Titkos háborús alagutak a doveri sziklák alatt

A Dover Castle rövid története

A Brit-szigeteket Európától elválasztó La Manche csatorna legkeskenyebb - Calais és Dover közötti - szakasza a történelem folyamán mindig is stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen a kontinensről érkező hódítók szinte kivétel nélkül itt próbáltak átkelni a viharos Csatornán. Már a rómaiak is felismerték a doveri "fehér sziklák" birtoklásának fontosságát így világítótornyot, valamint helyőrséggel ellátott katonai tábort is építettek. Később a szászok uralták a területet, akik egy falakkal körülvett erődtemplomot emeltek a római kori romok helyén. A Hódító Vilmos vezérletével érkező normann seregek 1066-ban a hastingsi csatában legyőzték a szászokat és átvették a hatalmat a szigetországban. A normannok partraszállása után a doveri erődtemplomot Vilmos parancsára azonnal megerősítették és kibővítették. A 12. század végén aztán II. Henrik teljesen átépítteti az erődöt, magas falakkal és bástyákkal körülvett, négyszög alaprajzú várat emeltet, mely akkoriban a legnagyobb ilyen jellegü építmény volt egész Angliában. 1216-ban a francia seregek ostromolják a doveri várat, majd a különféle trónviszályok kapcsán cserél többször is gazdát. A középkor folyamán számtalanszor bővítették és átépítették, így alakult ki a napjainkban is látható, hatalmas alapterületü erődrendszer. Az angol polgárháború során a parlamentarista erők kezére került a vár és vele együtt a Csatorna feletti ellenőrzés is. A napóleoni háborúk során hatalmas földsáncokat emeltek a középkori falak mögé, melyek egyrészt védelmet adtak az új, nagyobb átütő erejü tüzérség ellen, másrészt kiváló platformként szolgáltak a saját ágyuk részére. A 19. és a 20. században a modern hadviselés térhódításával párhuzamosan egyre csökkent a várak jelentősége így a Dover Castle fejlesztésével sem foglalkoztak egészen a II. Világháború kitöréséig.

A Dover Castle kívülről a szigetország többi, középkori müemlék erődjére hasonlít, a mélyben azonban igazi titkot rejt. A britek úgy alakították ki az alagútrendszert, hogy annak a felszínen semmilyen nyomát nem lehetett észrevenni. Látszólag nem állomásoztattak csapatokat az erődben és pusztán néhány kisebb löveget helyeztek csak el megtévesztésül. A németek nem is tulajdonítottak nagy jelentőséget az ódon várnak.

Megváltozott szerepkörben a II. Világháború idején

A hatalmas gyarmatbirodalmához ezer szállal kötődő Brit-szigetek ellátását csak a tengeren keresztül lehetett megoldani, így a II. Világháborúban ismét felértékelődött a doveri szorost felügyelő vár szerepe. Hatalmas partvédő ágyúkat telepítettek az ódon falak közé, melyek egy esetleges német invázió esetén komoly veszteségeket tudtak volna okozni a partraszálló haderőben és az azokat támogató haditengerészeti egységekben. A doveri tüzérség puszta jelenléte is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a német hadsereg meg sem kísérelte az Anglia elleni inváziót. A partvédő tüzérségnek otthont adó erődrendszer azonban egy titkos, rendkívül nagy jelentőséggel bíró másik feladatkörrel is gazdagodott. Még a 18. század végén a francia inváziótól tartó angolok számos alagutat fúrtak a puha kréta-kori mészkőbe, melyeket sikerült titokban tartani a kíváncsi szemek elől. Ezek az alagutak szolgáltak alapul egy rejtett harcálláspont létrehozásának, melynek kialakítása az 1930-as évek második felében kezdődött meg. A Hitler által vezetett náci Németország jelentette fenyegetés fokozódása miatt ugyanis szükségessé vált egy olyan irányító központ létrehozása Dél-Angliában, ahonnan invázió esetén a védelmet irányítani lehet. A La Manche-csatorna Calais és Dover közötti szakasza volt a legveszélyeztetettebb, hiszen valószínüsíthető volt, hogy a német csapatok itt fogják megkísérelni az átkelést. A német Kriegsmarine ugyanis – a felszíni flottaegységeket tekintve - jelentős hátrányban volt a brit Royal Navy-vel szemben, így egy sikeres partraszállást a stratégák szerint csak akkor tudtak volna lebonyolítani, ha azt meglepetésszerüen, minél gyorsabban (a brit flotta főerőinek megérkezése előtt) egy viszonylag keskeny partszakaszon hajtják végre.

