2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Új egyenruhát kapnak a pilóták

Art of WAR  |  2009. 05. 18., 20:17

Az amerikai légierő (USAF) vezérkari főnöke a közelmúltban találkozott a Uniform Program Office illetékeseivel, hogy megtárgyalják a légierő új egyenruhájának részleteit. Egyre égetőbb szükség volt ugyanis egy kényelmesebb, ugyanakkor nagyobb védelmet nyújtó egyenruha kifejlesztésére, hiszen ez komoly részét képezi a pilóták mindennapjainak. Magán a harci egyenruhán (ABU – Airmen Battle Uniform) is komoly változtatásokat kellett végrehajtani, mivel többen is panaszkodtak arra, hogy – például - túl meleg.

A légierő illetékesei különböző szervezetekkel és textilipari szakemberekkel közösen dolgoztak ki egy új, ellenállóbb, könnyebb és a korábbinál jóval kényelmesebb harci egyenruhát. Újdonság továbbá, hogy az új design kialakítása során eltávolították a ruha bélését, illetve belső zsebeit is. Az új ruhát várhatóan 2010 nyarától viselhetik majd a légierő pilótái. A hideg időben használatos ABU parka kabát gyártására is fokozott figyelmet fognak ezentúl szentelni, mivel korábban többször is hiány volt ebből a termékből. Ezidáig több mint 145.000 darab ilyen APEC (All-Purpose Environmental Camouflage) kabátot gyártottak le, 2009 végéig azonban további 400.000 darabot gyártanak majd belőle.

Az egyenruha modernizálása alól a jól bevált zsálya-zöld bakancsok sem képeznek kivételt. A különböző változatokban elkészült lábbelikre azonban tisztíthatósági panasz érkezett, főként a müszaki és az egészségügyi egységekben dolgozóktól. A probléma kiküszöbölése érdekében a bakancs ezentúl fekete színben is hozzáférhető lesz, továbbá jelenleg is tesztelés alatt áll egy szennyeződéseknek ellenálló változat kifejlesztése. A szárazföldi bevetéseken használatos egyenruhák esetében a tüzállóságot vizsgálták meg részletesebben, és a közelmúltban szintén kifejlesztésre került egy speciális tüzálló ruházat, amit azonban csak a specifikus bevetésekre induló pilóták viselhetnek.

A jó öreg zöldszínü bakancsra is érkezett panasz...

Szeptemberben várható az új PT (Physical Training) egyenruha bevezetése, melynek kifejlesztése során több lehetséges változatot is teszteltek. A pilóták igényeit figyelembe véve az öltözék minden egyes darabját úgy alakították ki, hogy megfeleljenek a fokozott igénybevételnek, a kényelmi szempontoknak és nem utolsó sorban a praktikusságnak. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.

  JETfly Magazin