2025. 05. 20. kedd
Bernát, Felícia
: 403 Ft   : 358 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A britek ezentúl külföldről is vásárolnak páncélozott harcjárműveket

Art of WAR  |  2009. 07. 06., 20:25

Nagy-Britannia ezidáig főként hazai gyártóktól vásárolta páncélozott járművei nagy részét, a brit védelmi minisztérium közelmúltbéli bejelentése azonban egy új korszak kezdetét jelentheti a járművek beszerzését illetően. Ez a döntés már évek óta téma volt a briteknél, hiszen az elmúlt években voltak arra utaló jelek, hogy a hazai gyártók mellett érdemes lenne a külföldi cégeket is versenyeztetni egy-egy vásárlást illetően.

Az utóbbi két évben például a Panther harci jármüveket Olaszországból importálta Nagy-Britannia, és az Egyesült Államoktól is szeretett volna Piranha V kerekes páncélozott jármüveket vásárolni. Ez utóbbi üzlet azonban – különböző felmerülő problémák miatt - nem jöhetett létre. A britek szerint a külföldi cégek konkurenciaharcával jobb áron juthatnak majd hozzá a jármüvekhez, továbbá ezáltal olyan egyedi konstrukciókat is beszerezhetnek, melyekhez hasonlót nem gyártanak Nagy-Britanniában. A nemzetközi vásárlásokkal kapcsolatban a briteknek csupán annyi kikötésük van, hogy a szükséges karbantartást, illetve átépítéseket hazai körülmények között kivitelezhessék.

A harckocsi és számtalan más páncélozott jármü feltalálása is a britek nevéhez füződik. A II. Világháború után is Nagy-Britannia maradt ezen jármüvek legfőbb fejlesztője és gyártója, a hidegháború befejeződésével azonban módosult a helyzet, hiszen a többi ország is egyre érdekeltebbé vált a jármüvek gyártásában. Ez természetesen negatív hatással volt a brit AFV (Armored Fighting Vehicle) iparra is, így a britek nem hagyhatták figyelmen kívül a külföldi gyártók termékeit sem.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-06-20 15:28:26
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
2024-05-28 13:25:58
A Roszatom nukleáris üzemanyagot gyártó részlegéhez, a TVEL-hez tartozó Csepecki Gépgyárban megkezdték azoknak a speciális spirálbordás titáncsöveknek a gyártását, amelyek a világ majdani legnagyobb atomjégtörő hajóján a gőzfejlesztők szerkezeti merevségét biztosítják.
2024-05-24 10:15:38
A Flotprom internetes szakportál 2024. május 2-án közzétett információi szerint a Volga mellett fekvő Zelenodolszkban működő Gorkij Hajógyárban, a hónap folyamán két új hadihajót bocsátanak vízre, a Karakurt-osztályú (Project 22800) Tájfun korvettet és a Project 22160 típusú, Viktor Velikij járőrhajót.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Ma (2025. május 19.) 21 éve, hogy a Wizz Air elindította első járatát Katowice és London között, a születésnap alkalmából a légitársaság akciót hirdetett: akár 21 százalékos kedvezménnyel is foglalhatók jegyek korlátozott számban a honlapon, illetve a mobilalkalmazásban.

  NÉPSZERŰ HÍREK