2023. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 390 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

II. világháborús katonai járművek kalapács alatt

Art of WAR  |  2008. 12. 02., 07:04

2008. november 22-én, szombaton, Naxxar-ban, a Parish Street-en délelőtt 11 órától egy nem mindennapi árverést tartottak. Ezúttal ugyanis egy 25 darabból álló jármű és motor kollekció került kalapács alá. A II. világháborús brit gépjárművek egy magángyűjtő kollekciójához tartoztak korábban. A közlekedési eszközök többségét – kivonásuk előtt – Máltán használták az angolok, így a kis sziget jellemző festését „viselik”.

Az aukciót Joseph Sammut vezette, aki elmondta, hogy a jármüvek között volt egy négyszemélyes, rádiós Austin. A közepes szállító jármüveket egy-egy benzines Fordson, továbbá – az előző tulajdonosa által felújított – Bedford képviselték. Ezen kívül eladásra kínáltak még egy 1942-ben gyártott, 4 tonnás, Ford V8-as utász gépjármüvet is, melyet zöld és fekete festéssel láttak el.

Ezen kívül – szintén Máltáról került elő – az az angolok által használt Willis Jeep is, amely korábban már egy motorcserén is átesett. Ezt a parancsnoki jármüvet ugyanúgy felszerelték rádióval, mint az Austint. A motorok közül pedig, egy-egy BSA, Norton és Matchless került terítékre.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága az utazási kereslet növekedése és szélestörzsű flottájának bővítése miatt tapasztalt pilótákat toboroz Magyarországról is.