet juttatni. A robotkutya ezen is segíthet, de a nehéz, csak gyalog járható hegyvidéki terepen is a katonák segítségére lehet.