A 41. héten, azaz október 5–11-e között 60 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül tizenhárom esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Nagy Balázs főtörzsőrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1911 bejelentést kaptak.
Október 5-én a Komárom-Esztergom megyei Szárligeten, a település labdarúgópályája mögött végzett tereprendezési munkálatok során bukkantak a munkások egy, a második világháborúból visszamaradt kézigránátra. A helyszínre érkező tüzszerészek – Strak Vince törzsőrmester, járőrparancsnok vezetésével – a terület müszeres átvizsgálásakor még két kilogrammnyi vegyes gyalogsági lőszert is talált. A gránátot és a lőszereket a tüzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.
Ugyanezen a napon Pécsett is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. Az egyik hipermarket áruház melletti füves területen ugyanis egy kézigránátot találtak az arra járók. A helyszínre küldött tüzszerész járőr – Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy a gránát gyakorlót, azaz sem gyújtó, sem pedig robbanószerkezetet nem tartalmaz, így a központi gyüjtőbe szállították.
Október 7-én Tatán, az Új úton található Jávorka Sándor szakközépiskolához riasztották a tüzszerészeket, hiszen az intézmény területén zajló tereprendezési munkálatok közben egy 37 milliméteres páncéltörő gránát került elő. A második világháborús veszélyes szerkezetet a Hadházi Sándor zászlós vezette tüzszerész járőr a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.
Ugyanezen a napon a Veszprém megyei Eplényben, az egyik magánpanzió nyitott udvarán, a háztól 20 méterre, földmunkálatok közben bukkantak egy 45 milliméteres páncéltörő gránátra a munkások. A veszélyes szerkezetet a Hadházi Sándor zászlós vezette járőr robbantotta fel.
Október 8-án a Heves megyei Tarnazsadányról, a használaton kívüli szeméttelepről jelentették a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, hogy egy, a második világháborúból visszamaradt kézigránátot találtak. A szerkezetet az Érsek János törzsőrmester vezetésével helyszínre érkező járőr szállította el és semmisítette meg.