 A középkori vár udvarán semmi sem utal az alagútrendszerre.

1939-ben, a Lengyelország elleni német támadást követően ugyan felgyorsultak a föld alatti építkezések, de azt biztosan nem gondolták a britek, hogy nem egészen egy év múlva már szükségük lesz az alagútrendszer szolgálataira. A lengyel háború idején 1940-es, egész Nyugat-Európát váratlanul érő, megsemmisítő erejü német Blitzkrieg hetek alatt elsöpörte a francia hadsereget és visszaszorította a Brit Expedíciós Hadtestet. A Csatorna felé hátráló angol hadosztályok halálos csapdába kerültek, melyből egyetlen kiút volt csak. Nehézfegyverzetüket és teljes jármüállományukat hátrahagyva a Royal Navy hadihajóin, illetve minden egyéb létező vízi jármüvön elmenekülni az egérfogóból. A Dinamo hadmüvelet néven elhíresült akciót egy titkos harcálláspontról, a doveri „Fehér sziklák” mélyén rejtőző alagútrendszerből irányította Bertram Ramsay altengernagy.

Az alagútrendszer felépítése

A középkori vár alatt rejtőző, három jól elkülönülő szinten kialakított alagútrendszer bejáratát kiválóan álcázták, így még akkor sem fedezték fel a németek, amikor közvetlenül átrepültek a müemléknek látszó vár felett.

A kommunikációs és térkép szoba. Az alagútrendszer helyiségeit felszerelték a kor legmodernebb eszközeivel. A különböző rádióadók és vevők biztosították a főparancsnoksággal és a légierő irányító-központjaival, a lokátorállomásokkal valamint a haditengerészet egységeivel az összeköttetést. Igazi összhaderőnemi irányítóközpont volt az alagútrendszerben.

A földfelszínhez legközelebb lévő szinten volt a telefonközpont, a gyengélkedő és a központi irányító terem, az alatta lévő kazamatákban a legénységi szállások, háló és szociális helyiségek, a legmélyebben fekvő, legutoljára elkészült alagutakban pedig raktárak, valamint egy másik kórház helyezkedtek el. 

Az alagútrendszerben egy jól felszerelt kórház is helyet kapott. Napjainkban az eredeti állapotoknak megfelelően láthatjuk a különböző létesítményeket. Jellemző, hogy a mütőszoba úgy van berendezve, mintha öt perccel ezelőtt is még operáltak volna…

A II. Világháború idején egyidejüleg néha több száz katona dolgozott a titkos harcállásponton, így nagy kapacitású konyhára és étkezdére is szükség volt.

Egy vontatható löveg a vár udvarán. A II. Világháború idején még a látszatát is kerülték, hogy bármilyen katonai célra használnák a "müemléket".

A doveri alagútrendszert a II. Világháború után nem használták egy ideig, de a létesítményt müködőképes állapotban tartották. Az 1961-es "Kubai válság" idején egy esetleges atomtámadástól tartva ismét megnyitották és a harcálláspontot beüzemelték. Napjainkban a doveri, egykor  titkos alagútrendszer múzeumként üzemel, mely bárki számára - belépődíj ellenében - megtekinthető. A kiállítás érdekessége, hogy a létesítményt eredeti állapotában tekinthetjük meg, hang, fény és dekorációs kellékek segítségével olyan benyomást keltenek, mintha most is üzemelne.