2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Csapatzászlót kapott az MH KIAK

Art of WAR  |  2009. 10. 23., 10:17

Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, csapatzászlót és köztársasági elnöki zászlószalagot adományozott az MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központnak. A csapatzászlót Dr. József Péter, HM jogi szakállamtitkár adta át az államfő nevében október 21-én Ipcsics József ezredesnek, a Központ parancsnokának.

A zászlószalagot Palásti Ferenc dandártábornok a Köztársasági Elnöki Hivatal katonai főosztályvezetője kötötte fel a csapatzászlóra, melyet a HM Tábori Lelkészi szolgálatok jelen lévő vezetői, képviselői áldottak, illetve szenteltek meg. Ünnepi köszöntőjében Dr. József Péter méltatta a csapatzászló-adományozás, mint az egyik legnemesebb katonai hagyomány jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a csapatzászló a múlt, jelen és jövő egységének szimbóluma: a múlt emlékei előtt tisztelegve fejezi ki egy közösség összetartozását, a szakmai és emberi kötelékeket, de kötelezi is a szervezet minden egyes tagját jövőbeni feladatainak lelkiismeretes teljesítésére és e kötelékek elmélyítésére, ápolására.

A Központ feladatainak és tevékenységeinek felsorolása kapcsán a szakállamtitkár elmondta: „Az MH KIAK – a Magyar Honvédség adatbankja. E feladatkörükben talán a leggazdagabb kapcsolatrendszerrel rendelkező katonai szervezet az Önöké: együttmüködnek központi hivatalokkal, minisztériumokkal, országos hatáskörü szervekkel, a rendvédelmi szervek adatszolgáltatóival, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárával és Irattárával. És – természetszerüleg – az MH KIAK kapcsolatban áll a Magyar Honvédség valamennyi szervezetével: adatszolgáltatásával részese a vezetői döntések előkészítésének. Adatokkal, megannyi nemzetközi és hazai jogszabály befolyásolta szenzitív információkkal dolgoznak: kiválóan.”

A 42 éves múlttal rendelkező Központ zászlóadományozási ünnepsége több szempontból is nagy jelentőséggel bírt: Magyarország és a Magyar Honvédség NATO-hoz történő csatlakozásának tízedik, az önkéntes haderő létrejöttének ötödik évfordulóján, valamint nemzeti ünnepünk „előestéjén” kapta meg a szervezet identitását kifejező zászlót és köztársasági elnöki zászlószalagot. Dr. József Péter beszédében kiemelte: „A honvédek feladata a haza szolgálata. Ez volt 1848-ban és ez volt 1956-ban is. A haza védelme és a honvédelem eszméje a XXI. században is üzenetértékü: ma is szükség van hazafiakra, áldozatvállalásra, áldozatkészségre, elhivatottságra és szakmai elkötelezettségre – kinek-kinek a saját területén, a maga szakmai eszközeivel és szaktudásával.”

Ipcsics József ezredes válaszbeszédében megköszönte a Központ munkájának elismerését. Elmondta, hogy noha az MH KIAK nem csapatrendeltetésü katonai szervezet, de csapatzászló a teljes személyi állomány számára „ a történelem során a magyarság fennmaradásáért vívott csatákat, az elesett katonák emlékét, az általuk képviselt értékeket, eszméket szimbolizálja. Az összetartozás és a haza védelme iránti feltétlen elkötelezettség jelképe. A zászló, mindaz, ami a katona számára érték: haza, család, hüség, becsület és a csapat maga.”

Az adományozási ceremónia megható pillanatai voltak, mikor mind Dr. József Péter, mind pedig a Központ jelenlegi parancsnoka köszöntötte és méltatta az MH KIAK egykori parancsnokát, Magócsi Zoltán nyá. ezredest. Az ünnepi állománygyülést állófogadás követte, ahol Katona Károly mk. dandártábornok, a HM Személyzeti Főosztály vezetője mondott pohárköszöntőt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.